NEHAZUGGY

Mennyit bír el az állam?

Pável Melinda | 2021. Augusztus 17, Kedd | 19:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Újabban megint egyre többet beszélnek arról, hogy a nyugdíjrendszer előbb-utóbb fenntarthatatlanná válik, ezért valamit tenni kellene. A legfőbb javaslat mindig az, hogy fel kellene emelni a nyugdíjkorhatárt, mondván, hogy egyre magasabb az átlagos élettartam, tovább fogunk élni, tovább élvezzük a nyugdíjat, és ezt az állam egyre kevésbé lesz képes finanszírozni. A megoldás tehát részben az, ha minél magasabb életkorban szereznek az emberek jogosultságot, másrészt ha csökkentik valamilyen módon a kifizetéseket. Cserébe ajánlgatják a magánnyugdíjakat, elvégre a felelős állampolgár nemcsak a mának él, hanem a jövőjére is gondol, emellett nem várja el a következő generációktól, hogy finanszírozzák az ő inaktív éveit, hanem igyekszik előre gondoskodni önnön öregkora anyagi biztonságáról. Az emberek többsége ezt örömest meg is tenné, csak éppen sajnálatos módon nem képes megteremteni a jelen pénzügyi egyensúlyát se, nemhogy a jövőjét készítgesse elő, halogatja, hogy majd egyszer elkezd előtakarékoskodni, és inkább a rövidlátásra rendezkedik be, aztán a jövőben majd csak lesz valahogy.

Szegény állam meg egyre inkább roskadozik a nyugdíjak fizetésének terhe alatt, amit a közönséges polgár sehogy se akar megérteni. Hogyan van az, hogy növekszik a GDP, eközben meg nem lesz pénz pont a nyugdíjakra? Egy államkassza van, az oda befolyó pénzeket osztják újra szét, nem okozhat túl nagy gondot, ha ebbe vagy abba a rovatba a következő évben többet kell írni, végül is van honnan átcsoportosítani, tehát ez nem jelenthet problémát. Lehet, hogy az lenne az ideális, ha a befizetett járulékok fedeznék a kifizetéseket, de ha nem fedezik, akkor se dől össze a világ, tekintettel arra, hogy mindenféle egyéb befizetés is tőlünk származik, aztán a kormány dönti el a költségvetés tervezésekor, mire mennyit szán. Mint ahogy arról is a kormány dönt, mennyi járulékot vonjanak le a fizetésünkből, tehát nem mi döntöttünk úgy, hogy kevesebb nyugdíjjárulékot fizetünk.

A társadalombiztosítás kezdete az 1800-as évekre tehető, Németországban valósult meg először, nálunk az 1920-as években alakult meg az első állami pénztár, és kezdettől fogva rendkívül népszerű volt, hiszen mindenki látta a jelentőségét, hogy betegség, rokkantság és öregség idejére biztosítékot jelent az emberek számára. Megvalósulása a társadalmi fejlődés fontos mérföldköve, amely a szolidaritáson alapul, tehát gondoskodj másokról, cserébe rólad is fognak gondoskodni. Ez egy olyan vívmány, amelyet semmiképpen nem lenne szabad feladni, márpedig a magánszámla egy ebbe az irányba tett lépés, amivel arra biztatják az embereket, gyűjtögessék a pénzüket inkább elkülönülten másoktól, úgy jobban fognak járni.

Készséggel elhiszem, hogy roppant teher az állam számára, ha egyre több a nyugdíjas, akik ráadásul egyre tovább élnek, de nem kellene ezt unos untalan úgy az arcunkba tolni, mintha ingyenélők lennénk, akik most az állam nyakán élősködünk, csak mert nem volt kedvünk az eltelt években felelősen viselkedni és előre gondoskodni a majdani öregkorunkról. Arról nem is beszélve, hogy egyszer már elkezdték kiterelni a dolgozókat az állami rendszerből, és emlékszünk, ugye, mi lett a magánpénztárakba történt befizetésekkel? Már csak emiatt se lenne szabad mostanában előhozakodni a magán-gondoskodás ötletével.

Természetesen számokkal bármikor be lehet bizonyítani, hogy egyre kevesebb járulékot fizetnek be az aktívak, miközben egyre többen igényelnének valamilyen ellátást és ezzel kongatni a vészharangokat, hogy atyavilág, rohanunk a szakadék felé és egészen biztosan összeomlik minden, ha nem csinálunk valamit haladéktalanul a nyugdíjrendszerrel. Az tény, hogy egyre kevesebben dolgoznak, ennek oka viszont a gépesítés, a modernizáció, a digitalizáció, ami nagyszerű dolog, csak nem kellene elfelejteni, hogy miközben nyertek a munkáltatók azzal, hogy a kiváltott dolgozóknak már nem kell bért fizetniük, a társadalom járulékbefizetőket veszített, ami természetesen összességében nem veszteség, csak más módon kellene számolni.

Az tehát nyilvánvaló hazugság, hogy ne lenne fedezete a nyugdíjaknak, ott van az, még csak nem is kell különösebben keresgélni, és főleg nem kellene úgy tenni, mintha nem is létezne. Ha az államnak gondot okoz, hogy fedezetet találjon erre, azzal saját magáról állít ki bizonyítványt és okot ad rá, hogy feltegyük a kérdést: alkalmas-e arra, hogy kezelje a közös kasszát?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!