Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A lázálmok veszélyesek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán Balázs egy eddig nem létező pozíciót kapott Orbán Viktortól, ami saját bevallása szerint hatalmas megtiszteltetés számára. Már csak azért is, mert Orbán nem szokott csak úgy pozíciókat létrehozni holmi fideszes politikusoknak. Orbán Balázs egyébként Gulyás Gergely tárcavezető helyettese továbbra is, ami azt jelenti, hogy továbbra is fel fog háborodni minden olyan kijelentésen, amelyen fel kell háborodni. Orbán Balázs Szijjártó Péterhez hasonló módon és arroganciával reagál az éppen felmerülő ügyekkel kapcsolatban, amin szépen tetten érhető a nyilvánvaló: parancsot teljesít. De ez a munka beérett, Orbán odaengedte maga mellé a tányérnyalóját, aki ezentúl politikai igazgató lesz. És hogy ez mit is jelent? A Mandiner nevű pártújságnak adott interjúból kiderül:

Igen, új pozícióról van szó, de plusz juttatás nem kapcsolódik hozzá. A posztot az az elképzelés hívta életre, hogy Magyarország geopolitikai súlya folyamatosan növekszik a nemzetközi térben, miközben a körülöttünk lévő világ egyre bizonytalanabb, egyre élesebbek a feszültségek, a népvándorlások és járványok korát éljük. Ezért még az eddigieknél is fontosabb, hogy a kormányfőt hosszú távon is értelmezhető tanácsokkal, alapos, nemzetközi kitekintéssel bíró elemzésekkel tudjuk megtámogatni.

Ennek biztosítása lesz tehát a feladatom, vagyis részben magam is tanácsokkal látom el a miniszterelnököt, illetve koordinálom a főtanácsadók tevékenységét. Érdemes felidézni: Orbán Viktor 2018-ban megfogalmazta, az a cél, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama között legyen. Ebben a ciklusban sokat léptünk előre, de közben a koronavírus egy időre elvitte a fókuszt. A célkitűzés ugyanakkor megmaradt, s ennek érdekében folyamatosan vizsgáljuk az egyes nemzeti programok állását, a nemzetközi környezetet, illetve azt, milyen további lépésekre van még szükség.

Magyarország geopolitikai súlya tehát folyamatosan növekszik a nemzetközi térben, ezért is volt szükség erre a pozícióra. Az mondjuk érdekelne, hogy ezt miként sikerült felmérnie a kormánynak? Mert tudomásom szerint a minket körülvevő országokkal, vagy épp a nyugati országokkal nem fűztük szorosabbra a kapcsolatainkat, akikhez jól láthatóan közelebb kerültünk, azok a keleti diktatúrák. Ide csalogattuk – vagy szabad bejárást adtunk az EU-ba, nézőpont kérdése – az oroszoknak és a kínaiaknak, miközben beléptünk a türk tanácsba, Orbán Viktor pedig ha éppen nincs járványidőszak, akkor szinte havonta repked valamelyik keleti diktatúrába. (Ha járvány van, akkor Szijjártó teszi ugyanezt.)

Azt sem igen tudom értelmezni, hogy a körülöttünk lévő világ egyre bizonytalanabb, hiszen ez már megint nem igaz, legalábbis nem igaz, ha az Európai Unió országairól beszélünk. Márpedig ezek az országok vesznek minket körül, nem Afganisztán vagy Szíria. Hol tapasztalt bizonytalanságot Orbán? Én azt látom, hogy a magyar kormány állandó jelleggel a Nyugat ellen hergel, és omladozó demokráciákról beszél, miközben én ebből semmit sem érzékelek. Jó, az igaz, hogy én Spanyolországban élek, és nem láttam, milyen a helyzet mondjuk Németországban vagy Franciaországban, de ismerőseim zöme ezen két országba ment, méghozzá boldogan. Van munkájuk, az oktatás kiváló és az állam minden segítséget megadott azok számára, akik bajba kerültek a járvány miatt.

Vannak persze problémák itt is, mint minden országban, de hogy egyre élesebb feszültség lenne bárhol is, azt egyszerűen nem tudom hova tenni. Ahol feszültséget látok Európán belül, az a Brexit miatt bajba került Egyesült Királyság, de annak pont nincs túl sok köze a gonosz Brüsszelhez, mintsem egy elhibázott politikai kampányhoz, amely végül milliók életét befolyásolta örökre. Az észak-írek és írek között egyre nagyobb a feszültség, a skótok pedig ki szeretnének lépni a britek szövetségéből, amelyet vélhetően a londoni kormány nem fog engedélyezni. Problémák tehát vannak Európa-szerte, de azért az nem igaz, hogy pont Magyarország lenne egy túlzottan stabil ország. Mert noha vannak politikai küzdelmek mindenhol, de Magyarország és Lengyelország még ezek közül is kiemelkedik. Ebben a két országban van a legtöbb probléma, és itt tűnik úgy, hogy kormányváltásra van esély, mivel az emberek nagyrésze elégedetlen a jelenkori kormánnyal.

Nyilván ettől még hihet abban a két Orbán, hogy nekik itt még sok babér fog teremni a jövőben, csak hát túlzottan színes a fantáziájuk. Mert Orbán Balázs továbbra is nevetés nélkül képes kijelenteni azt, hogy sokat léptünk előre annak érdekében, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama között legyen. Mégis hol léptünk előre? A minimálbér szinte itt a legalacsonyabb, a tanárok vagy ápolók fizetése szintúgy, az oktatásra költött pénzek mértéke GDP-arányosan csökken, a szociális ellátás nevetséges szinten, van és még lehetne sorolni. Nem tudom, mégis miben sikerült előrelépnünk, hacsak nem a korrupció mértékében. Abban lehet, hogy az elsők között vagyunk. De a sajtószabadság leromlását is nézhetjük, az EU területén ebben szintén mi állunk a legrosszabbul.

Nagy szükség van tehát Orbán Balázs munkájára most, aki képes lehet tovább táplálni Orbán Viktor lázálmait. Erre viszont remélhetőleg csak pár hónapja lesz, ezért sem hiszem, hogy az eddigiekhez képest olyan látványos különbséget jelentene majd a tevékenysége. De higgyék csak azt, hogy számítanak az európai politikában, addig sem agyalnak azon, hogy következő körben mit kellene ellopni a közvagyonból. Persze tudom, naiv vagyok, ha így hiszem, hiszen 2022 tavasza még messze van, és vélhetően találanak még több milliárd foritnyi ellopható pénzt. Már csak abban reménykedhetünk, hogy azért marad valami a közösből.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.