Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Árnyékbokszolnak, fakardoznak, hadonásznak a gyalogsági ásóval, és ártanak, ártanak, ártanak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megígérem (elsősorban magamnak), hogy megkímélem magamat és ezáltal mindenki mást is attól, hogy nyomon kövessem és nagyító alá helyezzem az összes elmeháborodottan LMBTQ-propagandázó, ugyanazt az egysíkú sablonszöveget hetek óta eszelősen ismételgető, a kétoldali megfelelési kényszertől és az ostobaságtól a fején áteső fideszes katona valamennyi vonatkozó megszólalását. Amely megszólalásokban az előregyártott-előrerágott egyenpropagandát felöklendezve, a fő csapásirányoktól legfeljebb a kötőszavak erejéig elkanyarodva, ugyanazokra a kínosan hazug panelekre felkapaszkodva kórusban köpködik Brüsszelt, az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet, azaz valójában a sötét középkorból már régóta kimosakodott európai polgárokat. Slusszpoénként fejhangon toporzékolnak mimagyarok nevében, hogy ők nem hajlandóak beengedni LMBTQ-aktivistákat beengedni az óvodákba, iskolákba.

Árnyékbokszolnak, fakardoznak, hadonásznak a gyalogsági ásóval, és se a 32 fok, se a 38 fok nem bírja eltántorítani őket attól, hogy az egész nyarat és a társadalmi kutakat ne a homofób, reményeik szerint szavazatokra váltható szellemi moslékukkal mérgezzék szanaszét. Hogy közben a saját rajongótáboruk is a bőrén érzi az elkerülhetetlen, közös melóval, önként és dalolva összehozott klímaváltozás vagy az Európában is világbajnok magyar infláció pusztító, fájdalmas hatásait, az mindegy, úgy kell tenni, mintha már csak a csordában közlekedő, óvodákat, iskolákat ostrom alatt tartó meleglobbisták akadályoznák azt, hogy Mária országa földi paradicsommá váljon.

Megígérem, be is tartom, hogy nem fogok minden Hollik, Varga, Deutsch, Rétvári és egyéb szakavatott mindenhez értő a másikétól semmiben nem különböző epehányásáról megemlékezni, de hadd tegyek hozzá pár szót az egyik hivatásos nem tudom pontosan, mihez is értő kútmérgező szájába adott szavakról (a migránsozós részt hanyagolom). A vasárnap hadra fogható Hidvéghi Balázsról, fideszes EP-képviselőről van szó, aki a Kossuth rádióban vendégeskedett telefonon keresztül, és az alábbiakat mondta:

• Brüsszel visszaél a hatalmával, összevissza fenyegetőzik, politikai zsarolást folytat. Ezt Brüsszel nem teheti meg. Ezek a források nem könyöradományok, nem segélyek, ezek járnak Magyarországnak. Brüsszelnek nincs joga a visszatartásukhoz, ez a politikai fenyegetőzés, zsarolás része.

• Brüsszelt kifejezetten érdekli a magyar társadalom véleménye, kiemelt figyelemmel kíséri a nemzeti konzultációt is, amely rendkívül sikeres eszköz. „Nagyon szeretném kérni minden magyar állampolgártól, hogy mondja el a véleményét, ez a mi munkánkat Brüsszelben nagyban segíti”.

• A riporter Brüsszel „LMBTQ expanziójára” vonatkozó felvetése (elvégre a közpénszolgálati rádióról van szó, ahol a munkaköri leírás része, hogy nettó hazugságokat szabad, sőt szükséges és elvárt tényekként prezentálni, az interjúalany nem fogja helyreigazítani a mikrofonállványt  – szerk.) kapcsán Hidvéghi Balázs kifejtette: ez egy elterelő hadművelet az Európai Bizottság részéről.

• „Az a problémájuk a törvénnyel, hogy nem vagyunk hajlandóak LMBTQ aktivistákat beengedni az óvodákba, iskolákba. Nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy kisgyerekeket szüleik akaratával ellentétben szexuális propagandának tegyenek ki, ez nem történhet meg Magyarországon”.

• Épp ideje volt lépni, mert az LMBTQ szervezetek nyomása drámaian megnőtt az utóbbi időben. A felnőttek úgy élik az életüket, ahogy akarják, ez a szabályozás nem róluk szól, hanem a gyerekekről.

• Minden erőnkre szükség van, hogy ellenálljunk ennek a nyomásnak, a korábbi támadásokat is meghaladó mértékű összehangolt akció indult Magyarország ellen. (via MTI)

Rohadtul hosszú hetek óta élünk ebben az aberrált, pszichotikus, monoton homofób vonyításban, és még mindig képesek fokozni. Bár mióta tudjuk, hogy a buzik miatt esik olyan sok eső, amennyi már elég ahhoz, hogy emberek halálát okozza (igaz, hogy az nem világos még mindig, hogy akkor most Jurák művésznő valójában megtiporta és lejáratta az emberrel kötött szerződés be nem tartása miatt az Atyaúristent, aki megígérte, hogy nem lesz több özönvíz és lám, átverte már megint a híveket), Hidvéghi nertárs betanult szövege majdnem konszolidált hasbeszélésnek hat.

Már persze ha képesek vagyunk túltenni magunkat pár elemén, ami igencsak ütősre sikerült. Gondolok itt például arra a freudi elszólásra, hogy miközben eddig az volt a nyikorgó lemez Varga Amagyarérdekekmegvédve Judittól Deutsch Ennyike Tamásig, hogy a gyermekvédelminek és pedofilellenesnek csúfolt, ámde súlyosan homofóbtörvénnyé züllesztett izé kizárólag a gyerekekről szól, most kiderült, hogy valójában az LMBTQ szervezetek drámai nyomása szülte a választási kampánycélzatú gyűlöletkeltést. Amit persze egyetlen nagypofájú uszítóberendezés sem támasztott alá elrettentő bizonyítékokkal. Nemhogy bizonyítékokkal, de egyetlen bizonyítékkal sem. Arra nézve, hogy vannak, kik ezek, és hogy kell elképzelni a nyomulásukat. Hogy akkor a rendpárti Orbánisztánban csak úgy besétálhatnak az utcáról úgynevezett LMBTQ-aktivisták, hogy kezicsókolom, akkor most jöttünk megrontani a gyerekeket? És hogyan teszik ezt? A férfi aktivisták magukra kapják a szivárványszínű hacukát (tüllszoknya, magassarkú cipellő), a nő aktivisták felcsatolják a műpéniszt, és az azonos neműek közötti testi szerelem mibenlétével kábítják a 4, 9, 13 éveseket? Hol történik ilyesmi, mióta történik ilyesmi, és hol volt az elmúlt években az állampárt, amikor ilyesmi történt?

Sőt, nem is csak arra gondolok, hogy milyen ocsmány és szánalmas, amikor a hatalmával tizenkettedik éve minden pillanatban visszaélő kormány, amelyik abból él, hogy riogatja, fenyegeti, zsarolja az általa kitalált és körbehordozott ellenségekkel a populációt, meg van sértődve, hogy az Európai Unió porondján nem teheti meg büntetlenül mindezt. Az olyan apróságokat hagyjuk is, hogy miközben éppen az az érvük Brüsszellel szemben, hogy zsarnokoskodik felettünk, a fejünk fölött dönt, leszarja a véleményünket, mostantól mindig is úgy volt, hogy valójában Brüsszelt kifejezetten érdekli a magyar társadalom véleménye, már most tűkön ülnek, hogy mi lesz a nemzeti konzultáció eredménye. Amelynek a szexuális propagandára vonatkozó részére ráadásul úgy kérdez rá – a helyes választ emojival szájba rágva – minden idők legdemokratikusabb kormánya, hogy közben a nép véleményének teljes figyelmen kívül hagyása mellett hozott törvényt a saját agybajára, és most utólag akarja bebizonyítani, hogy de hát ezt a hülyemagyarok is így gondolják, győztünk.

A legnagyobb probléma az, hogy míg ezek verik a nyálukat és naponta felváltva habzik a szájuk, amikor azt ismételgetik, hogy Brüsszelnek az a baja, hogy a fent említett aktivistákat az orbánizmus nem akarja beengedni az oktatási intézményekbe (nem, Brüsszelnek semmi ilyen típusú baja nincs), súlyos szakmai kérdések söprődnek be az ágy alá. Az a baj, hogy miközben ezek a díszmagyarok közpénzeket nem kímélve, szakemberek helyett Rogánokkal, Habonyokkal, Varga Juditokkal, Hollikokkal és Nacsa Lőrincekkel küzdenek a NEM LÉTEZŐ (sorosista, liberális, haladó, progresszív, stb.) LMBTQ-propagandával, a magyar kormány tíz éve nem képes megvédeni a magyar gyerekeket egy rakás mindentől, ami viszont LÉTEZIK: a családon belüli erőszaktól, a droghasználattól, az alkoholtól, a szegénységtől, sőt, egyeseket, történetesen a legkiszolgáltatottabbakat még lejjebb is rugdossa a gödörbe, ahonnan esélyük nem lesz soha kimászni.

A pedofíliával összemosott homoszexualitás, mint nem létező ellenség elleni kommunikációs küzdelem nem más, mint látszat-gyermekvédelem. Nem csak az a baj, hogy ameddig Hidvéghi hörög (ma valaki más fog hörögni, megosztják a munkát) már alig emlékszik valaki a világ legtöbb halálos áldozatot követelő járványkezelésére, mellékesnek tűnik a 450 forintos benzin, a 360 forintos euró, a világbajnok infláció, az 500 milliárdonként kiárusított jövő, a dolgozói szegénység vagy a megfizethetetlen lakhatás. De, ez mind baj, de a legnagyobb baj, hogy kiröhögik, kigúnyolják vagy csak simán leszarják azokat a szakembereket, akik arra figyelmeztetnek, hogy ez az ócska jogi fércmunka éppen a valódi problémákkal való nem foglalkozásról szól. Mert ahhoz, hogy ez gyerekvédelem legyen, ahhoz homoszexuális propagandázás helyett éppen hogy hozzáértő civil szervezeteknek és aktivistáknak kellene ellepniük az oktatási intézményeket, akik képesek a koruknak megfelelő szinten beszélgetni a gyerekekkel, mert ez szolgálja az érdeküket, hiszen sok család, sok szülő erre nem alkalmas. Csak hát abból nem lehetne propaganda, mártírkodás, hősködés, szájkarate, választási kampány, népbutítás, pótcselekvés. Akkor meg mi értelme van? Mi a franc értelme van bármilyen építő jellegű ténykedésnek, ha az nem hoz szavazatokat a Fidesznek? Hát ez az. Ezért lett ez az ország egy fojtogató, fasizálódó, szomorú hely, ahol a hatalmon maradásnak alárendelt kormányzás egyetlen dolgot képes hibátlanul abszolválni: ott árt, ahol nem szégyelli. És nem szégyelli.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.