Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor a közpénzből finanszírozott rágalmazás, lejáratás, dezinformálás elfogadottá válik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt írta az újság  – a Momentum kecskeméti önkormányzati képviselőjének posztjára hivatkozva -, hogy olybá tűnik: a kecskeméti Fidelitas alelnöke egy nyomozás során készített tanúvallomás szerint felsőbb utasításra trollhálózatot üzemeltet. Érdemes teljes egészében is elolvasni Bodrozsán Alexandra posztját, amelyben azt írja: a Fidelitas elnöke arra utasította alelnökét, hogy hozzon létre ellenzéket gyalázó hamis profilokat a közösségi oldalakon. Erre azt követően derült fény, hogy a Momentum kecskeméti képviselőjelöltje még februárban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, miután helyi Facebook-oldalakon obszcén, lejárató, gyalázkodó szövegek, valamint képek jelentek meg róla.

Bármilyen hihetetlen, a nyomozás megindult, ennek során pedig az egyik tanú vallomásából kiderült: Nemcsik Mátyás, a helyi Fidelitas elnöke (úgy is, mint kecskeméti önkormányzati képviselő, helyi frakcióvezető-helyettes, aki a Miniszterelnökséggel is munkaviszonyban áll, és ezért havi 490 ezer forintot kap) állhat a lejáratás mögött. Bodrozsán azt írta, a szóban forgó tanúvallomás szerint Nemcsik nagyjából egy évvel ezelőtt felsőbb utasításra adta ki a feladatot a Fidelitas helyi alelnökének: hozzon létre trolloldalakat, trollcsoportokat és hamis profilokat, melyeket az ellenzéket lejárató tartalmak terjesztésére fognak használni. A momentumos országgyűlési képviselőjelölt utánajárt a történetnek, és érdekes egybeesést leplezett le: a helyi Fidelitas alelnökét ugyanebben az időszakban az önkormányzat PR-munkatársként kezdte el foglalkoztatni.

Vagyis munkáltatója nem más, mint Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét derék polgármestere. Akivel éppen két napja készített dörgedelmes interjút az Index nevű orgánum, abba is érdemes beleolvasni, főleg az szórakoztató a fentiek fényében, amikor az ellenzéki támadások miatt siránkozik, és azt ecseteli, hogy a (kecskeméti) ellenzék a káoszban érdekelt. Szemereyné egyébként is nagyon cuki, pár éve például semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy férje, Szemerey Szabolcs (úgy is, mint Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére) mikro-vállalkozása 400 milliós kedvezményes jegybanki hitelt kapott. Ebből pedig valószínűleg az is következik, hogy abban sem lát semmi aggályosat, hogy miközben az ellenzéki káoszkeltésről papol, szeretett pártja felső utasításra, önkormányzati, azaz közpénzből gyalázza az ellenzéket. Ha már az önkéntes rezsimharc iránt visszafogott a lelkesedés, az orbánista ifjak ingyen nem annyira odaadóak és elkötelezettek, meg kell fizetni a munkájukat.

De a lényeg lényege: a kecskeméti önkormányzat fidelitasos PR-munkatársa saját bevallása szerint a fideszes frakcióvezető-helyettes, egyben Fidelitas-elnök utasítására trolloldalakat üzemeltet(ett) az ellenzék lejáratására, sőtpláne: a nyomozati anyag alapján úgy tűnik, ez még csak a jéghegy csúcsa. Mielőtt az ingyen is lelkes trollok felhánytorgatnák, hogy Bodrozsán lebegtet és vádaskodik, meg lehet nyugodni: folyamatban lévő ügyben a felek betekinthetnek az ügyiratba.

Körömfeketényi kétségem nincs afelől, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, de ameddig a teljes jéghegy ki nem bújik a víz alól, ejtsünk egy pár szót erről a jelenségről. Egyrészt arra való tekintettel, hogy majd nemsokára megint előbújik a kövek alól Kövér László, akinek nincs okostelefonja, nem ért a számítástechnikai eszközökhöz, egyenesen büszke is erre, ellenben bármikor szívesen halálhörög egyet a Bayer-showban arról, hogy minden idők legmocskosabb választási kampányára kell számítani, mert a balliberális ellenzék bármire képes. Nem hiszem, hogy majd valamelyik elvtársa az arcába tolja az interneteket, hogy Laca, nyugodjál meg, ebben a műfajban nálunk senki nem profibb széles e hazában, de pont ezért.

