Szeptember 17,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Minden tisztességes magyar embernek kötelessége tiltakozni a megfélemlítés, az intolerancia, a radikális agresszió ellen. Ja, és a korrupció ellen is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,026,680 forint, még hiányzik 1,973,320 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ferenc pápa budapesti látogatásán innen és túl, beszéljünk a mindent beterítő közéleti salakanyagról. Egyáltalán nem én találtam ki a címben foglalt, a kontextusból viszont általam szándékosan kiragadott, tendenciózusan elferdített, erkölcsileg fölényes okosságot, hanem. A CÖF nevű, 150%-ban civil szervezet, valamint az állampárt alkotmányjogásza, a Századvég Alapítvány jogi szakértője, a méltán ismert és elismert ifj. Lomnici Zoltán nevéhez fűződik e korszakos megállapítás. Akiről tudjuk, hogy bármikor képes és hajlandó úgy meg- és átfogalmazni a szakértésnek csúfolt mondanivalóját, ahogy a közmédia és a gazdái parancsba adják. Hiszen minden szónak, amivel az ő egzisztenciális jólétét biztosító hatalmat szolgálja, tökéletesen illeszkednie kell a propagandába, nem csak úgy körülbelül, nagyjából. Ennélfogva ifj. Lomnici az az ember, aki boldogan csaholva veszi tudomásul, hogy a szájába adják a szavakat, a propagandagépezet előre legyártott paneleit, amiket hallani akarnak tőle. Legfeljebb utólag letagadja, amit a szemünkkel látunk, megsértődik és hazugsággal vádolja a talpnyalását leleplezőket.

Az ember, akinek lényeglátását semmilyen körülmények között nem zavarják össze a tények, az el nem hajlított valóság pláne, aki bármilyen távolságról képes meglátni az egész világot mozgató nagy és láthatatlan összeesküvéseket összefüggéseket (spoiler: természetesen egyvalaki forgatja már nem csak vénülő, de egyenesen vén kezével az univerzum tengelyét), a pártállami propaganda zászlóshajójának számító Magyar Nemzet hasábjain buzdított a hétvége örömére a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! fedőnevű akcióban (a fideszes politikai innováció arcpirító csúcsterméke) való részvételre. Szóban forgó alakításával a jogászfenomén ezúttal sem hozott szégyent magára, és a panelek is kivétel nélkül a helyükön voltak abban az expozéban, amelyben azt fejtegette bőszen, hogy a vagyonelkobzás, állásvesztés, koncepciós perek, a jogállam felrúgása csak néhány fogalom, amellyel a radikális baloldal fenyegeti a jobboldali érzelmű embereket. A címszavak:

  • radikális BALOLDALI agresszió,
  • fenyegetés,
  • gyűlöletre uszítás,
  • a BALOLDALI gyűlölet egységfrontja,
  • láthatatlan idegen kezek,
  • a hatalom iránti esztelen vágy,
  • retorziók, leszámolás,
  • intolerancia,
  • VÉSZKORSZAK.

Hát igen, ha azt gondoltuk volna esetleg, hogy ifjabb Lomnici megvilágosodott, és rádöbbent arra, hogy mennyire tarthatatlan, hogy tizenkettedik éve permanens polgárháborús pszichózisban tartja a kétharmados önkény fideszkádéenpés egységfrontja az országot, hogy még csak azokkal nem számoltak le, akikkel azért nem tudtak leszámolni, mert egyelőre még mindig az Európai Unió egyik tagállamában élünk, nem pedig Fehér- és nem fehér Oroszországban; ha a címben megjelölt erkölcsi iránymutatás alapján átfutott esetleg az agyunkon, hogy fent nevezett beszélő fejnek végérvényesen elege lett a hatalom mostanra homofóbiába átcsúszott intoleranciájából, megfélemlítő és agresszív retorikájából, akkor elég hülyék vagyunk. Velem az élen.

Ifj. Lomnicit ugyanis dicstelen NER-prókátori minőségében értelemszerűen nem az általában vett intolerancia, megfélemlítés és agresszió zavarja, sőt, alighanem szerinte ezek az eszközök kizárólag a baloldal sajátjai, amelyekkel látható és láthatatlan kezek a felcsútiánus államvallást le akarják taszajtani a trónról. Á, dehogy. Nem mintha olyan nagyra tartanám Lomnicit, hogy különösen az MTVA-s afférjával összefüggő megszégyenülése óta azt feltételezném róla, bármit mond, az a saját, szuverén gondolatainak kivetülése lenne a világra, így szól friss egyenelmélkedésének veleje. (Most hogy már azt is tudjuk, hogy Karácsony Gergely megint lelepleződött az Oktatási Hivatal és a Magyar Nemzet együttműködésének köszönhetően, az előbbi kiderítette, az utóbbi jól értesülten megírta: nem oktathatott volna tanársegédként és adjunktusként a Corvinuson ezelőtt hatszáz évvel. Marhajó. A leérettségizett Németh Lászlóné, Mocsai Lajos rektor úr, köztörvényes Farkas Flórián vagy Rácz Zsófia helyettes államtitkár feltétlenül lájkolja ezt.) Szóval íme ifj. Lomnici cöfögése:

A Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely nevével fémjelzett radikális baloldalon a vagyonelkobzással, állásvesztéssel, deportálással fenyegetés már nem puszta verbális agresszió, hanem ennél jóval több – olyan típusú gyűlöletre uszítás, amely alkalmas a társadalmi rend és béke megzavarására, társadalmi csoportok jogellenes megbélyegzésére, sőt a nemzeti identitással rendelkezők megfélemlítésére is. 

