Szeptember 22,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A vátesz ébredése

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,297,765 forint, még hiányzik 1,702,235 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az ember mint félig kész állat címmel közöl cikksorozatot a Magyar Nemzet. A szerző Bayer Zsolt, a mű összesen három, terjedelmes részből áll. Az első nekem több mint elég lett volna, de mit lehet tenni, ekkorára sikeredett. Hogy pontosan kiknek is szánja mindezt a nagy gondolkodó, arra nem sikerült rájönnöm. A címet Nietzschétől vette, a későbbiekben pedig idézi a filozófia és az irodalom nagyjainak hadát, elsősorban azért, hogy megmagyarázza a fejében kavargó katyvaszt.

Minden rész felcímmel is rendelkezik, amúgy pedig a szerző arra való igyekezetét láthatjuk, amellyel próbál rendet tenni önmagában. Ezt általában olyankor teszi az ember, ha túl nagy a rumli odabent és úgy érzi, ideje felülvizsgálnia, mi az, amit megtart és mi az, amit kidob, aztán valamilyen szisztéma alapján újra elhelyezi a dolgokat: ennek itt lesz a helye, a másiknak máshol, gond akkor van, ha kevésnek bizonyulnak a polcok, márpedig nem tarthat meg mindent, hiszen annak megint csak zűrzavar lenne a vége. Döntenie kell, mi az, ami fölösleges, attól kezdve ugyanis mindaz nem több, csupán szemét. Az ilyesfajta rendszerezéshez általában nem hívunk közönséget, magányos műfaj ez, de Bayer mint afféle showman, nyilvánosan végzi ezt a munkát, ki tudja, lehet, hogy ő az a fajta, aki hangosan szeret gondolkodni.

Az írásnak nincs egy határozott íve, melynek során valahonnan eljutna valahova, belekap ebbe is, abba is, úgy tűnik, az egyik témával végzett, de nem, időnként vissza-visszakanyarodik. Kezdi ott, hogy az ember régen tudatlan volt, majd egyre okosabb lett, ezzel együtt elbizakodottá is vált. Ha úgy tetszik, ez volt az első hiba, amelyet aztán követett a többi. Megtetszett neki a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hamis ígérete, amelyből mindenféle bajok származnak. Itt aztán hosszan fejtegeti, milyen hazugság az, hogy a kecskepásztor vagy a tevehajcsár és az angol trónörökös egyenlő tud lenni, hogy az egyik ivadéka ugyanannyit ér a születése pillanatában, mint a másiké. Azért megengedi, hogy valóban, mindenkinek meg kellene adni az esélyt a fejlődésre, felemelkedésre, innen azonban hirtelen átvált oda, hogy amennyiben megvalósulna egy ilyen világ, akkor is a tíz százalék nem élne a lehetőséggel és drogos, naplopó, bűnöző válna belőle.

Mint írja, az ember számára a vallási, a nemzeti és a nemi identitása a legfontosabb, ezek nélkül elvész – látható mindez nyugaton, ahol a vallás gyakorlatilag már elveszítette jelentőségét, a nemzettudatukról is lemondtak, meg lehet nézni a németeket az őket elözönlő roppant fekete barbárhadakkal. És eljutunk korunk legfőbb veszedelméhez, amikor már a nemi identitásunkra törnek, így végül az sem marad, bár az előzőekben azon busong, hogy a nyugati embernek már a fejfenntartáshoz sincs kedve, másfelől a Föld népesedése egyre borzasztóbb méreteket ölt, szóval itt már totális a zűrzavar az egészben. A logikus következtetés az lenne, már nem számít, hogy az a zombi, akivé leszünk, miután minden értékét elhajigálta, férfiból nővé vagy éppen aranyhörcsöggé szeretne válni, hiszen úgyis pusztulás vár rá.

Végül persze eljutunk a lényeghez: ideje feladnunk, hogy nekünk, a kompországnak, amely szüntelenül ingázott kelet és nyugat között, végül ki kell kötnünk nyugaton, ha Európához akarunk tartozni, a nyugat ugyanis időközben eltávozott ismeretlen irányba. Fel kell ismernünk, hogy immár mi vagyunk Európa, mi, akiket mindig is lenézett, sohasem fogadott be igazán a nyugat, mi őrizzük az igazi értékeket és mi mentjük át Európát a következő évezredbe. Arról azért most már a jövőképben nincs szó, hogy tömegekben követnek bennünket, ezek szerint ilyen tömegek nincsenek, a nyugat, ahogy van, mindenestül kárhozatra jut. Megkockáztatja, hogy talán az olaszok és az osztrákok még adnak okot halovány reményre, de a többi már szóra se érdemes. Mi leszünk tehát a hírmondó, illetve hát nem mi, az ideiglenesen itt állomásozó liberális hazátlanokat nem említi, holott nyilván velünk is kezdeniük kellene valamit, erről még vagy nincs konkrét elképzelésük, vagy van, csak később fogják ismertetni. Várjuk ki a végét.

Nem tudom elképzelni, mit érez egy NER-függő, ha ezt végigolvassa, megerősíti ez a maga szövevényes hitét, vagy éppen elbizonytalanítja. A nemzeti jósda ezúttal eléggé sötét jövőképet festett, és nem hinném, hogy nagyon lelkesítő lenne, ha ezentúl a vigyázó szemeket Pozsonyra meg Szentpétervárra kellene vetni. Minden bizonnyal komolyan gondolta, ha már felébredt benne a vátesz és feltétlenül közre is kellett adnia a vízióit. Reménykedhetünk benne, hogy ezentúl nem zabálja tele magát esténként és kevésbé lidérceseket fog álmodni, de tehetünk úgy is, ahogyan ő tesz másokkal: lássuk be, hogy vannak, akik reménytelenül elvesztek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!