Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Sajnos tragédiák mindig történnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Balassagyarmaton ma reggel megkésteltek egy nőt. Ez viszonylag szokatlan, hiszen a város nem épp a bűnözéséről híres, de megtörtént az eset. Az elkövető a gyanú szerint az egyik ismerőse. A történet itt lezárulhatna, de sajnos nem zárul le, mivel ez az eset is megmutatta a kormány gyűlöletkeltésének eredményét. És tudom, nem kellene politikai kérdést csinálni senki megkéseléséből, de mit lehet tenni, ha pont ez történt ezen eset kapcsán? A történtek után ugyanis egyesek arról kezdtek beszélni, hogy biztosan egy afgán menekült lehetett az elkövető, hiszen a dél-ázsiai ország összeomlását követően pont Balassagyarmatra hozták a menekülteket, ott ugyanis található egy menekültszálló. Itt élnek az RTL Klub riportja alapján igencsak elfogadhatatlan állapotok között azok az emberek, akik a magyar kormány munkáját segítették, amiért cserébe kimentették őket. A hálát ebben a videóban lehet megtekinteni.

Korábban is felmerültek már olyan gondolatok, hogy nem jó dolog az, ha Balassagyarmatra visznek menekülteket, hiszen a helyiek között vannak olyanok, akik félnek tőlük. Félnek, mert a kormány azt mondta nekik, hogy ezek az emberek veszélyesek. Szinte bűnözőkként kezelik őket pont ezért, ami véleményem szerint teljességgel elfogadhatatlan. A késelés kapcsán is pont azért terjedhetett el a pletyka, mert az a feltételezés, hogy az afgán menekültek bajt csinálni érkeztek a városba. Ehhez képest egy teljesen összeomló országból érkeztek ide, amelyet azért kellett elhagyniuk, mert azzal, hogy segítették többek között Magyarországot, életveszélynek voltak kitéve a tálib hatalomátvétel nyomán.

Itt nem műveletlen emberekről beszélünk, hanem angolul is jól beszélő, képzett emberekről, akik az életüket kockáztatták azért, hogy a magyar katonák biztonságban legyenek Afganisztánban. Ezekre az emberekre büszkének kellene lenni, nem pedig úgy fogadni őket, mint egy csapat bűnözőt, akik azért jöttek ide, mert el akarják venni a munkánkat és az asszonyainkat. Beteges a társadalom rettegése az idegenektől, amely jól láthatóan már annak minden szövetébe beette magát. A helyzet évről-évre egyre csak romlik, mivel a kormánynak szüksége van valamilyen gyűlöletkampányra ahhoz, hogy össze tudja kovácsolni a szavazóit. Ez nem megy megfelelő programokkal, sikerekkel, ők inkább a gyűlölet politikáját választották.

Balassagyarmat pedig nem egy falu, ahol az emberek még menekültet sem láttak életükben, pont ezért is meglepő az, hogy egyáltalán felmerült ez, mint lehetőség. De jó lenne, ha egyszer nem egy ehhez hasonló ügyről kellene beszámolni, hanem arról, hogy micsoda emberség volt tapasztalható valahol idehaza. Nyilvánvalóan ilyenek is vannak, nem azt akarom mondani, hogy mindenki xenofób és rasszista lenne, de jól láthatóan túl sokan vannak ezzel így a társadalomban, amin változtatni kell. Elfogadhatatlan az, hogy Európa közepén egyesek így gondolkodnak, amiért nagyban felelőssé lehet ugyan tenni a kormány gyűlöletpolitikáját is, de mégis csak kellett egy már meglévő idegenellenesség, rasszizmus az emberekben ahhoz, hogy ezt elő tudja csalogatni Orbán.

Sokan mondják, hogy túl jól ismeri Orbán a néplelket, és lehet, hogy ebben igazuk is van. Pontosan tudta, mi fog működni, és arra építette fel az egész politikáját, amivel épp félelemben lehetett tartani az embereket. Ehhez képest még a saját társadalmunkon belül is sokan utálják egymást, nem volt szükség még a másokkal szembeni utálat szítására is. A cigánysággal szemben évszázadok óta nagy az ellenszenv, amelyet képtelenek vagyunk leküzdeni. De még arra is képtelenek vagyunk, hogy a családon belüli erőszak áldozatait kellőképpen segítsük, hiszen a kormány félvállról veszi ezt a problémát, az alkoholizmussal és drogfogyasztással egyetemben, amely egyébként a bűnözés melegágya.

Vannak olyan bűnelkövetők, akik menekültek, ezt kár lenne tagadni. De csak azért, mert valaki menekült, még ugyanolyan ember, mint bárki más. Nem hiszem, hogy arányaiban véve bármely népcsoport is jobb lenne a másiknál, hiszen vannak alapvetően jó és rossz emberek, ami viszont egyáltalán nem a nemzetiségtől függ. A családirtók a legtöbb esetben Magyarországon született állampolgárok, mégis elképzelhetetlen bűnöket követtek el. Egyáltalán nem elmondható az, hogy a magyarok jobbak lennének, mint bármely más nemzet tagjai, még ha a kormány ezt is próbálja elhitetni velük. Ez az elborult nacionalizmus alapja, amelynél pusztítóbb elgondolás nem nagyon van. Melegágya az ugyanis a rasszizmusnak, a xenofóbiának és úgy általában a mások gyűlöletének. Amikor csak azért hisszük magunkat jobbnak másoknál, mert X vagy Y nemzet szülöttei vagyunk, akkor a problémák elkerülhetetlenek.

Tragédiák sajnos mindig fognak történni, de azon tudnánk dolgozni, mint társadalom, hogy ne legyünk ennyire előítéletesek. A megkéselt nőnek ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk, és reméljük, hogy az elkövetőt kellő módon meg fogják büntetni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.