Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Ezek szerint már az is csak akkor van megcsinálva, ha a saját kezébe veszi a dolgot

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az. Hogy mindenkinek meg kellett szólalnia a nemzeti ünnep alkalmából, és persze egymásra kellett licitálni, ki tud nagyobb tulokságot mondani. Gulyás Gergely előadta, hogy Magyarország a kevés ősi államok egyike, én meg nézegetem minden idők legmonumentálisabb (értsd: kurvasokba került nekünk) ünnepségének képeit, dermedten bámulom, nem hiszek a szememnek. Az Origo fotósának sikerült lekapnia a csodás pillanatot – itt meg lehet tekinteni -, amiben benne van ennek az egész mindenségnek az összes lényege és nyomorúsága.

Nem tehetem ide a fotót, mert csak, de el tudom mesélni, én mit láttam rajta és benne. Néhány vicces pasas van a fotón, valószínűleg táncosok. A fejükre gurtnizott csíkos sapikra két oldalt agancsszerű izék vannak applikálva, ebből valószínűsítem, hogy szarvasok lehetnek. Valamelyikük nyilván maga a csodaszarvas. A kép központi figurája kínai nájlonmaci-nadrágban, szürke zokniban és fekete tornacipőben tolja. Miután a macinaci vékony és tapadós, remekül átlátszik a zsebben lapuló, féltégla méretű okostelefon.

Minden idők legdrágább ünnepségén ennyire futotta. Minden táncoson másféle cipő, zokni, nadrág. Gondolom, kinek mi volt otthon. Az okostelóval nyomuló csodaszarvas valamiért nem gondolt arra, hogy ő most egy ország előtt szerepel, filmre vehetik, lefotózhatják. Az Origo fotósa meg is tette, elkapta a pillanatot és egészen biztosan nem trollkodni akart a képpel. A képszerkesztő beszerkesztette, az ügyeletes szerkesztő áldását adta rá, feltolták a nemzeti áhítatba, hogy ájuljon a nép, lám, a nagyszabású. A minden idők. A legnagyobb. Legdrágább. A mindenre oly büszke ősi nép. Az ő kultúrája. A nájlongatyás, csíkos sapkás csodaszarvas szürke zokniban, mobillal a zsebben. Nemzetileg.

És itt van a következő kép. Amint az ősmagyarok félmeztelenül, szandiban kivonulnak Egyiptomból, volgai hajóvontatók módjára maguk után húzva a turult. Ezek után már tök mindegy, hogy a turulvontatókra miért vannak háromszögek festve. Csak.

Ha ez hivatalos, állami rendezvény, akkor olyan alapvető dolgok miért nem természetesek, mint a táncosok ruházata? Erre látható módon nem költött a kormány, hozott anyagból dolgoztak a fellépők. Ámde akkor mire ment el hat, kötőjel nyolc milliárd forint? Mert azzal sincs gond, ha csinálnak egy karnevál-jellegű utcai felvonulást, akkor nem zavar senki ruhája, olyan amilyen. Erre telik, rendben van így. De amikor az ősi kultúrával, a soha nem látott csodával, a baromi sok elszórt pénzzel döngetik a horpadt mellkasukat, akkor egyáltalán nincs rendben semmi. Ez minden, csak nem méltóságteljes ünneplés. De nem is vidám, önfeledt, közös buli. Valami egészen meghatározhatatlan, nevetséges, de legalább iszonyúan drága önmegvalósítás-kísérlete valakinek, akiről azt sem tudjuk, kicsoda. (Tudjuk egyébként, Juronics Tamás).

A népviseletbe öltözött felvonulók igényességét verte telibe a többnyire értelmezhetetlen, indokolatlan és igénytelen minden más. A kormánynak el kellene döntenie, hogy ez ugyanúgy fideszes ünnep lesz mostantól, mint mondjuk március tizenötödike? Mert ha igen, akkor fizessék pártkasszából. Ha nem, akkor bízzák olyanra a szervezést, aki ért is hozzá. A nap betetőzése mindenképpen az, amikor Orbán Viktor megszegi az új kenyeret. Ezek szerint már az is csak akkor van megcsinálva, ha a saját kezébe veszi a dolgot. Hosszasan töprengtem, de nem tudok visszaemlékezni, hogy valaha is miniszterelnöki feladat lett volna a kenyér megszegése. Lehet, hogy volt ilyen, de én nem emlékszem. Próbáltam utánakeresni, de a gugli csak Rákosi elvtárspajtás kenyérvágó akcióját dobta ki, azt pedig nem feltétlenül szeretném most ide citálni. Már csak azért sem, mert hátborzongató az áthallás a két fotó között.

Nem voltak túlságosan nagy elvárásaim, de sikerült mindet alulmúlni. Fogalmam sincs róla, ki felel ezért a giccsparádéért – túl a koreográfus úron, akire túlságosan nagy volt ez a kabát, ám ezt valakinek látnia kellett volna a döntéshozók közül -, de nyugodtan oda lehet tenni a méltán feledésnek indult halszagú Magyarország és a barackfanóta mellé. Közben pedig annyi tehetséges művész van ebben az országban, egészen biztosan össze lehetett volna rakni egy színvonalas műsort és egy valóban szerethető felvonulást. Ez nem sikerült. Ez sem. Most sem. Azonban sokáig emlékezni fogunk rá, az biztos. Már csak azért is, mert csukott szemmel, látatlanban megjósolom, innentől kezdve a hazaszeretet és a magyarság fokmérője az lesz, hogy kinek tetszett ez a szar. Ez fog ömleni a pártmédiából, hogy az aljas, sorosista ellenzék megtámadta a nemzeti sírvavigadást, a hősi eposzba tekert igénytelenséget. Mert akinek ez a vonuló bazár nem tetszett, az nem is igaz magyar. Most, előre összefoglalom az összes lakájmédia összes szalagmunkásának összes üzenetét két hónapra előre: szavazz a Fideszre, különben mindmeghalunk.

Pedig elég lenne simán elismerni, hogy ócskára sikerült ez a buli.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.