VENDÉG

Védjük meg gyermekeinket és unokáinkat!

Egy nyugdíjas tanár délutáni töprengései

Magyarország miniszterelnöke egy szerdán megjelent rendeletben megszüntette a népszavazás (átmeneti) tilalmát, majd rögvest felsorolt öt kérdést, amelyben népszavazást kezdeményez „gyermekeink védelmében”.

A kérdések a Fidesz-, illetve kormányzati „újmagyar” szóhasználatban a „genderlobbi”, „Brüsszel”, „Soros NGO-k” hazánkkal szembeni, egyre fokozódó támadásai ellen készültek, nehogy kiskorú gyermekeinket, unokáinkat arra kényszerítsék (tételezem: a szülői akarat ellenére), hogy pornót nézzenek az óvodában, iskolában, illetve átoperáltassák magukat más neművé, mint amilyennek születtek. A kezdeményezés azonnal óriási támogatást kapott a kormány – eddig is – minden ötletét, intézkedését minimális kritika nélkül, teljes mellszélességgel támogató sajtótermékeitől, csatornáitól. Számos vélekedés feltételezte, hogy az ellenzék, elsősorban a megtestesült Belzebub, azaz Gyurcsány (s persze „Gyurcsányné”) keze is benne lehet a dologban. Ám ez a népszavazás, amelynek urnáinál az igazi magyar emberek majd megjelennek, egyértelmű eredményével „megállítja majd Brüsszelt”. Az pedig végre nyilvánvalóvá válik az ellenzék által megtévesztett, így a 2022-ben rájuk szavazni készülő egyszerű állampolgárok számára is, hogy ez az ellenzék bizony nem támogatja, sőt, egyes csoportjai kifejezetten ellenzik a népszavazáson való részvételt. Tehát, ők maguk is arra készülnek esetleges – még elgondolni is borzalmas! – választási győzelmük esetén, hogy bepréseljék óvodáinkba, iskoláinkba a „genderlobbi aktivistáit”, népszerűsítsék, később akár kötelezővé tegyék a homoszexualitást, biszexualitást s persze kvótát szabjanak arra, hogy hány óvodást és iskolást kell majd átoperáltatni másik neművé, a „libernyákoknál” ugye ez a norma. Mindebből világosan látható, hogy mindazok, akik nem támogatják ezt a Brüsszelt és segédcsapatait megállítani kívánó népszavazást, azok bizony a magyar nemzet vesztét akarják, pontosabban akár akarják, akár nem, ezt érnék el viselkedésükkel. S bizony, aki a magyar nemzet vesztét akarja, annak nincs helye ebben a hazában! Az egy hazaáruló senkiházi. Így, kijelentő módban. S azokkal úgy is kell bánni, illetve el kell bánni velük.

A szarkasztikus tálalás ellenére a formális logika szabályainak megfelelnek a fentebb megfogalmazottak. Így az ellenzék egy sajátos csapdahelyzetbe kerülhet, mert ha támogatja, ha ellene kezd kampányolni, elfogadja, hogy ismét Orbán tematizálja a közbeszédet. A legértelmesebb cselekvés talán az lenne, ha egyszerűen nem foglalkoznának ezzel a témával, hanem ragaszkodnának az elmúlt időszak, illetve a későbbiekben előkerülő érdemi ügyekhez, eseményekhez. Ilyennek gondolom pl. a gazdaság (államadósság, infláció, valutaárfolyamok, üzemanyag árak, építkezések-beruházások stb.), az erkölcsi gátlásokat és a szakmai szempontokat nélkülöző klientúraépítés, az igazságügyi rendszer, az önkormányzatiság megfojtása, a választási törvény, a korrupció, a szólásszabadság/képviselők megfélemlítése, közmédia/sajtószabadság, a járványkezelés, az oktatás, a kiszervezett egyetemek és más intézmények, az egészségügy, a gyermekvédelem, a szociális ágazat, a szegénység, az elsorvasztott nyugati kapcsolatok, a dugába dőlt „keleti nyitás”, a kivándorlás/betelepítés, a Fudan, a Bp.-Belgrád vasút, PAKS2 problémáit, s persze a lehallgatási botrányt. Mindenki tegye még hozzá, amit érdemi problémáknak gondolt a mai Magyarországon.

Az Orbán Viktor által ismertetett kérdéseknek álcázott (valótlan) állítások bárhogyan értelmezve, csűrve-csavarva nem férnek be Magyarország első száz megoldandó gondja közé.

