Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ennél jobban nehéz lenne összezavarni egy szavazót

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Én úgy képzeltem el az ellenzék felkészülését a nagyjából mindent eldöntő 2022-es választásokra, mint Rocky Balboa edzését az Ivan Dragoval való mérkőzésre. Valahogy így:

Na ehhez képest ott tartunk, hogy szerintem nemhogy nem edzenek, nemhogy nem izzadnak vért, hanem elvannak, mint a cseresznyebefőtt a spájzban. Persze van olyan is, aki teszi a dolgát, de a többség fotelpofázik és legfeljebb okosakat mond a Facebookon. Ezen a körön belül számomra a legirritálóbb Kunhalmi Ágnes, aki a posztjaiban lényegében az ellenkezőjét láttatja annak, ami ellen elvileg harcol. Pontosabban amikor harcolni kellene, akkor tuti valami kutyasimogatós, vagy otthon elkészített szuperfincsi házireceptes tartalommal rukkol elő, és büszkén mutogatja a sütőben készült túros palacsintáit.

Hát nem gyönyörű az élet? Hát nem mindene megvan a képviselőasszonynak ahhoz, hogy jól érezze magát? Ebben a mocskos orbáni diktatúrában is minden szuper, a Nap is szépen süt, mindenki mosolyog, minden annyira isteni és magasztos, előremutató és reménykeltő. Az ő fizetése rendben megérkezik, és ha vége a munkának (most pont éppen parlamenti szünet van), akkor lehet tinilány módjára celebkedni az Instán és Facén. Szerintem tényleg hiteles, és a bizonytalan szavazók számára rendkívül vonzó az a perspektíva, amit ezekkel a posztokkal felvázol. Most szar, de majd ha mi jövünk, jobb lesz. Vagy nem? Nézd a középkorú csini nénit micsoda influenszer! Követőket meg rajongókat gyűjt, nem szavazókat próbál meggyőzni arról, hogy miért érdemes rá és az ellenzékre voksolni. Bocs, de nagyon szánalmas ez teljesítmény. A 444 a minap összeszedte egy csokorba, hogy amikor a nyakán dagadó erekkel és vérben forgó tekintettel üvölteni kellett volna a Fidesz gazemberségei ellen, akkor az MSZP celebasszonya miként reagált.

Egyszerűen nem értem, mi a célja ezzel. Neki vagy bárki másnak, aki ilyen eszközökhöz folyamodik, és ilyen módon kommunikál. Másolja Varga Judit Fidesz-asszonyságot? Minek? Nem a hollywoodi sztárokat megszégyenítő önimádatban és egoizmusban fürdőző igazságügyminisztert kell legyőzni a Facebook-lájkok számában, hanem a Fideszt a választáson. Ahonnan táplálkozik, amit napi szinten táplál, és amit életben tart a puszta létezésével és a döntéseivel. Nem Varga Judit önfényező és hazug egyperceseit kell felülmúlni, hanem a szemétkedéseiket és az ellenünk elkövetett bűneiket kell napirenden tartani. Ameddig végre megnyilatkoznak például a Pegasus-botránnyal kapcsolatban. De egyébként is botrány botrány hátán van, egyik éri a másikat. Ha nem lenne semmi, ha minden rendben lenne tizenegy éve, és fújna a szél az uborkaszezonban, akkor azt mondom: igen nehéz helyzetben vannak szegény állítólag kormányt váltani akarók, mert nincs mit felhozni az uralkodó rezsim ellen. De nem ez a helyzet. És akkor ha ez nem lenne elég, Tüttő Kata – szőrén megülve egy lovat – kilovagol a tengerből Zakynthos szigeténél. 

Én azt mondom, akkor hagyjuk a picsába Szíjj László új luxusjachtját, amivel a NER csónakázik majd az álmok tengerén, ne foglakozzunk a hatvanpusztai kacsalábon forgó Orbán-uradalommal, az elmúlt évtizedben ellopott csillárdokkal és tönkretett egzisztenciákkal, mert minek? Egy szavazót ennél jobban nehéz lenne összezavarni. Mert ha azt mondják ezek a politikuscelebek, hogy azok luxuskormányoznak, akkor ezek a politikuscelebek minek mondható szabadidős tevékenységet folytatnak? A burzsoázia diszkrét bája. Ezért szeretem Buñuelt, mert már 50 évvel ezelőtt filmre vitte azt, amit mi most itt a valóságban láthatunk. Az emberarcú politikus hölgyek, akik egyek közülünk, és egymásra licitálnak a nézettség és lájkok gyűjtésében. Csakhogy ezzel nem lehet választást nyerni. Ezzel legfeljebb trollháborút lehet indítani egy-egy poszt alatt, és el lehet vonni a figyelmet a valóságról. Ebben mondjuk Varga gyakorlatilag verhetetlen, mert mióta kirobbant a Pegasus-botrány, következetesen úgy tesz, mintha mi sem történt volna, ezzel szemben az Anna-bálra gőzerővel készült. Olyan imázsfilmet vágatott össze magáról, mintha ő lenne Julia Roberts a Micsoda nő!-ben. Hegedül, focizik, hajat rázva, lassított jelenetben luxuslimuzin hátsó üléséről lép ki, a férje, akitől nemrég még vált, most úgy feszít mellette, mint egy katonatiszt. Biztos én vagyok maradi, és nem tudom követni az aktuális trendet a közösségi média világában, de szerintem nem ez a jó irány. 

Mert az, hogy ezeket a felületeket felhasználva akarnak eljutni a választóikhoz, hogy olyan információkat osztanak meg, amelyeket az egyre kisebb számú független médiaorgánumokban esetleg nem tudnak, vagy nem érzik elegendőnek, az rendben van. Az, hogy miként Hadházy Ákos is teszi, többnyire Facebookon hozza nyilvánosságra a kormánypárt általa feltárt korrupciós ügyeit, az rendben van. De az, hogy most már ott tartunk, hogy fürdőruhában, lóháton lovagolnak ki a tengerből, az szerintem igen ízléstelen. Mi lesz, ha véletlenül hatalomra jutnak? Ott folytatják majd, ahol ezek abbahagyták? Ne már!

Fel kéne nőni a feladathoz, és valódi ellenzékiként volna ajánlott megnyilvánulni, nem pedig B-kategóriás színésznőként viselkedni ebben a véget érni nem akaró tragikomédiában, ami itt játszódik a Kárpátok medencéjében. Aminek Orbán a rendezője, de sajnos mi vagyunk a finanszírozói.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.