Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nyuszi pornó +18

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nyugi, nyugi, nem kell egyből szívgyógyszerért meg páleszért kapkodni! A cím megtévesztő, és kattintásvadász – ahogy azt már megszokhattuk itt, az interneten. Jött ez a törvény, vagy szabály, vagy mifene agymenés. (A törvényt most nem minősíteném, mert nem vagyok jogász, úgyhogy hagyjuk ennyiben.) Tehát: mostantól minden tévéműsort – természetesen a reklámokat is – fel kell karikázni. Na nem apró darabokra, hanem tájékoztató és kisded óvó jelleggel. Helyes, óvjuk a kis lurkókat, nehogy má’…! Az én magzataim már felnőttek és kiröpködtek, úgyhogy egy gonddal kevesebb. De itt van az én összes egyszem unokám. Négy éves, és elég sok időt tölt nálam, úgyhogy jó lesz összekapni magam. Ez elég komoly fizikai kondit igényel, hiszen bármilyen műsort bármikor meglepetésszerűen reklámokkal szabdalnak fel, és ugye, ilyenkor a drága mamának azonnal rá kell vetődnie a távirányítóra, nehogy valami métely szivárogjon bele ebbe az ártatlanba. Jó, ne essünk túlzásba, szigorú mama lévén nagyon ritkán, csak végszükség (és végelgyengülés) esetén engedélyezem a tévénézést.

Mostanában nem is nagyon kapcsolom be ezt a vackot. Tulajdonképpen csak azért van, mert szerves részét képezi a különböző kedvezményekkel járó előfizetési csomagnak, meg azért, mert imádom a stand-up-ot. Ennyi. Na, itt álljunk meg. Az egyik csatornán tizenkettes, a másikon tizenhatos karikával fut ez a műsor. A tizenhatoson szoktam nézni, mert a tizenkettesen az előadás fele sípolásból áll… Múltnap elfelejtettem kikapcsolni (a tizenhatost), és belefutottam a következő, tizenkét karikás valóságshow műsorba, ahol valakit éppen khm… eredménytelenül próbáltak rávenni a „helytelenkedésre”, melynek következtében a vágóképen már ordítva gyapálták egymást. Na, jó, egyelőre kikapcs, egy óra múlva majd vissza, mert megint lesz stand-up. Kicsit korai volt az öröm, mert épp kezdődött a műsor előtti kötelező reklám, melynek „megtekintése csak tizennyolc éven felülieknek ajánlott”. A késői időpontot (este tíz) figyelembe véve nyilván óvszert, serkentőt, síkosítót, esetleg elektromos herebeverőt fognak reklámozni. De nem! Felcsendült a kedvencem, a kis szürke (vagy kék – ilyen későn már ki a fene tudja megkülönböztetni a színeket) szóval a kis nyúl, hogy aszongya „pancsiztam, tiszta vagyok… stb.” Tizennyolc éven felül! Anyám, borogass! Vártam, hogy esetleg lesz egy pajzán folytatása, amit napközben – érthető okokból – nem adhatnak le. De megint csak nem. Jött a következő opusz: félmeztelen csecsemőhöz gügyög a kb. három éves nővére, és biztosítja arról, hogy a picurnak már nem kell idegeskednie a megfelelő popsikrém miatt, mert anyuka már őnála rálelt az igazira. Na, mi ez, ha nem gyerekpornó! Mégiscsak indokolt volt az a tizennyolcas karika! A további reklámok már dög unalmasak voltak, a szokásos mosószerek, üdítők, fogkrémek meg falfestékek. Végre jött az én kedvencem, ami a műsorújság szerint majdnem kétórás! Juppíííí! Már úgysem tudok aludni, úgyhogy nosza.

Óriásit kellett csalódnom, mert egy órás volt csak, helyette mit adtak? Na mit? Tom és Jerry! Hatos karikával!!!!! Éjjel tizenegykor!!! Most akkor fel kell ébreszteni a hat és tizenkét év közötti gyerekeket azzal az örömhírrel, hogy végre kezdődik az ő műsoruk? Kész vagyok! És mindez ugyanazon az estén, ugyanazon a csatornán! (Nem mondom meg melyik, csak ha egy bizonyos – hét számjegyű – összeget kapok a szolgáltatótól!) Persze vannak más, kimondottan gyerekek számára fenntartott csatornák is, ahol a kisdedek korhatár nélkül és korlátlan mennyiségben élvezhetik a vérszomjas fenevadak, sárkánygyíkok, földönkívüliek, pszichopata szörnyek és a szivárványpónik csodálatos, animációs kalandjait, (Mondjuk ez utóbbi kis lovacskáknak a színeik miatt nem jósolok nagy jövőt…) Természetesen a rádióadók is nagyon betartják a törvényt. Minden egyes reklám előtt közlik, hogy tizenkét éven aluliak… stb. Majd jönnek a korhatáros besorolás nélküli társadalmi célú hirdetések, melyben a kormány nevében közlik, hogy nem hagyják, hogy a brüsszeli, meg az amcsi meleg aktivisták ráerőszakolják gyerekeinkre a nemváltó műtétet, mert ha nem, akkor elviszi őket a rézf…szú bagoly! Na, futok tévét nézni, hátha éppen a fertőtlenítős kék nyuszi dalol. Nem szeretnék lemaradni róla! (Megj.: Mellesleg az összes korhatáros műsor előzetese – a nap folyamán többször is – karika nélkül nézhető!)

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.