Az erőszakra buzdító radikális ellenzék visszaél a véleménynyilvánítás szabadságával, uszító megnyilvánulásaik pedig a vészkorszakra emlékeztetnek. A baloldali gyűlölet egységfrontját kizárólag két dolog tartja össze: a láthatatlan idegen kezek és a hatalom iránti esztelen vágy.

Gyurcsány és felesége, Dobrev Klára, a DK miniszterelnökjelölt-aspiránsa is visszatérően le- és elszámoltatást ígér, hozzájuk csatlakozott Karácsony Gergely, aki szintén harciasabb hangot üt meg és a választás utáni retorziókkal, leszámolással kampányol a baloldali úgynevezett előválasztáson. 

Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy ne legyintsen, ne mondja azt, hogy ki a faszt érdekel, mit terjeszt az éppen beosztott rezsimszolga. Most éppen ifjabb Lomnici, holnapután valaki más, megosztják a melót egymás között a bérmegmondók, ezerszer fogunk még találkozni ezekkel a szottyos gondolatokkal jövő tavaszig. És bár arról fogalmam nincs, mit jelenthet a leszámoltatás, rohadtul nem kéne legyinteni erre.

Persze röhögni is lehetne azon, hogy a taknyon és véren csúszást a politikai ellenségek vonatkozásában üdvösnek tartó, a hajléktalanok, az  elesettek, a civilek, a háború elől menekülők, a homoszexuálisok, a független újságírók, a gondolkodó, kritikus polgárok kriminalizálásában, az ellenségnek kijelölt magyarok nemzetből való kitaszításában élen járó teljhatalom jogászkodásban utazó pártfogója a gyűlöletre uszítás, a társadalmi rend és béke megzavarása, valamint társadalmi csoportok megbélyegzése miatt aggódik Orbán után lassan tizenkettővel. (Majdnem annyira parodisztikusan hiteles, mintha Varga Judit a magyar jogállamiságért kezdene aggódni váratlanul.)

Röhögni is lehetne azon, hogy saját hasznos idióta szerepét túltolva, ifj. Lomnici vészkorszakot emleget és a BALOLDALI uszításon van megütközve, miközben úgy aggódik a jobboldali érzelmű polgárok épsége miatt, hogy egyrészt a kutya nem fenyegette a jobboldali érzelmű polgárokat, másrészt ízléstelen fröcsögésével kétségbe vonja, hogy a nem jobboldali érzelmű magyaroknak egyáltalán van nemzeti identitásuk. Lehetne röhögni is, de valahogy nem jön. Akkor sem, ha Gyurcsány ama kretén megnyilatkozása, amelyben földönfutóvá tételt emlegetett Vidnyánszky Attila, az SZFE megbocsáthatatlan szétverésében jeleskedő NER-direktor és kultúrkomisszár kapcsán, szerencsétlen és elfogadhatatlan. Annak dacára is elfogadhatatlan, hogy Vidnyánszky pártközpontból megrendelt kulturális-szellemi dzsihádjára nincs mentség.

De arra akkor sem lehet legyinteni, hogy ifj. Lomnici és a szalagmunkás harci gépezet a jobboldali, a nemzeti identitással rendelkező (!!!!) polgárok kollektív megfélemlítésével vádolja a baloldali ellenzéket, miközben bagatellizálni, ördögtől való merényletként próbálja beállítani, vagyis konkrétan hazudik az elszámoltatásról. Akik komolyan gondolják, hogy az elmúlt tizenkét év törvényesített korrupciója nem maradhat következmények nélkül, azoknak egyrészt tartózkodniuk kell az önbíráskodásra hajazó ítéletosztogatástól, ugyanakkor világossá kell tenniük: jogállami körülmények között, jogállami úton fogják elszámoltatatni a NER közpénzből szarrá hízott bűnözőgyanús figuráit. Nem Gyurcsány, nem az egyház, hanem az igazságszolgáltatás fog ítéletet mondani fölöttük.

El kell mondani a jobboldali érzelmű embereknek, hogy felhasználják őket, hogy mögéjük bújnak, velük takaróznak azok az ifjabb Lomnicik, akiknek nem érdekük, hogy mindenki, aki a köz bizalmával visszaélt az elmúlt háromszor kétharmad uralkodása idején, megkapja méltó büntetését ezért. Nem érdekük, hiszen ebből élnek.

El kell mondani a jobboldali embereknek, hogy nincs félnivalójuk, hiszen nem ők építenek főhercegi uradalmat maguknak a köz pénzéből, nem ők keresték gennyesre magukat a túlárazott közbeszerzéseken, nem nekik épült kisvasút a kertjük végébe európai és magyar közpénzekből, nem ők használják magáncélokra a köz tulajdonát, nem ők szervezték ki a saját holdudvaruknak a köz vagyonát.

El kell mondani a jobboldali érzelmű embereknek, hogy tarthatatlan a magyar korrupciós helyzet, és annak nem csak a baloldaliak, de ők is áldozatai.

Arról kell beszélni jövő tavaszig, hogy a korrupció nyomorba dönt, ezért a korrupció üldözése és visszaszorítása nem uszítás, nem gyűlöletkeltés, hanem az egész társadalom jól felfogott érdeke. A jelenlegi, rendszerszintű, mindent átszövő korrupció felszámolása az egyedüli lehetőség arra, hogy ez az ország ne fulladjon bele a saját közönye és érdektelensége pöcegödrébe. Az elszámoltatás nem leszámolást jelent, és igen, ahogy minden tisztességes magyar embernek kötelessége tiltakozni minden oldali megfélemlítés, az intolerancia és a radikális agresszió ellen, úgy a korrupció ellen is. Azt pedig ifjabb Lomnici munkáltatói és gazdái követik el tizenkét éve a magyarok ellen. Tekintet nélkül a jobb-, avagy baloldali érzelmeikre és a nemzeti identitásuk minőségére.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!