Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az egész világ összefogott Orbán ellen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A KDNP udvari lapja, a vasarnap.hu megtalálta az összefüggést a gyermkevédelmi törvénynek nevezett, vélhetően uniós jogot sértő homofóbtörvény és a Pegasus kémprogram között. Szerintük ez utóbbi egy olyan álhír, amit azért dobtak most be, mert Orbán Viktor szembe mert szállni a nyugati elnyomással, és szuverén jogával élve ő akarja eldönteni, hogy mit taníthassanak a magyar gyermekeknek. Ez nem vicc, kérem szépen, még akkor sem, hogyha egyébként a Pegasus-botrány már világméretűre dagadt, és minden magára valamit is adó lap beszámolt róla. De biztosan kamu ez is, persze, az egész világ összeesküdött Orbán Viktor ellen, aki utolsók között védi a keresztény Európát, a kultúra bölcsőjét. Nevetnék ezen az egészen, ha még képes lennék, de a cikk szerzője borzasztóan komolyan veszi magát, és egy percre sem zökken ki szürreális gondolatmenetéből.

Mi, magyarok és közép-európaiak másképp akarjuk berendezni az életünket, és ez így is lenne jól. Nem kell mindenkinek egyformának lennie. Csakhogy mivel egyre erősödött a nyomás arra vonatkozóan, hogy mi is éljünk ugyanúgy, természetes, hogy az ezzel szembeni ellenállásnak is erősödnie kellett. Ez csúcsosodott ki az elmúlt hetekben a gyermekvédelmi törvény elfogadásában.

És hogy előre borítékolható volt a konfliktus? Hát persze. Ahogyan a különböző szektoriális adóknál, a rezsicsökkentésnél vagy számos más esetben az elmúlt tíz évben, amikor az Orbán-kormány az ország szuverenitását védte az azt elvenni akarókkal szemben. A gyermekvédelmi törvény esetében pedig azért volt hevesebb a védelem is, mert a gyermekeinkről van szó. A jövőnkről, az életünkről, a folytonosságunkról. Egyéni, családi és nemzeti szinten is. 

[…] Az életösztön, a realitás és az elmúlt 2000 év történelme alapján pedig egyértelműen mi, szuverenisták állunk a jó oldalon. És van egy olyan sejtésem, hogy ezt odaát is tudják, ezért akarják minél hamarabb elkezdeni az átnevelést, ami nyugaton sajnos egyre jobban működik. Csakhogy Orbán Viktor ismét homokot szórt a gépezetbe. Sokadjára és most annyit, ami már „magas rangú szemekbe” is beleszóródott.

[…] Nem véletlen, hogy éppen most álltak elő egy, a lehetetlenség határát súroló kémkedési váddal.

Természetesen ismét mimagyarokról van szó, meg arról, hogy Orbán Viktor egymaga eldönti, hogy mi, és úgy általánosságban véve a közép-európaiak mit akarnak. A kérdésem már csak az lenne, hogy ezt ő mégis honnan a büdös francból tudja? A nemzeti konzultáció hazugságaira alapozza a feltevését? A gyermekvédelmi törvénnyel az a baj, hogy egy álca, semmi több. Egy olyan álca, amely által elfogadtattak egy, a pedofíliát és homoszexualitást összemosó törvényt, valamint elítélik az LMBTQ-közösségeket. Persze úgy tesznek, mintha nem értenék, miért is alakult ki komoly vita erről, de még csak a sorok között sem kell tudni olvasni ahhoz, hogy megértsük a felháborodás okát. Orbán és sleppje hazudik a témában, ez ennyire egyszerű.

De hogy ezt az uniós vitát sikerült összekötni a Pegasus-üggyel, azért az egyáltalán nem mindennapi. Úgy tűnik, a propagandamédia még mindig képes meglepni az embert, hiszen ezzel az elmélettel én ezelőtt még nem nagyon találkoztam, bár ennek az is lehet az oka, hogy nincs egy általános pártutasítás az üggyel kapcsolatban, amihez alkalmazkodnom kéne. Orbán Viktor napokra eltűnt a közvélemény elől, Varga Judit, Szijjártó Péter és társaik pedig különböző magyarázatokkal áll elő, amelyek még foltokban sem tartalmaznak érdemi magyarázatokat. Előbb tagadják, hogy a kormány megvásárolta volna a Pegasus programot, majd később már nem cáfolják, noha megerősíteni sem tudják. Egyszerűen fogalmuk nincs, mit kellene kommunikálni, hiszen vélhetően nem számítottak arra, hogy ez valaha is ki fog derülni. Orbán egyébként is millió különböző üggyel van elfoglalva, amelyek mindegyike rombolja az esélyeit egy jövő évi fideszes győzelemnek. Az Európai Unió nem kívánja elfogadni a magyar kormány helyreállítási tervét, ezért egy ideig még biztosan nem teheti rá az enyves mancsát az eurómilliókra Orbán, erre most jön a Pegasus-ügy, és egyszerűen nem tudják, merre van az előre.

A vasarnap.hu narratívája viszont úgy hiszem, hogy egy kissé mellétrafált, hiszen ahhoz elképesztően csökött agyúnak kell lennie valakinek, hogy egyrészt ezzel az elmélettel előálljon, másrészt pedig ezt el is higgye. Mint ahogy már leírtam korábban: világszintű botrányról van szó, amely teljes államokat sodorhat a válság szélére, mégis úgy hiszi a szerző, hogy ezzel is csak Orbánt próbálják támadni. Kérdem én, mit gondolnak, Orbánnak mégis mekkora jelentősége van a világpolitikában? Egy picike ország sokak által gyűlölt és megvetett miniszterelnöke már miért is lenne képes befolyásolni a világpolitikát? Hogy Európában képes volt elvetni a gyűlölet magvait és segédkezett más, hozzá hasonló gondolkodású vezetők felemelésében, az igaz, de ezek a populista, nacionalista vezetők egyre inkább kezdenek eltűnni a politikából, és vélhetően újra demokrata vezetőket fognak majd újraválasztani a legtöbb országban.

Úgy néz ki, Orbán uralmának is vége lehet hamarosan, amelyet túlzott kapzsisága és hatalomhoz való ragaszkodása fog okozni. Képtelen volt beérni azzal, amivel rendelkezett, mindig többet és többet akar, akár a törvények megszegésével is. Lehet persze, hogy a törvénysértéseihez igazította az Alkotmányt, de semmi garancia nincs arra, hogy ezért később még nem lesz felelősségre vonható. Ha beigazolódnak a vádak, és a magyar kormány – illetve annak bármely alárendelt nyúlványa – valóban kémkedett újságírók, politikusok és civilek után, akkor annak komoly következményei kell, hogy legyenek. Próbálkozhat persze Orbán a kamu népszavazással, amivel most megpróbálja elterelni a figyelmet a mindenkit érdeklő ügyről, de ezt sokan egyhamar biztosan nem fogják elfelejteni, abban biztos vagyok.