Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Alig hiszem, hogy Orbán Viktor heti monológjai pótolni tudják Csilicsala varázslatait

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hogy a péntek se legyen jobb semmivel, mint a hét többi napja, a miniszterek elnöke bedöcögött a rádióba igét hirdetni. Nem ám a konyhakredenc párkányára állított Sokol rádióba, amire – ha kitört az elemet a helyén tartó műanyag lap – kívülről széles gumiszalaggal, vagy szigetelőszalaggal rögzítették rá a tápegységet, hogy ne lötyörögjön Szabó család és Szíriusz kapitány, netán a Jó ebédhez szól a nóta, vagy a Csilicsala bácsi hallgatása közben. Régen – úgy ezerkétszázhetven évvel ezelőtt, amikor még kisgyerek voltam -, mindenki hallgatott rádiót. Nem létezett olyan konyha, ahol ebédfőzés közben, olyan kapálás vagy gyomlálás, olyan malterkeverés, de olyan paradicsombefőzés vagy hurkaabálás sem, ahol ne szólt volna a rádió. Az életünk része volt, én még néztem a rádióban színházi közvetítést, amikor a narrátor (vagy aminek hívták) elmesélte, most mit látnánk, ha látnánk. És most furát fogok mondani és biztosan nincsen igazam: szerintem ez jó dolog volt. Engedte a fantáziánkat fejlődni, nem készen öntötte elénk a dolgokat. Ezért jók a könyvek is. A technika soha az életben nem fogja megközelíteni az emberi fantázia gazdagságát, a közelébe sem fog jutni soha.

De nem kimondottan zsenge ifjúkoromról akartam beszélni, hanem arról, hogy ma már szerintem nem nagyon hallgatnak rádiót az emberek még akkor sem, ha a magyar miniszterelnöknek van ebből is egy saját. Ahová minden pénteken eltalpal, és szónokol. Szerintem a lilahajú néniken kívül legfeljebb néhány eltökélt újságíró hallgatja meg ezeket a szónoklatokat, senki más. Valójában nem is érdemes időt vesztegetni rá, soha nem hangzik el semmi említésre méltó, a jóelőre legyártott lózungokat ismételgeti orrvérzésig. Ilyeneket, mint ez: Azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Rogán Árpád vagy Habony Antal véres verítékkel kiizzad ilyen semmitmondó baromságokat, ezek meg szajkózzák fél éven át.

A mostani péntek sem volt más, mint a többi, de közben itt járt Ferenc pápa, amiből feltétlenül hasznot kell húznia a rezsimnek, úgyhogy mi sem természetesebb, minthogy ez is szóba került:

Ferenc pápa világossá tette, hogy a család az apa, anya és gyerekek. És ennyi, nincs vita.

Ezek szerint Orbán Viktor valószínűleg nem csupán Európa és a kereszténység védőbástyája, másodállásban génhordozó és elvhű mindentudó, hanem látnok is. Már akkor belefaragtatta a takonyszilárdságú alaptákolmányba ezt a bölcsességet, amikor Ferenc pápa még nem is tudta, hogy mondani fogja. És már akkor sem volt igaz. Szerintem. Mert család két, szeretetben élő ember akkor is, ha nincs gyerekük. Azért, mert még nincs, azért, mert már kirepültek, és saját családjuk van, vagy azért, mert nem lehet, vagy nem akarják, hogy legyen. Család a gyereket egyedül nevelő szülő, az unokát nevelő nagyszülő, és még ezernyi változata van a családnak akkor is, ha Orbán éppen mást talált ki, mert az támasztja meg reményei szerint a dőlni kezdő szélsőjobbos ideológiáját.

Évtizedek távolából is emlékszem Szíriusz kapitányra, és Szabó nénire meg Szabó bácsira, Gobbi Hilda és Rajz János hangjára (az én gyerekkoromban már régen ő volt Szabó bácsi), a történetekre már nem, de a hangulatokra igen. Emlékszem a mirelit bélszínrolóra, imádtam (ma már aligha enném meg), az iskolatejre, a kizárólag búcsúban kapható vattacukor ízére, a tejcsarnokból hordott kannás tejre, a kétféle samponra (és a WU2 nevű szárazsamponra, amit gimnazista koromban néhány kollégistatársam szórt a fejére, mert majd akkor nem zsírosodik a haja), a hittanra járó osztálytársaimra. Másféle világ volt, gyerekszemmel nyugodt és biztonságos. Kicsit talán szegényes, kicsit bazári, de olyan ráérős, selyemcukor-illatú, jobban egymásra figyelős idő volt. Nem emlékszem, hogy bárki meghatározta volna, mi a család. Valahogy tudtuk, nem kellett szájba rágni. Nem hiszem, hogy meg fogom tudni (nem élek addig), hogy akik most vannak abban a korban, amikor kezdik felfogni a körülöttük lévő világot, vajon mire fognak emlékezni a mostani korból. Alig hiszem, hogy Orbán Viktor heti monológjai pótolni tudják Csilicsala varázslatait, vagy a csukott szemmel, a fülünkkel nézett színházi közvetítést.

Nem mondom, hogy valami elveszett, mert lett helyette más. Azt azonban mondom, hogy nem cserélném el a kölyökként izgalommal bontogatott nemzeti színű nyalóka celofáncsomagolásának csicsogós zizegését a szájba rágott nemzetieskedésre.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.