Szeptember 17,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Számokról és megszámlálhatatlan dolgokról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,026,680 forint, még hiányzik 1,973,320 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A jelenlegi magyar politikát uraló csapat 2010 májusa óta kormányoz. Nem kell őket nevesíteni, hiszen 2021 szeptember elejére még a legeldugodtabb és szinte mindentől elzárt települések lakói is ismerik őket. Ha máshonnan nem, hát a négyévente a választások előtt osztogatott tészta, krumpli vagy 2-3 ezer forint szavazatvásárlást célzó ajándékból.

Számokban kifejezve a 2010 óta eltelt időszakot: ez 158 hónap. Tovább aprítva: durván 8 200 hét.

Nincs emlékem arról, hogy legalább egy hét eltelt volna anélkül, hogy valamilyen korrupcióról, lenyúlásról, tisztességtelen előnyhöz juttatásról és egyéb hasonló disznóságról szóló hírrel ne találkoztunk volna. Általában hetente több ilyen is volt/van, kisebbek is, nagyobbak, de szinte minden esetben valamelyest „kiakasztóak”. Aztán jön a másnap, és azonnal felülírja a hatalommal való előző napi ocsmány visszaélést.

Kerekítsünk megint: legyen mondjuk 10 000 ügy a mai napig, ami számonkérést, bírósági eljárást, bármilyen büntetést érdemel. (Nyilván a 2022-es választásokig még hozzá fog adódni pár száz vagy ezer, erre mérget lehet venni.) Ámde legyen úgy, hogy el lehet, el tudjuk őket söpörni a 2022-es választásokon. Legyen úgy, hogy az ellenzéki összefogás kitart. Legyen úgy, hogy felül tudnak emelkedni önös politikai és személyes érdekeiken. Let it be, by John Lennon. A kérdés az: hogyan, miképpen lehet cca. 10 000, jogilag szinte teljesen „Orbán-tiszta”  (értsd: törvényesítetten lemutyizott) ügyet majdan számon kérni? Ötletem sincs. Minél később kerül erre sor, annál több ügy lesz. Alighanem ezt hívják a 22-es csapdájának. Ha nem nyer ’22-ben az ellenzék, ha nem egységben lép fel, akkor a mai banánköztársaság-szintű, keményedő diktatúra átváltozhat Ceaușescu-rendszerré. (Akinek szerintem túl gyors volt az eltávolítása, de az indulatokat valahol értem.) Nos, akarjuk mi ezt? De tényleg…

Igaz, a napokban aláírásgyűjtés, pultozás során egy idősebb úr közölte velem, hogy ennek az országnak egy Sztálinra van szüksége ahhoz, hogy rend legyen. Ezek szerint bővül a választék – Ceaușescu, a stadionos Pinochet vagy Joszif Dzsugasvili -, vannak még forgatókönyvek a diktátorok egymástól tanulásának folyamatában.

Ennyit a számokról. De ez nem minden. Arról is szólni kell, ami ennél sokkal nehezebben elviselhető, ha az ember egyáltalán túléli a számokat anélkül, hogy lefordulna a székről. A számokban nem mérhető károkról beszélek, amelyek közül ugyan többet meg lehet kísérelni számszerűsíteni, ám a számok aligha tükrözik az igazi katasztrófát. A sok száz, sok ezer hetes gyűlöletkeltésről beszélek,  a gyűlöletkeltésről szinte bárkivel szemben, aki „más”. Vallását, bőrszínét, szexuális irányultságát és egyéb jellemzőit tekintve.

A kormánymédia által az agyakban, lelkekben okozott károkról beszélek. Ha ugyanazt a hazugságot szajkózzák az év 365 napján, akkor aki ezt hallgatja, és nem értesül semmi másról, annak a nemlétező agyában (bocs) rögzül az ellenségkép. Legyen az Brüsszeltől a migránsokig bárki, bármi. Akkor is beleég a tudatába az ellenség képe, ha életében nem találkozott a saját kis világán kívül eső valóság egyetlen elemével sem.

Nem általánosítok tovább, inkább ejtek két szót arról, amiről és ahogyan tudok és szeretek: a saját tapasztalatomról. Pár hete vagyok újra Budapesten. Sok éves spanyolországi tartózkodásomat hivatalos ügyintézések miatt szakítottam meg, a jövőmet változatlanul nem ebben az országban tervezem.

– Mit akar? – kérdezi a morcos, körülbelül 30 éves gyógyszerész a „jó napot!”-omra válaszolva.

– Nem vagyok információs iroda – közli a szétbombázott Blahán két állig felfegyverkezett  katona között álló ifjú rendőr. A kérdésemet, miszerint merre van most az, amit keresek, nem is hallgatta végig.

– Mit tököl már? Bankkártya vagy készpénz? – kérdezi minősíthetetlen agresszivitással egy pénztáros az X nevű szupermarketben. Egy lélek sincs utánam a sorban, nem teszi ki a „pénztár zárva” táblácskát, de tele van a hócipője délelőtt tizenegykor a világgal és a vásárlókkal. Akiknek a munkahelyét és a fizetését köszönheti, by the way.

Nem folytatom, pedig a rossz élmények sorát sokáig lehetne folytatni. Ellenben egy inspiráló élményt tartogatok a végére. Ez pedig egy fővárosi kis utcában évtizedek óta működő virágbolt tulajdonosnőjével frissen kötött barátság, több órás beszélgetés, és az a bölcsesség, hogy „minden el van rendelve, felsőbb hatalmak által”. Nem, nem önjelölt hatalmasokra gondolt a beszélgetőtársam.

Az alábbit kaptam tőle ajándékba, és azt a hitet is, hogy a megszámlálhatatlan erkölcsi kárt túlélve, túljutunk ezen a krízisen. Is. Úgy legyen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!