Ezt a határozott állítást megkísérlem bizonyítani is.

38 éven át tanítottam nagyvárosi, illetve kisvárosi/vidéki középiskolákban, illetve dolgozhattam a közoktatás-irányításban, 2004-2019-ig igazgatóként is. Fejér megye talán minden középiskolájában megfordultam értekezleteken, vizsgaelnökként vagy szakértőként. Soha nem tapasztaltam, s nem is hallottam olyasmiről, hogy bármilyen szervezet, csoport vagy személy próbálkozott volna szexuális tartalmú vagy homoszexuális jellegű propagandával, vagy bármilyen olyan tevékenységgel, ami ehhez a témához kapcsolható. Három olyan dolog történik, történhet az iskolákban, ami ehhez a témához tartozik.

I. A szerelem, erotika, szex, mint téma a tanítási órákon

A biológia órákon a szaktanár a hivatalos tananyag részeként, illetve azt kiegészítve beszél a nemiségről, a szexről, vagy bemutat olyan anyagokat (pl. videók, filmrészletek), amelyek segítenek jobban megértetni a tanulókkal, hogy mi történik velük az adott életkorban, illetve elfogadtatni azokat a dolgokat, amelyek a kamaszkor velejárói (menstruáció, spontán magömlés stb.). Ide kapcsolódik még (főleg) a történelem- és irodalomórákon a nemi szerepek taglalása (pl. az ősközösség időszakában a nemenkénti munkamegosztás kialakulása, a monogám házasság intézménye létrejöttének magyarázata, vagy a rokonházasságból adódó problémák egyes uralkodócsaládokban, a világ- és magyar irodalom teljes szerelmi lírája és epikája az Énekek énekétől a Falusi randevún át az Ódáig, az Íliásztól a Dekameronon át Az arany emberig és tovább. Mindehhez hozzájön még ha pl. művészettörténet keretében elemzik az indiai templomok erotikus szobrait, Bosch Gyönyörök kertjében c. táblaképét, vagy Huszárik Zoltán Szidbád c. filmjét. Megemlítem még a vallástörténeti, akár hittanórákat is, hiszen Ádám és Éva, Szodoma vagy akár Jézus fogantatásának története nehezen képzelhető el úgy, hogy a szexualitásról ne essen szó. A felsoroltak mind-mind a szerelem-erotika-szex háromszögében találhatók. S ezen tananyagokhoz egyébként számos kiváló médiatartalom áll rendelkezésre, amely a tanári magyarázat kiegészítéseként az iskolákban igen elterjedten használatos, elősegítve az adott téma jobb megértését, elsajátítását.

II. Kik jöhetnek be az iskolákba szexuális felvilágosítást tartani?

A második kérdés röviden megválaszolható. Az iskolákba az igazgató engedélyével jöhet be „bárki” szexuális felvilágosítást tartani. Ennek a mechanizmusa a következő: Az osztályfőnöki órák tematikájában kötelező elemként vagy ajánlásként szerepel a szexuális felvilágosítás. Ez nemcsak elfogadható, hanem kívánatos is középiskolás életkorban, különösen azért, mert a szülők egy része kifejezetten az iskolára hagyja ezt a feladatot, egymástól pedig sok ostobaságot is hallhatnak a diákok. Tapasztalataim szerint háromféle megoldás alakult ki e tevékenységre az idők folyamán.

1. Ha az osztályfőnök felvállalja, akkor ő megtartja ezeket az órákat, esetleg előre felkészülő tanulók segítségével, illetve vonatkozó médiatartalom levetítésével. Koedukált osztályokban jellemzően külön-külön a lányoknak és a fiúknak. Ez a fajta bátorság az osztályfőnök részéről nagyon ritka.
2. Felkéri a biológiatanárt, aki hasonló szisztémával tartja meg ezeket az órákat. Ez is nagyon ritka.
3. Az igazgató tudtával és beleegyezésével meghívnak egy külső előadót, háziorvost vagy nőgyógyászt, aki szívességből vagy némi tiszteletdíj ellenében, általában tanári jelenlét nélkül, de nemenként külön-külön tart órát a témáról. Ez a legáltalánosabb, nyilván nem véletlenül. A tanár nélküli órákon a diákok bátrabban mernek kérdezni, egyszerűen őszintébbek egy orvossal ebben a témában, ami teljesen érthető is. Ráadásul egy praktizáló orvos példái gyakran a gyakorlatából származnak, tehát hitelesebbek, mint a tanárok esetleg szégyenlősen elmondott tankönyv-ízű mondatai. 

