Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A fideszes-kereszténykonzerv Magyarország egyrészt kikből áll, másrészt miből él?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Különös időket élünk. Ha az ember rászán néhány percet arra, hogy az éktelen ordítozás közepén megpróbálja egy kicsit átgondolni a dolgokat, rá fog jönni, hogy kevesebb értelme van külön-külön és egyben is az egésznek, mint ahogy elsőre gondolni lehetne. Varga Judit, aki nem csak igazságügyminiszter lehet az ő képzettségével, tudásával és tapasztalatával, hanem egy komplett egyetemért is felelős, diadalmasan meséli a közösségi oldalán, hogy most aztán jön a jó világ, soha nem látott mértékű állami támogatást kap a Miskolci Egyetem, fejlesztik a campust, mint a vöcsök, és lesz itt jó világ mindjárt, mert az idei (és az eddigi évek) támogatásának több mint a dupláját kapja az egyetem, hála a jó kormánynak, és nyilván Orbán Viktornak.

Pöpec! A kérdés már csak az, hogy egészen idáig mi a bánatos lószar gátolta meg a kormányt abban, hogy megemelje a támogatást? Tilos volt egy állami egyetemet az államnak normális mértékben finanszírozni? 12 év arra volt elég a fideszes kormánynak, hogy a bődületesen magas nem-tandíjat bevezesse, de arra nem, hogy az egyetemek finanszírozását a szükséges mértékben megemelje? Most hirtelen meg tudja ezt tenni? Ameddig állami tulajdonban voltak az egyetemek, addig az államnak nem volt annyira fontos a finanszírozás, de most, hogy az állami tulajdont kiszervezték lényegében magántulajdonba, most már igen? Hogyan finanszírozhat az állam közpénzből egy alapítványi fenntartású egyetemet?

Ha csak akkor juthat forráshoz egy közfeladatot ellátó intézmény, ha magántulajdonban van, akkor most majd kiszervezik magánalapítványokba a kórházakat is? Azokat a meddőségi klinikákat is, melyeket nemrégiben – hogy úgy mondjam – államosítottak? Azokra a meddőségi klinikákra gondolok, melyeket több évtized alatt, rengeteg munkával és saját erőből építettek fel valakik, majd jött a jómagyar kormány, és visszautasíthatatlan ajánlatot tett rájuk, úgyhogy a tulajdonosok eladták, így állami tulajdonba kerültek. Természetesen a vételárat az adófizetők állták, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy Orbánék ne tudnák percek alatt valami alapítványba kiszervezni. Nyilván ingyen. Szóval hogy megy nekik nagyon a közpénzből magánvagyon varázslás.

A másik értelmezhetetlen – a többi ezer mellett – kampányszlogen, hogy most majd Orbán Viktor és udvartartása visszaadja a vidéknek azt, amit Gyurcsányék elvettek. És rendezik Magyarország tartozását a vidékkel szemben. Én hülye egészen idáig azt hittem, hogy a vidék Magyarország szerves része. Ezek szerint nem. Az úgy van, hogy van egy Magyarország, egy nemzettudatos, keresztény és konzervatív Magyarország, ahol a hazafias fideszesek élnek. Nyilván kell lennie egy másik Magyarországnak is, ahol a nemzetáruló sorosbérencek laknak, de az földrajzilag nincsen meghatározva. Aztán van A vidék, amit kicsit nehéz értelmezni, de valószínűleg minden A vidék, ami nem Budapest. És van még Budapest, csak arról nem szeretnek annyira beszélni, mert elfoglalta az ellenség.

Ha így nézzük a dolgot, akkor tényleg nagy ország lehetünk. Azt azonban változatlanul nem értem, hogy a fideszes-kereszténykonzerv Magyarország egyrészt kikből áll, másrészt miből él. Honnan van neki pénze rendezni a tartozását A vidék felé, ami valahol máshol van? Aztán azt sem értem, ha ez a tartozás fennáll tizensok éve – mert Gyurcsány csinálta -, akkor eddig miért nem történt semmi a törlesztés ügyében? Volt 12 olyan év, amilyen a magyar történelemben talán még soha. Béke, bőség, támogatások, olcsó hitelek, mégsem futotta A vidék kárpótlására. Akkor most hirtelen miből futja? Hiszen az államadósság az egekben, hiteleket kénytelen felvenni a kormány. Miért most nyílik ki az államkassza? Amit 11,5 éven át el sem kezdtek, azt majd most fél év alatt véghezviszik?

Jó, értem én, ha akarom. Úgy állnak a számok, hogy a Fidesz az aprófalvakra számíthat. Ott a legmagasabb a támogatottságuk, ahol csak közpénztévé van, ahol többnyire alacsony iskolázottságú, idős vagy nem annyira idős, de közmunkából tengődő polgárok örülnek az aranykornak. Pontosabban a hamarosan bekövetkező, vagy ha nem is bekövetkező, de beígért aranykornak. Úgy állnak a számok, hogy nagyon kell a nyugdíjasok és a legszegényebbek támogatása, hogy a kormány a jelenlegi összetételben nézhesse hülyének, és tarthassa nyomorban őket. Kell annak a zsákfaluban vegetáló minimálbéresnek a szavazata, aki hajnali négykor tuszkolja fel a félig alvó gyerekét a buszra, hogy eljusson az iskolába, és maga is felszáll, mert neki is be kell érnie a munkahelyére. Kell ennek az embernek a voksa, mert a pénzét már elvették az egyenlőség jegyében az egykulcsos adóval (amit sokan a mai napig nem értenek), mert persze nem csak a szavazata kell, de az adója is, mert vannak még felfedezetlen tájak Spanyolországban és mert a vadászati világkiállítás csak a kezdet, kell az az olimpia nagyon. És persze a nép üdvére kellenek a stadionok, de nem jönnek rosszul a magánrepülők, luxushajók, kacsalábon forgó ízlésficamok és mindenek előtt a közösből kimarható milliárdok sem.

Így aztán az állami egyetemet nem, de a magánalapítványba kiszervezettet már érdemes megküldeni egy kis pénzzel, és Magyarországnak is érdemes törlesztenie az adósságát a különálló, ámde 12 éve ívesen leszart vidék felé. Hát így valahogy.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.