Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem hiszem, hogy most ilyeneken kellene vitatkozni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A XVIII. kerület önkormányzati képviselője, Kassai Dániel egy véleményt osztott meg a Facebook-oldalán, amivel én személyesen nem nagyon tudok egyetérteni. Mégis fontosnak gondolom azt, hogy beszéljünk erről a támáról, hiszen minden bizonnyal megosztja az embereket, a potenciális előválasztókat is. Ez a téma pedig nem más, mint az ellenzéki előválasztás, amely Kassai szerint egyszerűen antidemokratikus. Lássuk, hogy miért gondolja ezt így a képviselő:

Az egyik, hogy maga az előválasztás feltételrendszere úgy lett megalkotva, hogy az jelentősen elüt a már megszokott országgyűlési, európai parlamenti, nemzetiségi, vagy önkormányzati választásokon megszokottaktól, hiszen a rendes 4-5 évente megrendezett választásokon bárki elindulhat, aki a 18. életévét betöltötte, magyar állampolgár és politikai hovatartozásától függetlenül indulhat.

Az előválasztáson viszont csak azok indulhatnak, akik előre nyilatkoznak arról, hogy a 6 ellenzéki párt közül kinek a frakciójába ülnek majd be a Parlamentben, sőt a 6 ellenzéki párt közül valamelyiknek egy nyilatkozattal be is kell fogadnia őket előre, az előválasztásra jelentkezéskor. Akit a hat ellenzéki párt közül senki sem fogad be, az nem indulhat el az előválasztáson, a jelentkezési határidő pedig hamarosan lejár.

Ez diszkriminatív és szembe megy a magyar és európai törvényekben rögzített általános és egyenlő választójoggal, hiszen minden állampolgárnak megkülönböztetések, illetve észszerűtlen korlátozások nélkül joga és lehetősége van arra, hogy a választásokon szavazzon és megválaszthassák. Nem lehet és nem szabad politikai alapon, vagy pártalkuk alapján megkülönböztetni, kizárni a különböző jelölteket, mert az akkor nem lesz egy tiszta választás és nem lesz egy tiszta verseny sem.

Pedig jelenleg így áll a helyzet. A 106 választókörzetben minimális azoknak a körzeteknek a száma, ahol valós verseny lesz és nincs meg már most a tuti befutó. Egy valós versenyben sem a Párbeszéd, sem az LMP, sem más, a közvélemény-kutatásokban rendre 1-2%-on mért párt nem rúgna labdába, nem jutna be a Parlamentbe, nemhogy még ott frakciót alakítson. Ha mesterségesen felülírjuk a választói szimpátiát és akaratot az demokratikus?

Úgy néz ki tehát, hogy minden le van zsírozva, hiszen a pártok egymás közötti tárgyalásaikon eldöntötték, hogy hol melyik körzetben ki fogja megnyerni az előválasztást, kit melyik párt és hol támogat, de persze azért legyen egy kamu, vagy gyenge ellenfél is körzetenként, hogy a választó azt hihesse, van beleszólása: hát nincs.

Ez viszont azoknak az ellenzéki szavazóknak a becsapása, akik hajlandóak elmenni és részt venni az előválasztáson. Ezért is lesz alacsony a részvétel, mert a választók látják a politikai alkukat és azt, hogy nem lesz valódi verseny, akkor meg minek menjenek el? Ez a választás akkor lenne sikeres, ha úgy, mint ahogy a Párbeszéd évekkel ezelőtt lefektette a szabályait, bárki rajthoz állhatna, a választó pedig eldönthetné ismertség, szimpátia, népszerűség alapján, hogy kire voksolna.

Ez nem a teljes bejegyzés, annak csupán egy része. Úgy vélem, ez is elég jól szemlélteti azt, hogy mit gondol Kassai az ellenzéki előválasztásról. Vegyük tehát sorra a dolgokat. Kezdjük ott, hogy ez egy ellenzéki előválasztás, ami nem azt jelenti, hogy nem csak és kizárólag ezek az emberek indulhatnak majd a jövő évi választásokon, hanem azt, hogy őket tartják a leginkább esélyesnek a pártok arra, hogy legyőzzék a Fidesz helyi jelöltjét. Ettől függetlenül ha Mari néni úgy dönt Alcsútdobozon, hogy márpedig ő indulni szeretne, akkor gond nélkül megteheti. Sőt, ha elegen szavaznak rá, akkor még ő  is megnyerheti a helyben a választást. Ezt szerintem nem érdemes túlgondolni, az ellenzéki előválasztásnak egyetlen célja van: megtalálni a legerősebb jelöltet a Fidesz jelöltjével szemben. Pont.

Lehet itt azon morfondírozni, hogy mennyivel demokratikusabb lenne, ha az ellenzéki összefogás minden szóbajöhető opciót áttekintene, de legyünk őszinték: a legtöbb településen pontosan lehet tudni, hogy kinek van a legnagyobb, azaz reális esélye arra, hogy megszorongassa, vagy legyőzze a helyi jelöltet. Értem Kassai gondolatmenetét, de véleményem szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy végre búcsút inthessünk az Orbán-kormánynak, nem pedig az, hogy szétaprózódva próbálkozzunk ismét azzal, hogy elindítunk 32 jelöltet, ezzel újra választási győzelemhez segítve a kormánypártot. Elég alkalommal próbálkoztak már vele a választók és az ellenzéki pártok is a múltban, ezzel a jelenlegi választási törvénnyel erre egyszerűen semmi esély sincs. Ezt vagy belátja az ember és alkalmazkodik, vagy szélmalom harcot vív és jó eséllyel sokadszorra is vereséget szenved.

Nem lehet és nem szabad politikai alapon, vagy pártalkuk alapján megkülönböztetni, kizárni a különböző jelölteket, mert az akkor nem lesz egy tiszta választás és nem lesz egy tiszta verseny sem. Ezt úgy mondja Kassai, mintha az elmúlt 10 évben szabad, tiszta választások lettek volna. A Fidesz minden alkalommal választási csalást követ el, de mivel a hatóságok az ő oldalukon állnak, ezért őket soha nem vonták felelősségre. Millió módja van a választási csalásnak, amelyek szinte mindegyikével él is az állampárt, ami lényegében lehetetlenné teszi azt, hogy tiszta választásokat tartsanak Magyarországon. Lehet persze álmodozni és bízni a csodákban, de azt hiszem, az elmúlt 10 év megmutatta már, hogy ennek milyen kimenetele lehetséges.

Ez viszont azoknak az ellenzéki szavazóknak a becsapása, akik hajlandóak elmenni és részt venni az előválasztáson. Ezért is lesz alacsony a részvétel, mert a választók látják a politikai alkukat és azt, hogy nem lesz valódi verseny, akkor meg minek menjenek el? Kétlem, hogy olyan alacsony lenne majd a részvétel, ezt 2019-ben a főpolgármesteri előválasztás is megmutatta. Nem mondom, hogy százezerek mentek el, de akik ott voltak, azok reprezentatív eredményt produkáltak, ami meg is látszott később a választásokon. Igenis szükség van előválasztásra, még ha helyenként valóban el is dőlt, hogy ki lesz az, aki majd a Fidesz jelöltje ellen indulni. Itt most eljött az az idő, amikor nem vitatkozni kellene, hanem belátni, hogy a jelenlegi szabályok nem demokratikusak, ezért olyan taktikát kell (ki)találni, amivel ennek ellenére is nyerhető a választás az ellenzék számára.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.