Olyasmit, hogy ezeken az órákon, foglakozásokon valaha témaként vagy kérdésként felmerült volna a homoszexualitás vagy a nemváltás ügye, vagy bármilyen „propaganda”, magam soha nem tapasztaltam és nem is hallottam. Ezen órák tartalmának meghatározó része a felelős szexről szól, a védekezés fontosságáról, illetve arról, hogy az érzelem nélküli szexuális kapcsolat egy kamasz esetében egyértelmű zsákutca, s az előadó (bárki legyen is az), arról győzködi őket, hogy nem maradtak még le semmiről, s csak akkor létesítsenek szexuális kapcsolatot, ha érzelmileg is felkészültek rá.

Fentiek alapján tehát értelmezhetetlen számomra (is) az, hogy „kiskorúak számára szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be”, vagy „gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak” – ilyesmi egy iskolában egész egyszerűen nem történhet meg.

III. A pedagógus iránti bizalom

A harmadik eset, amikor „hivatalosan” szóba kerül a szexualitás, vagy annak valamilyen problémája, következménye az iskolában, amikor egy tanuló a problémájával a tanárához (ahol van: az iskolapszichológushoz) fordul, jellemzően tanácsért. A faképnél hagyott szerelmesek, a teherbe esett lányok vagy a meleg/leszbikus tanulók esetei. Gyakran hamarabb tudja meg a „kedvenc” tanára a gyereknek, hogy terhes lett, vagy rájött, hogy saját neméhez vonzódik, mint a barátai vagy a szülei. Terhesség esetén a további cselekvés végig gondolását segítheti a pedagógus, s véleménye, tanácsai nyilván függnek az adott körülményektől. Mindkét végkifejlettel találkoztam a praxisomban, voltak, akik megtartották, s voltak, akik elvetetni kényszerültek (utóbbi esetben jellemzően erőteljes szülői nyomásra) a magzatot. Meggyőződésem, hogy a pedagógusnak nem feladata, de nem is szerencsés, ha ítélkezni akar ezekben az esetekben, segítse hozzá a diákját, hogy vegyen figyelembe minden körülményt, lehetőséget, küldje el orvosi, pszichológiai tanácsadásra. Ennyi, amit tehet, s amit meg is kell tennie.

A homoszexualitás kérdése az iskolában a meleg/leszbikus diákok számára óriási, és gyakran megoldhatatlan probléma. A meleg/leszbikus kamaszok, miután felismerni vélik szexuális irányultságukat, a szégyenérzet és az önvád Szkülla és Kharübdisze között őrlődnek, jellemzően évekig. Valamennyien titkolják, rejtegetik „másságukat”, legtöbbjükről a középiskolás éveikben nem is derül ki, hogy saját nemükhöz vonzódnak, legalább is az iskolában. Egy nagyváros nyilván több lehetőséget ad számukra, hogy hasonló sorsú fiatallal találkozzanak, de kisvárosban szinte elképzelhetetlen azonos nemű partnerrel kapcsolat kialakítása. Tapasztaltam olyat is, hogy az illető „gyorsan” elkezdett egy lánnyal randizni, amikor meggyanúsították, hogy meleg (természetesen nem ezt a szót használták rá…). A kamaszoknál kegyetlenebb kínzók, csúfolódók, szekírozók, megalázók a másság esetében nem igen vannak. S ezt pontosan tudják a potenciális céltáblák is, ezért rejtőzködnek, tagadnak, hazudnak. S jellemzően a pedagógus sem tud mást tenni, mint azt a tanácsot adni, hogy amíg iskolába jársz, addig rejtőzködj, mert kicsinálnak, lelkileg, rosszabb(?) esetben fizikailag is összetörnek az osztálytársak, „barátok”, akikről azonnal kiderülne, hogy „ja, egy buzival nem barátkozom!” S igen, volt, akiről kiderült, s bizony, másik iskolába kényszerült, jó messzire, ahova talán nem jut e a hír, vagy hátha toleránsabb a közösség.

Nos, ez a valós probléma ezen a területen az iskolákban, s nem a „homoszexuális propaganda”, vagy a „nemváltás várható dömpingje”.

S az viszont nagyon-nagyon szomorú, hogy egy ország kormányzata erre a rendkívül kiszolgáltatott, számszakilag alig számottevő kisebbségre festette fel a célkeresztet.

Én szégyellem magam helyettük.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább