Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Annál, amihez nem nyúlnak hozzá, csak az tragikusabb, amihez hozzányúlnak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Télbe forduló, csodával határos augusztusi jóreggelt mindenkinek! Nem hülyéskedem, valóban azt írja az újság, hogy hétvégére telet idéző,  sarkvidéki eredetű légtömegek hoznak szélsőségesen hideg és csapadékos időt. Azért ez alig pár nap viszonylatában (nemrég még 30-35 fokban bomlottak molekulákra az agyasejtjeink) meglehetősen radikális változás. Akkor is, ha szokva vagyunk a szélsőségekhez minden tekintetben.

Jó, azért például pozíciójából jövőre takarodó Áder János utolsó szovjet pártfőtitkárt vagy éppen a távozó francia elnököt is nevetségessé tevő, világviszonylatban is busásnak számító, leendő szélsőséges nyugdíjának gondolatához konkrétan nemhogy szokva nem vagyok, de még felfogni sem voltam képes a hírt. Az a havi 4,4 millió forint (+ állami rezidencia, háromfős titkárság, iroda, szolgálati autó sofőrrel, bejárónő), amit minden idők kesztyűbábja majd boldogan pecázó nyugdíjas éveiben minden hónapban zsebre tehet, nem ahhoz képest sok, hogy mindössze 20%-kal marad el az Angela Merkelétől. Nem is ahhoz képest, hogy egy mindenkori köztársasági elnököt (akár van köztársaság, akár nincs), egy úgynevezett közjogi méltóságot ne illethetne meg – hogy úgy mondjam – az átlagemberénél konszolidáltabb egzisztencia és boldogabb megvénülési lehetőség a visszavonulása után. Hanem ahhoz képest arcpirító, hogy mi a tökömet ismer el az államkassza és az adót fizető polgár ezzel az összeggel. Vagyis van-e mit elismerni egy megélhetési aláíró- és bólogatógépezet évtizedes fennállásában? Feltűnt bárkinek az elmúlt években, hogy ennek az országnak van államelnöke, leszámítva, hogy szilveszterkor ott áll a Migráns1 képernyőjén a pezsgőspohárral a kezében? Érezte volna bárki a minőségi különbséget, ha Áder helyén nem Áder trónol a Sándor-palotában, hanem egy kaktusz? Nyilván Schmitt Pál bukott áLamfő bukás utáni zavartalan tündöklésének ismeretében ez a felvetés már-már nevetséges. Csakhogy.

Mennyire beteg állapotokat tükröz példának okáért az, hogy miközben egy pályakezdő tanár havi fizetése ma, 2021-ben 150 ezer forint, vagyis egy kezdő pedagógus órabére alig haladja meg a 900 forintot; miközben az évtizedes tapasztalattal rendelkező pedagógusok bére 2014 óta nem képes tartani a lépést a minimálbér változásával (aminek a 200 ezer forintra emelését közel tizenkét év fideszes regnálás és dübörgő gazdasági jobban teljesítés ellenére sem sikerült megcselekednie a NER-nek, ezért most éppen a legfrissebb nemzeti kamukonzultációban álkérdezték a nertársak, hogy emeljék meg, vagy inkább hagyják a francba); miközben ennek okán rohadtul nem lehet meglepetés, hogy a sánta kutyát nem vonz a tanári pálya, hiszen a Lidl-pénztáros is jobban keres, a színtelen, szagtalan, orbánista pórázon rángatott Áder leendő nyugdíja közel 30-szor (!!!!!) magasabb lesz, mint amennyi éhbérért dolgozik ma egy kezdő tanár? Van 30-szoros minőségi különbség egy, a magyar jogállam lebontását, a hatalmi korrupciós gépezet tökélyre fejlesztését, a nemzet darabokba hasítását végigasszisztáló erkölcsi vakondtúrás és a jövő generáció (értsd: a Káder Jánosok nyugdíját kitermelő generáció) szellemi pallérozásában, lehetőleg versenyképes tudással való felvértezésében kulcsszerepet játszó pedagógus teljesítménye között? De főleg van-e ilyen különbség az előbbi javára?

Miután az erkölcsileg fölényes láncos propagandagyár kioknyomozta magát a baloldal vezetőinek álomfizetése és luxusélete tárgykörében (idézem a megrökönyítő tényállást: Sokmilliós fizetést, szolgálati autót, sofőrt, valamint több millió forint költségtérítést kapnak a baloldal vezető politikusai Jakab Pétertől Gyurcsány Ferencen át Szabó Tímeáig, természetesen közpénzből.), mintha a magyar parlamentben  kizárólag a baloldal vezető politikusainak járna sokmilliós fizetés, szolgálati autó, sofőr és költségtérítés, igazán megérdeklődhetnék a Novák nevű tárca nélküli, családokért felelős női princípiumtól, hogy tényleg nem akar lesülni a bőr fegyelmezett hullámokban a kormánya pofájáról? Novák Katalin ugyanis azt találta mondani a pedagógusbérek témakörében, hogy ugyan a pályakezdők bérezése valóban probléma, ámazonban a tapasztaltabbak jól meg tudnak élni (!!!), úgyhogy amíg a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, nem lesz béremelés. Vagy úgy. Tehát azt lehetővé teszi a gazdasági helyzet, hogy a kormány az általa támogatásra érdemesnek talált csoportoknak mindenféle választási szemfényvesztésekkel megvásárolja a voksait. Például a családosok szavazatait, akiknek éppen a gazdasági helyzetre való tekintettel térítik vissza a szja-t. A gazdaság dübörgése és kiváló teljesítménye lehetővé teszi, hogy soha nem látott nyugdíjprémiumot fizessenek a nyugdíjasoknak. A hasító, szárnyaló gazdasági helyzetre és a választási évre való tekintettel kitalálták a 25 év alattiak személyi jövedelemadójának elengedését. Ehhez képest kiderül, hogy ahhoz viszont kurvára nem elég acélos a gazdasági helyzet, hogy a büdös életben először megbecsüljék a nemzet napszámosait, a kormánynak esze ágában nincs rendezni a mellbevágóan szégyenletes pedagógusbéreket. De legalább a családi pótlék hamarabb érkezik, mert még az iskolakezdésre is gondolnak ezek a tetőtől talpig Teréz anyák. Egy fillérrel nem lesz több, de hamarabb lesz, érezze magát megtisztelve mindenki.

