Július 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Fiatal Bűnelkövetők Szövetsége?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,631,618 forint, még hiányzik 1,368,382 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Fidesz állítólag kiáll a gyermekekért, keresztény erkölcsöket vall, és többek között drogellenes. Na most, az utóbbi időben Kaleta Gábort pedofil felvételekkel kapták el, illetve továbbra sem igazán szankcionálják azokat a papokat, akik pedofil bűncselekményeket követtek el gyermekek ellen, Borkai Zsolt egy yachton házas emberként bukott le két prostituálttal, Szájer József egy orgiáról menekült a koronavírus járvány kellős közepén, legutóbb pedig kiderült a vásárhelyi Fidelitas alelnökéről, hogy drogügyekbe keveredett. Az persze eddig is igaz volt a Fideszre, hogy minden, amiért elviekben kiállnak, annak ellenkezője igaz. Kommunisták, drogosok, pedofilok és egyéb bűnelkövetők vannak a köreikben, akikről sorra derülnek ki a párt számára is kényes ügyek.

Eljárást indított a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság három személy ellen, akiket egy 350 tős marihuánaültetvénnyel hoztak összefüggésbe a rendőrök: gyanúsítottként hallgatták ki őket termesztés és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett birtoklás gyanúja miatt. Mindez akár egy szokványos hír is lehetne a rendőrség honlapján, ám a Telex azonosította a trió egyik 27 éves tagját: információik szerint az F. J. monogramú férfi a hódmezővásárhelyi Fidelitas alelnöke.

Ügyek sora bizonyítja azt, hogy amiért a Fidesz kiáll, azok egyikét sem tudja teljesíteni. Egy olyan bűnszervezetről van szó, amely keresztény erkölcsökről beszél, miközben uralma alatt tartja az országot. Eddig azonban ritka volt az, hogy tagjaik lebukjanak, hiszen még ha ki is derült róluk valamilyen törvénysértés, akkor is sikerült valamilyen úton-módon elsimítani az ügyet. Végülis Borkai Zsolt a mai napig éli világát, Szájer József sem néz büntetés elé, Kaleta Gábor pedig szintén megúszta a börtönt. A mostani eset viszont más lehet, hiszen ekkora mennyiségű kábítószer birtoklásáért könnyen börtön járhat, már ha nem sikerül valahogy kimenteni a Fidelitas helyi alelnökét.

Nyilván nem szerették volna, ha kiderül a kábítószer-terjesztők személyazonossága, viszont a Telex rendelkezik elég kapcsolattal ahhoz, hogy ez ne legyen megoldható. Nyilván fogalmam sincs, hogy milyen büntetés vár a Fidelitas helyi alelnökére, de könnyen előfordulhat, hogy nem ússza meg az ügyet, még ha csak felfüggesztett börtönbüntetést is kap. Aztán persze lehet, hogy pár hónap „bújtatást” követően valamelyik minisztériumnál, vagy államtitkárságnál köt ki. Aki ma nyitott szemmel létezik Magyarországon, az pontosan láthatja, hogy a Fidesz szinte mindenben hazudik. Soha nem volt célja az ország felemelése, mint ahogy a valódi keresztény erkölcs elterjesztése sem. Céljuk az, hogy átírva a törvényeket olyan tetteket hajthassanak végre, amelyek egy demokratikus államban börtönbüntetést jelentenének.

A gond csak az, hogy van jó pár olyan ügy, ami nem fog elévülni egyhamar, ezért akár még újra is megvizsgálhatóak lesznek olyan nyomozók és ügyészek által, akik nem a kormány parancsait hajtják végre. Könnyen lehet, hogy ha mondjuk utánamennek Borkai Zsolt korrupciós ügyeinek, akkor már nem sokáig dolgozhat őstermelőként a településén, mint ahogy az is lehet, hogy Kaleta Gábort is felelősségre fogják vonni. Szájer József ügye viszont egy kissé eltérő, hiszen őt a külföldi hatóságok fogták el kábítószerrel, mégis úgy tűnik, hogy a karrierjén kívül másban nem nagyon esett csorba. Nem kapott sem letöltendő, sem pedig felfüggesztett börtönbüntetést, de még csak közmunkára sem ítélték. Pénzbírságot kapott egy olyan esetért, amely véleményem szerint ha nem egy EP képviselővel történik, akkor egészen más véget ér.

És lehet, hogy eddig mindannyian megúszták valódi felelősségrevonás nélkül, de azt nem tudják elfeledtetni az emberekkel, amit tettek. Örökre emlékezni fogunk Szájer ereszen történő lemászására, vagy Borkai hajós akciójára. Kaleta Gábor neve is összekapcsolódott a pedofíliával, mint ahogy az is előfordulhat, hogy a vásárhelyi Fidelitas most lebukott alelnökének neve is össze fog kapcsolódni a fűtermesztéssel. Ezek az ügyek jelenleg borzasztó sokat ártanak az állampártnak, ami még akkor is igaz, ha erről egyébként nem vesznek tudomást. Orbán, vagy épp Gulyás pár sorral elintézi a dolgot – már ha reagál egyáltalán – és úgy tesznek, mintha azzal le is lenne tudva az ügy, hogy eltávolítják tagjaik közül az elkövetőket.

A morális magaslovon ültek évtizedekig, de ma már annyi kényes ügybe futottak bele, hogy teljesen nevetségessé váltak. Nincs az a szavazó – itt nem az elvakult, szektás hívekre gondolok -, aki ne tudná felmérni azt, hogy a Fidesz egy bűnszervezet, amelynek több tagja is szembekerült már az igazságszolgáltatással. Az, hogy egyik tagjuk sem került még börtönbe nem azt jelenti, hogy ne lennének valódi bűnelkövetők, hanem csupán azt, hogy nincs ma Magyarországon független igazságszolgáltatás. Ez viszont meg fog változni egyszer, és akkor már nem dugdoshatják el a köreikhez tartozó bűnözőket. Kezd nagyon forró lenni a talaj Orbánék lába alatt, a rendelkezésükre álló segítség pedig már nem elég a katasztrófa elhárításához.

Pedofilok, kurvázók, drogosok és korrupt bűnözők tarkítják a keresztény, nemzeti pártot, amely a mai napig hiszi, hogy ők jelentik Európa jövőjét. Nagyon várom már azt a napot, amikor felfogják végre, hogy jelentőségük elhanyagolható és még ha képesek is voltak évtizedekre tönkretenni Magyarországot, az európai szintéren semmiféle változást sem tudtak elérni. Nevetség tárgyává váltak, amivel már nem nagyon tudnak kezdeni semmit. Egy fasiszta párt végnapjait láthatjuk, úgy érzem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!