Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Úgy tűnik, minden fideszes politikus gyáva

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A halállal kell megbirkóznom orvosi munkám során, így miért is ijednék meg egy ellenzéki újságírótól?!

Ezek Dézsi Csaba András szavai, aki Győr polgármestere, mióta Borkai Zsoltot lemondatta a Fidesz, miután botrány alakult ki körülötte, ami miatt egyébként a mai napig nem kellett felelnie. Az Ördög ügyvédje blog által leleplezett egykori fideszes városvezetőt egyébként sikeresen újraválasztotta Győr városa, amely után aztán lemondott, hogy helyére egy másik fideszes polgármester, Dézsi Csaba kerüljön. Az elején még úgy tűnhetett, hogy Dézsi egy korábbi generációt képvisel, vagyis képes lehet a kommunikációra még ellenzéki és független riporterekkel is, de ezt az elmúlt időszakban szépen meg is cáfolta. Menekül az újságírók – egy elől legalábbis biztosan – elől, pedig csak kérdést szerettek volna feltenni neki.

Dézsi orvosként is dolgozik, mégis olyan stílusban válaszolt az ugytudjuk.hu újságírójának, mint valami iskolázatlan fidelitasos. De ha azt állítja, hogy nem fél a nem kormánypárti kérdésektől, akkor mégis miért menekül a riporter mikrofonja elől? Lehet, hogy úgy gondolta, az alábbi videó nem fog kikerülni és nem lesz bizonyíték arra, ahogy gusztustalan stílusban ócsárolja a kérdezőt. Ez még akkor is elfogadhatatlan, ha esetleg az ugytudjuk.hu portál valóban az LMP lapja. Én ezt nem tudom megítélni, de még ha az is lenne, akkor sem indokolná azt, hogy Dézsi meg se próbáljon válaszolni a feltett kérdésekre. Ha lenne vér a pucájában, nem futamodna meg fideszes kollégáihoz hasonlóan, hanem megállna és ha kell, vitára kelne a riporterrel.

Bence, nagyon nyomorult dolog, amit csinálsz, te nem is ellenzéki újságíró vagy, én megértem, mert meg kell élni valamiből (…) Abból élsz, hogy szart csinálsz a jó dolgokból. Provokátor vagy, egy pártprovokátor vagy, egy ellenzéki pártprovokátor vagy, nem Győr érdekeit szolgálod, hanem a gazdáid érdekeit szolgálod. Nagyon jó provokátor vagy, egy probléma van: a jellemeddel van probléma.

Dézsi ezzel tökéletesen bizonyította azt, hogy jó helyen van ő a Fideszben, egy centivel sem különb, mint párttársai. Akár orvos, akár nem, ennyire tuskó stílussal csak a Fideszben lehet megmaradni. Ezek után elképzelni sem akarom, hogy milyen stílusban kommunikál a betegeivel, hiszen az ilyen megszólalás nem véletlenül történik, aki képes így reagálni egy újságíró kérdéseire, az bárki másnak is képes hasonló válaszokat adni. Teljesen mindegy, hogy mit is akart kérdezni az újságíró, Dézsinek kötelessége az, hogy válaszoljon a feltett kérdésekre, hiszen azok az újságírón keresztül lényegében a győriek felől érkeznek. Aki megtagadja a válaszadást egy újságíró számára, az lényegében megtagadja a válaszadást azok számára, akiknek a hatalmát köszönheti.

Újságírói kérdésekre válaszolni nem egy eldöntendő dolog. Vagy válaszol egy polgármester – vagy bármely közfeladatot ellátó személy -, vagy válaszol, nincs más elfogadható lehetősége. Nálunk persze már megszokottá vált az, hogy az általunk megválasztott (kormány)párttagok vagy elküldik a nem kormánypárti újságírókat a büdös francba, vagy elmenekülnek előlük. De az is megszokottá vált, hogy felháborodnak azon, ha valaki kérdést mert feltenni nekik. A kérdéssel provokált egy új divatos szóhasználattá vált az elmúlt hónapokban, hiszen ezek a figurák komolyan úgy gondolják, hogy ők eldönthetik azt, hogy kinek válaszolnak és kinek nem. Egy demokráciában ilyen elő sem fordulhatna, hiszen a sajtószabadság egy létező fogalom, de legalább a látszatát fenn kellene tartani.

Ilyen idehaza már régen nincs. Léteznek a közpénzből finanszírozott, a kormány seggét kinyaló propagandalapok és az ellenzéki, valamint független lapok. Az utóbbiak csak csellel juthatnak be egy-egy sajtótájékoztatóra vagy bármilyen eseményre. De még ha be is jutnak, akkor is kérdéses, hogy feltehetnek-e egyáltalán akár egyetlen kérdést is a kormány képviselőjének. Emlékezzünk csak a koronavírus-járványra és a kaspós „sajtótéjékoztatókra”. Volt alkalom, amikor engedtek egy-két nem kormánypárti kérdést, de hamar rájöttek arra, hogy ebből még gondok lehetnek, ezért gyorsan elnémították őket. Előbb elvették újságírók mikrofonját a kérdés feltétele közben, máskor pedig egyszerűen már nem is engedték őket szóhoz jutni. Az egész akkor vált könnyen moderálhatóvá, amikor online sajtótájékoztatókat kezdtek el adni, ahol is a kormány kiszemezgette az egyébként érdeklődésre számot tartó kérdéseket.

Dézsi akciója már csak ezért sem kellene, hogy meglepő legyen, hiszen mégiscsak a Fidesz színeiben indulva vált Győr polgármesterévé. Azonban úgy vélem, hogy intő jel lehet a jövőre nézve, hiszen Dézsi a megválasztása környékén még megpróbált úgy tenni, mintha ő egy másfajta értékrendet képviselne, de ezt mára sikerült megcáfolnia. A tanulság tehát nem más, mint hogy aki a Fidesz értékrendjével egyetért, az tőlük alig lehet eltérő. Viselkedjen tehát bármennyire is emberi módon egy fideszes képviselő vagy polgármester, azért érdemes átgondolni azt, hogy ez csak egy álca része vagy a valóság.