Szeptember 22,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szájer megtette azt a szívességet, hogy pontokba szedte mindazt, amit Orbán egy évtizede páros lábbal tipor

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,297,765 forint, még hiányzik 1,702,235 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Elolvastam azt a bizonyos hitvallást, amit most ki kell függesztenie annak, akit érint. No, nem az ablakba, hanem a hivatala falára, jól látható helyre, hogy tudja meg minden magyar, honnan fúj a szél. Én Varga asszony Facebook-oldalán szembesültem ezzel a jó hírrel, mivel kimelkedő munkásságát követem. Lehet, hogy ő meg engem követ, csak még nem tudok róla. Ha esetleg így van, akkor innen is csókoltatom. Mert ha a nemzeti kormány ellenségének számítok (erre minden esély megvan), akkor valószínűleg előbb vagy utóbb úgyis rám rúgja az ajtót a TEK, mint radikális, liberális, antikeresztény, civil, botcsinálta bloggerre, de egye fene. Vállalom, amit gondolok és leírok, még akkor is, ha netán tűzzel és vassal kínoznak meg érte.

Azt hiszem, ezzel meg is érkeztem a fideszes Alaptörvény-intróként futó, úgynevezett Nemzeti hitvallás szent esszenciájához, amit mi itt zusammen, vagyis ők kinyilatkoztattak helyettünk, a megkérdezésünk nélkül. Mielőtt elkezdeném mondatonként szétszedni ezt a borzalmas, ragacsos szóhalmazt, szeretném itt és most kijelenteni, hogy én ezzel nem óhajtok azonosulni, és nem érzem magamra kötelezőnek eme ideológiai ámokfutáshoz való idomulását. Nem utolsó sorban: az én nevemben ne beszéljenek, kösz.

Rögtön az elején azt írják ők, a fideszes nemzeti hitvallásukban: 

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Ez oké, bár Európa tudtommal leginkább a felvilágosodásig volt ilyen súlyosan keresztény, akkor meg pont a buta és ultraradikális egyház ellen lázadt fel, és helyezkedett szembe vele, ezért szerintem ez így, ahogy van, nem állja meg a helyét. Se történelmileg, se morálisan. Európa ma a 21. században ponthogy nem elsősorban keresztény (és itt a fogalom vallási fundamentalista jelentésére gondolok), hanem sokszínű és liberális. Éppen ez a kínja ennek a feudális kiskirálynak, aki egy uniós tagállam miniszterelnökeként, egyedüliként az EU-ban úgy kereszténykedik, mintha ő lenne az anyaszentegyház feje. Nem olyan nehéz előrelátni, hogy a katolikus anyaszentegyház feje is csak futólag fog vele érintkezni, amikor erre jár, mert neki is ciki Orbánnal egy platformon mutatkozni. Erről ennyit.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Már hogyne. Elmondanám, hogy azok az ősök, akik valóban küzdöttek, és jellemzően nem hisztérikus szamizdatok, kormányhatározatok és alákérdezős interjúk formájában, alighanem egytől egyig forognak a sírjukban. 

Aztán van itt ilyen is:

Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

Az biztos. Mészáros Lőrinc milliárdos gázszerelő majd ellátja az egész országot minden széppel és jóval, csak győzzük megfizetni. Orbán meg már gondoskodott vagy 200 évre előre arról, hogy a jövő nemzedék ne maradjon brutális orosz és kínai hitelek törlesztése nélkül. Az túl könnyű lenne, és végül is teher alatt nő a pálma. 

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

Igen, ez végül is alig pár kivételre nem vonatkozik, úgy mint az összes uniós tagállam, mínusz a lengyelek. Továbbá mindazok, akik ezeken kívül kritikát fogalmaznak meg a NER-rel szemben. Akkor Szijjártó jó vastag fekete filctollal kihúzza az adott népet a baráti listáról.

Aztán az egyik legszebb állítás, ami egyszerűen kommentálhatatlan az elmúlt tíz évre visszatekintve, meg sem próbálom kommentálni: 

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Szó se róla, az alábbi is szélsőségesen hülyén hangzik pont attól az embertől, akinek a jóvoltából ez az egész giccses borzalom egyáltalán ebben a formában létrejöhetett. Mennyit röhöghetett, miközben ezt leírta (hello, Szájer):

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.

Most kell erősen kapaszkodni:

Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.

Szegény Iványi és ki tudja hány millió létminimum alatt élő polgártársunk milyen jól érezheti magát ettől. Meg is értem, erősen fehérít ez a fékezett habzású agymosó szöveg.

Itt már zokogtam a röhögéstől:

Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélésés részrehajlás nélkül intézi.

Az, bzdmg! Ti aztán nem vagytok részrehajlóak, ellenben olyan méltányosak vagytok EGYMÁSHOZ, mint még senki a történelem során. A többi meg rohadjon meg!

És most jön egy nagyon erős mondat, nehogy szusszanni legyen időnk: 

Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.

Mondja ezt az az ember, akinek az első dolga volt a kétharmadával visszaélve az Alkotmányt eltörölni, és  helyette egy mai napig vitatott, senkivel meg nem beszélt, széles társadalmi konszenzus által nem övezett fideszes Alaptörvényt megalkotni. Ez volt a fülkeforradalom utáni első brutális erőszak a magyar nemzet ellen. Itt áldozta fel az országot és annak lakóit a jog(ászkodás) oltárán Orbán. És ez a legnagyobb bűne az összes közül, amiért felsőségre kell vonni.

Menjünk tovább:

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.

Itt már valami erős után kellett nyúlnom, és nem egy bogyiszlói paprikára gondoltam, hanem valamire, ami az agysejtjeimet megfelelő lazításra készteti, mert a végére agyvérzést kapok. Lelkileg és szellemileg amortizáltátok le ezt a jobb sorsra érdemes országot, ez az egész kiáltvány vagy mi a túró ez, pont olyan dohos és avitt, mint a középkori sötétséget idéző komplett szellemiségetek. Ez a bűzös, ostoba kommunikáció, az a mérhetetlen cinizmus és hülyének nézés, az a gusztustalan hatalommal és pozícióval való visszaélés, mind-mind számon lesz kérve rajtatok.

Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.

Nem, nem és nem! Ebben nem veszek részt, erről nem volt szó, amikor a kétharmadával Orbán létrehozta a NER-t. Nem asszisztálok ehhez, és ne tegyenek úgy, mintha én, és rajtam kívül még több millió honfitársam erre adott volna felhatalmazást a kormánynak. Ezek mind a miniszterek elnökének beteges fejlövései, a politikában eltöltött évek alatt megbuggyant agyának produktumai, a sajátjai ellen elkövetett gaztetteinek legitimációjára tett ócska kísérlet. Azzal, hogy ezt kiteteti mindenhova, tulajdonképpen elismeri, hogy bűnös. Azt hiszi, ha ezeket pontokba szedi, akkor már nem nyomja a felelőség a vállát. Lófaszt nem! Sőt, így könnyebb lesz egy majdani független igazságszolgáltatásnak számonkérni a gaztetteit. Mert Szájer megtette azt a szívességet, hogy pontokba szedte mindazt, amit a főnöke egy évtizede páros lábbal tipor. Jó lesz ez így, mert lépésről lépésre lehet majd bizonyítani mindannak a totális ellenkezőjét, amit Bocskai mellényben, darutollas süvegben a fentiek szerint papírra vetettek. Köszönjük.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!