NEHAZUGGY

Felőlünk akár össze is dőlhet a világ

Pável Melinda | 2021. Augusztus 30, Hétfő | 19:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mai világban rohamosan csökken a televízió jelentősége. Míg néhány évtizeddel ezelőtt fontos szerepet játszott az életünkben ez a technikai vívmány, hiszen főként onnan szereztük információinkat, mára mindinkább átveszik ezt a szerepet az újabb csodák, az internet és az okostelefon, sok háztartásban már nincs is készülék, az embereket hidegen hagyja az ott látható tengersok csatorna által kínált lehetőség. Ebben a kérdésben én roppant konzervatív vagyok, van tévém, sőt, nemcsak van, de folyamatosan működik is, túlzás nélkül éjjel-nappal, jókat tudok aludni mellette. Természetesen rekordidő alatt ki is nyírok bármilyen készüléket, sokáig meglehetősen igénytelen voltam, egy ideig ha felmondta egy a szolgálatot, vettem egy másikat valahol használtan pár ezer forintért, az is megfelelt, de úgy másfél éve nagyot léptem előre, befektettem egy lapostévébe, teszi a dolgát azóta is. Azt nem állítom, hogy nézem, leginkább zajkeltőnek használom, így olyan, mintha mindig lenne élet körülöttem, holott nincs, de így legalább nem érzem.

Valamelyik nap elterpeszkedtem a tévé előtt, ezzel kúráltam a derekamat, és ha már csak ott nézelődök, keresgéltem is valami érdekesebb látnivalót. A Holnapután című film mellett döntöttem, ami 2004-ben készült, átlagos katasztrófafilm, amelytől hiba lenne bármiféle tudományos megalapozottságot várni, ennek ellenére kicsit se bánom, hogy megnéztem. A téma egy feltételezett szörnyű helyzet, felgyorsul a globális felmelegedés, ráadásul olyan mértékben, hogy teljesen váratlanul ér mindenkit (leszámítva a klímatudóst, aki ezt előre jelzi ugyan, csak senki nem veszi komolyan). A sarki jég elolvad, az óceánok felmelegednek, különféle természeti csapások sújtják az emberiséget, Észak-Amerikára például olyan szörnyűséges lehűlés vár, amely úgy, ahogy van, élhetetlenné teszi, aki tud, elmenekül, aki nem, az viszont meghal. Természetesen egy érzelmes történet áll a középpontban, a klímakutató, aki mellesleg apa is, nekivág a végtelen jégmezőknek, hogy megmentse a fiát a hideg fogságából, végül sikerül neki, tehát happy end van.

Valójában nézhetjük az egészet más szemmel is, és érdemes is lenne mindebbe mélyebben belegondolni, mi is történne, ha a mi országunk válna valamilyen ok miatt olyanná, ahol a puszta életünk is veszélybe kerül? Mit tennénk egy ilyen helyzetben? Maradnánk, kitartanánk a végsőkig, mondván, hogy ez a hazánk és innen egy tapodtat se? Vagy épp ellenkezőleg, igyekeznénk eljutni valahová, ahol biztonságosabb? Hogyan értékelnénk, ha miközben mentenénk az életünket, a határokon kerítésekbe ütköznénk, amelyeket azért emeltek, hogy bennünket visszatartsanak? Tudomásul vennénk és visszafordulnánk, vagy bármilyen módon megpróbálnánk túljutni az akadályon?

Óhatatlanul megfordul az ember fejében az is, ugyan bizony mit tennének a nagy tiszteletre méltó politikusaink, akik ma naponta elmondják, hogy márpedig mi nem kérünk a migránsokból? Gyanítom, hogy legelőször ők menekítenék magukat a pereputtyukkal együtt, úton, vízen, levegőben, mert azért más a propaganda és más a való élet. Természetesen ők nem ütköznének semmiféle akadályba ás tovább élnék a kacsalábon forgó életüket valami távoli, biztonságos pontján a világnak. Mi, többiek pedig ott menetelnénk valamelyik ország útjain, rettegve attól, hogy nem csupán nem örülnek nekünk, de egyenesen üldöznek, például amiatt, hogy bizonyítottuk, nem vagyunk szolidárisak. És ha nincs bennünk irgalom mások iránt, hogyan várhatjuk el, hogy másokban legyen velünk szemben?

A filmben északról dél felé menekülnek, Dél-Amerika irányába, tehát mintegy megfordul a migráció. Mi, európaiak a Közel-Keletről számíthatunk ismét nagyon sok menekülőre, most éppen Afganisztánból, nem természeti csapás miatt. Nagyon sokan szerettek volna ott demokráciát, de most a tálibok átvették a hatalmat és az ősi hagyományaik szellemében visszahozzák a múltat, nem kétséges, hogy valóságos népirtás veszi kezdetét. Nem csoda, ha onnan aki tud, menekül, ehhez azonban elsősorban olyan helyre lenne szükségük, ahová mehetnek. Magyarország egészen biztosan nem olyan hely, nekünk ugyanis fontosabb, hogy ne keveredjünk idegenekkel.

A filmet kötelezően meg kellene nézetni sokakkal, akik szilárdan hisznek abban, hogy őket megilletik mindenféle jogok, másokat ezzel szemben nem. Hátha legalább egy kicsit megéreznék, hogy hatalmas szerencséjük van, és hogy a kocka akár fordulhat is.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!