Szeptember 22,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezt a rendszert csak mi takaríthatjuk el, senki más

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,297,765 forint, még hiányzik 1,702,235 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Barack Obama, az USA korábbi elnöke helyettes nemzetbiztonsági tanácsadójával, Ben Rhodesszal készített interjút a minap a Népszava riportere, amely interjúból kiderült, hogy még van remény arra, hogy a rendszerváltás egyszer valóban be fog következni. 1989-ben sokan azt hitték, hogy végre eljön a Kánaán, csatlakozunk Európához és az európai demokratikus kultúrkörhöz, ám ehelyett 2010-ben sokan egy olyan embert választottak meg miniszterelnöknek, aki leépített mindent, ami addig felépült a magyar demokráciából. Orbán úgy adta el magát, mint egy demokratikus, az európai értékeket szem előtt tartó politikus, de idővel kiderült, hogy ez csak egy álca volt. Valójában mindvégig az volt a terve, hogy beverekedje magát a történelemkönyvekbe, és egy olyan vezetőjévé váljon az országnak, akire évtizedek múlva is emlékezni fognak.

Ezt mondjuk sajnos sikerült elérnie, kár, hogy nem az általa véghezvitt pozitív, mint inkább a negatív változások miatt. Orbánra annak idején még Oxfordban úgy tekintettek, mint egy olyan jövőbeli vezetőre, aki elhozhatja a demokráciát Magyarországon. Sokak szerint tehetséges volt, és egy olyan országról álmodott, ahol a dolgok megfelelően működnek, de mint később kiderült, ez hazugság volt. Nem tudta volna eladni az illiberális demokráciáját elegendő embernek ahhoz, hogy valaha is választásokat nyerjen, és ezt tökéletesen felmérte. Tudta, hogy mire van szükség az embereknek, és ezt a taktikát folytatva fel tudta építeni azt a rendszert, amely már több mint 10 éve keseríti meg az ország lakóinak életét. Igen, azokét is, akik nem tudnak róla.

– Megbánták-e a kollégáival, hogy annak idején az Obama-kormányzat levette a szemét Kelet- és Közép-Európáról, jóllehet kaptak figyelmeztetéseket arról, hogy a térség még nem végleg horgonyzott le a demokráciánál?

– Igen, ezt utólag sajnálom, mint ahogyan ma már az akkori amerikai külpolitika más elemeit is másként látom. Azt hiszem, letudtuk a dolgot azzal, ahogy ezek az országok a 90-es években demokratikusak és kapitalisták lettek. Azt hittük, hogy többé nem kell foglalkoznunk a belső folyamataikkal. Később persze aggodalmat keltett Orbán politikája és az, ahogy az oroszok befurakodtak a régióba. Az is igaz, hogy a magyarországi problémákkal való törődést az Európai Unió dolgának tartottuk. Utólag már látom, hogy az EU bizonyos dolgokat képtelen volt kivédeni, nem használta fel a rendelkezésére álló eszköztárat, miközben az, amit Orbán művelt, a szövetség szívéig hatolt. Az Obama-kormányzat hibázott, amikor nem ismerte fel időben, hogy a demokrácia ügyének védelmét nem lehet kizárólag Brüsszelre bízni.

Abban én is egyetértek Ben Rhodesszal, hogy az Európai Unió feladata lett volna, hogy éljen minden olyan lehetőséggel, ami rendelkezésére áll arra, hogy megállítsa egy autoriter vezető felmelkedését. Nem gondolom persze, hogy ez csak és kizárólag az unió kötelezettsége lett volna, hiszen a magyarok választották meg Orbánt, ők tartják hatalmon a mai napig, ám mivel az EU tagjai vagyunk, ezért elvárható lenne, hogy ne csak kinyilatkoztatásokat tegyenek arról, hogy ők elítélik a magyar kormány egyes intézkedéseit. Annyi ilyen érkezett az elmúlt években, hogy megszámolni is nehéz lenne, hatásuk viszont soha nem volt. Ez véleményem szerint megmutatja az EU gyengeségét, hiszen a saját adófizetői által befizetett pénzek felett sem tudott őrködni, hagyta, hogy egyes szélsőjobboldali vezetők visszaéljenek az általuk átírt törvényekkel, és az általuk (törvényesen?) ellopott támogatásokból egy hatalmi rendszert építsenek ki.