Közhelynek tűnik, de attól még nagyon is érvényes: annál, amihez e derék honfiúk és honleányok nem nyúlnak hozzá, csak az tragikusabb, amihez hozzányúlnak és/vagy amit lenyúlnak. Ebben a témakörben érintőlegesen jutott eszembe, hogy engem például nem vigasztal különösebben, hogy miután a nemzet szerelmes, szemtanúk szerint állítólag látványos karcsúsodásnak indult, ámde sértődésre hajlamos, mimózalelkű gázszerelője jogerősen is elbukta azt a pert, amit azért indított, mert a 2022 utáni elszámoltatás és a közpénzlopás kapcsán felmerült a neve, immár lehet nyilvánosan beszélni arról, hogy politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Ez azért nem jelent semmit ebben a pillanatban, mert ebben a pillanatban most van, nem majd. Rogán Antalt is jó pár éve lehet már bűnözőnek nevezni, de ez aligha változtat azon, hogy rendületlenül a helyén van, Szájer Józsefet megszégyenítő tempóban kerüli a nyilvánosságot, a fideszes jogszabályok által törvényesített bűnözés és a közpénzlopás tekintetében pedig minden halad a maga útján.

Az amihez hozzányúlnak kérdést illetően kívánkozik ide az a talán sokakat még a pedagógusbéreknél is kevésbé érdeklő, ámde hasonlóan súlyos tényállás, miszerint a meddőségi klinikai rendszer szétverésével, azaz a meddőségi klinikák mondvacsinált, hazug indokok alapján (átláthatóbb finanszírozás) történt államosításával egy rakás magyar párt sikerült elüldözniük. Akik immár jelentős számban csehországi és szlovákiai meddőségi klinikákon jelentkeznek, miután idén szeptember 30-tól már nem lehet új beavatkozásokat kezdeni a hazai magánintézetekben. Nem tudom, hogy ez hogyan illeszkedik a világhírű magyar családbarát kormányzás rablómeséjébe, de igen: ezt is elintézték. Ahelyett, hogy megkönnyítették volna minél több gyermektelen pár helyzetét, inkább elérhetetlenné tették széles körben az eljárásokhoz való hozzáférést. Talán így nem olyan nagy csoda, hogy sokan hallani sem akarnak arról, hogy nekik vagy embrióiknak bármi közük legyen ehhez a rothadó rendszerhez.

A NER tartóoszlopai meg úgy vannak vele, mint minden egyébbel: amivel nem kockáztatják az érdemi szavazatvesztést, amiről pontosan tudják, hogy nem okoz közfelháborodást (és ugye itt minden közfelháborodás jellemzően megmarad a fotel szintjénél), azt széttrancsírozzák, abból kisajtolnak mindent, amit lehet, beleöntik a teljhatalmuk betonjába, oszt’ jónapot. Közben hergelnek a melegek ellen, keménykednek a menekültekkel, mutatják a korrupt izmaikat Brüsszel (EU, NATO) felé fordulva, a miniszterelnök pedig ott tart, hogy egy tetves, széles körben kiküldött, szemfényvesztő levelet sem képes úgy megírni, hogy abba ne férjen bele valamilyen hazugság. Akit lehet, megvásárolnak a mindenki pénzén, akit nem lehet, kinevezik a nemzet és a haza ellenségének, amire lehet, ráteszik a kezüket, amire nem tudják rátenni a kezüket, azt szétverik. És mi a legszebb benne? Hogy működik.

Akármennyire is elegem van a hetente megjelenő, egymásnak frontálisan ellentmondó közvélemény-kutatásokból, azért nincs az a hibaszázalék, ami mellett ez ez ne vágna gyomorszájon: augusztus közepén az ellenzék tábora alig volt valamivel nagyobb, mint az állampárté. Sőtpláne: az állampárti szavazók többen is mennének el szavazni, mint az ellenzékiek. Úgyhogy óvatosan a szép reményekkel, az illúziók kergetésével, a felelőtlen ígéretekkel és nagyotmondásokkal. Normális helyeken a Fidesz az elmúlt 12 év alapján a parlamenti küszöb körül vegetálna valahol, ehhez képest ez van.

Meg 3,8 milliárdért újjáépített Sámándob Karcagon. Beszarok. A 2015-ös világkiállításra épült pavilont kétharmadával drágábban rakják össze újra, mint amennyibe eredetileg került. A drága adófizető pedig kifizeti. Ezt is. Ebből lazán kijön Áder több mint 70 évnyi nyugdíja. És körbe is értünk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.