Másrészt azért is, mert abban ugyan már régóta nincs semmi újdonság, hogy a Fidesz Putyin elvtárs trollhadseregének mintájára, Putyin elvtárs módszereivel deríti fényre a hazát, és a pártközpontból irányított országos online trollhálózatot működtet, de eddig úgy tudtuk, hogy nem elsősorban fizetett trollhadseregről van szó, a korlátlan anyagi források ellenére a Fidesz jutalmazás helyett a központi üzenteket osztó aktivisták és az őket irányítók lelkesedésére épít. Nos, úgy tűnik, a lelkesedés – ha volt is, márpedig bizonyíthatóan volt -, mostanra nagyjából elfogyott.

Harmadrészt a legkiábrándítóbb ebben mégiscsak az, hogy az elmúlt száz év legsikeresebb kormánypártjáról folyamatosan kiderül, hogy ez a primitív, aljas, tisztességtelen üzemmód alapvetés náluk, ez a stílus, ezek a módszerek adják a lényegüket. A politikai-hatalmi érdekből, szervezetten elkövetett, közpénzből finanszírozott dezinformálás, rágalmazás, becsületsértés, lejáratás. Ez a Fidesz, ahol valószínűleg rangon alulinak és méltatlannak éreznék, ha tisztességesen kellene játszaniuk egy egyébként is minden irányban feléjük lejtő pályán. Ebben a kétségbeejtő aljasságban tűnik fel rendszeresen az utánpótlás. A semmihez nem értő, semmiben nem tehetséges ifjú titánok, akiknek a Párt ezt kínálja: ha semmihez nem értenek, semmiben nem tehetségesek, a Fideszben akkor is simán érvényesülhetnek. Mint Koncz Zsófia és Böröcz László egykori provokátorfigyelők, akik ma már országgyűlési képviselőkként rontják a közélet levegőjét. Mindegy nekik, hogy civil szervezeteket kell felmatricázni, migránssimogatónak és Soros-bérencnek bélyegezni, vagy benzines kaszával nekiesni a méhlegelőnek, rájuk lehet számítani. Igaz, jó pénzért még inkább, de nagyjából minden primitív, lábszagú, ócska ripacskodásra kaphatók. Fogalmatlanok, ostobák, sötétek, de nem alaptalanul bíznak abban, hogy ez nem jelent akadályt abban, hogy sokra vigyék. Lám, Kósa Lajos is milyen messzire jutott, bár az orbánista ifjúságot elnézve, évek múltán alighanem visszasírjuk.

Hervasztó ez az egész úgy, ahogy van. Ez itt jövőnk záloga, a huszonéves fiatal generáció, amelyiknek ez a normális, ez a természtes: a nemtelen aljasság, a bármilyen mocskos eszközök felhasználása az ellenséggel szemben. Fontos lenne, ha éreznénk a súlyát annak, ami Kecskeméten és gyakorlatilag mindenhol máshol is történik. Mert a közpénzből finanszírozott rágalmazás és lejáratás nem egyszerűen azzal szemben bűncselekmény, aki ellen elkövetik, akire éppen rárepülnek, hanem az egész társadalommal szemben. Ahol a közpénzből fizetett félrevezetés, manipulálás, dezinformálás elfogadottá válik, ott nem néhány ellenzéki politikus van veszélyben, nem néhány ellenzéki politikus sérül, hanem az egész társadalom. Az, hogy a Fidesznek erre kellenek a fiatalok, önmagában is tragédia, de azzal is érdemes számolni, hogy lehet itt bármilyen kormányváltás (legyen is), ez a mentalitás, ez a szellemi hulladékanyag itt marad. A kérdés az: van-e tervünk arra, hogy ezzel a szellemi mocsokkal mit kezdjünk?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.