És igen, az Egyesült Államok is megpróbálkozhatott volna azzal, hogy tegyen valamit Orbán teljhatalmának megállítása érdekében, de lássuk be, ez egyáltalán nem az ő feladatuk. Megfogalmazhatnak nyilatkozatokat, szankciókat is bevezethetnek, de az amerikai és a magyar politika nem kapcsolódik össze, még ha egyébként Orbán elgondolásai hasonlatosak is a republikánus párt politikájának egyes elemeihez. Mégis mit tehettek volna annak érdekében, hogy ne váljon teljhatalmú uralkodóvá? Ahányszor beleszólt az Egyesült Államok más országok politikájába, annyiszor hoztak el nem várt változást. Nem tudom, van-e olyan példa, ahol a változás pozitív lett volna, mint ahogy azt sem tudom, hogy van-e olyan beavatkozás, amelyért ne ítélték volna el őket. Az persze más kérdés, hogy Orbán felhasználja külföldi politikai kapcsolatait arra, hogy még sikeresebb kampányt hajtson végre, vagy még inkább lejárathassa az ellenzéki politikusokat. Ez is beavatkozás, de mivel Magyarországon ma nem létezik független hatóság, amely ezen beavatkozásokat megvizsgálhatná, ezért erről sok értelme nincs is beszélni, hiszen minden ilyen egyszerű találgatás.

A magyarok megkapták a lehetőségét egy jobb életnek, amikor a vasfüggöny leomlott és a Szovjetunió összeomlott, de úgy tűnik, akkor még nem álltunk erre készen, és nem vagyok biztos abban sem, hogy most készen állunk. Az igaz persze, hogy a fiatal generáció már egészen máshogy gondolkodik, ők nem éltek a vasfüggöny árnyékában, azonban ők nem elegendők a teljes társadalom felfogásának megváltoztatásához. Rhodes azonban bizakodó, és a Népszava vonatkozó kérdésére ezt válaszolta:

– De vajon kapunk-e második esélyt és ha igen, jobban fogunk-e élni vele?

– Igen, lesz még esély és jobban fogjuk tudni kihasználni. Említettem, hogy tanulunk egymástól. Ott van például az egyesült ellenzék jelensége. Az ember azt gondolhatná, hogy Amerikában eleve van ilyen, de a Demokrata Párton belül nagyon sok csoport van a radikálisan progresszívektől egészen a konzervatív demokratákig. A republikánusok ezt hosszú ideig ki tudták használni a maguk javára. Tavaly viszont Trump azért veszített – és akkor se sokkal –, mert az egész Demokrata Párt megértette, hogy belső különbségek ide vagy oda, itt a demokráciánkat fenyegető egzisztenciális veszélyről van szó. Sokan dühösen fogadták, hogy Joe Biden lett az elnökjelölt, mégis dolgoztak a megválasztásáért. Látjuk, hogy mi történt Izraelben, ahol az elképesztően széles koalíciót csak az egyesítette, hogy enélkül örökre Netanjahu uralma alatt maradtak volna. Ugyanez a helyzet Magyarországon, ahol mindazoknak, akiknek elegük van Orbánból, félre kell tenniük minden nézetkülönbséget, s akkor jövőre legyőzhetik. Az elmúlt másfél évtizednek ez az általános tanulsága: a demokrácia híveinek mindenhol össze kell fogniuk.     

Én erre csak annyit tudok mondani, hogy legyen igaza Rhodesnak. Ráférne már erre az országra egy tisztességes, demokratikus kormány, amely az emberek érdekeit tartja szem előtt, nem pedig kizárólag a sajátjait.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!