Szeptember 27,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az majd később fog kiderülni, miféle paktumokat kötött Orbán az oroszokkal és a kínaiakkal, abból mikor és hogyan lehet szabadulni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,571,594 forint, még hiányzik 1,428,406 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Csodálatos hét áll mögöttünk, és kétségem sincs, hogy a most kezdődő hétre ez fokozottan igaz lesz. Egészen a parlamenti választásig nem lesz béke ebben az országban, de legalább egy darabig utána sem. Ha valahogy hatalomban – ez kétharmadot feltételez – marad a Fidesz, akkor azért nem. 12 év alatt nem tudták, de nem is akarták konszolidálni a rendszert, erre ezután sem érdemes számítani, tovább fog dúlni a mesterséges háború, a mostanihoz képest emelt fordulatszámon és habzással látnak neki azoknak a bosszúhadjáratoknak, melyek az idő közben felgyűltújabb sérelmeket lesznek hivatottak férfiasan megtorolni. Ha elveszítik a hatalmat, akkor pedig annak visszaszerzése lesz a cél úgy, hogy a háttérből mindent Orbán fog (de legalábbis akar) irányítani. Egyik verzió sem feltételez élhető közeget, ki kell találni valami mást, ha ragaszkodunk az országhoz.

Mert ha nem, az más kérdés. Orbán Viktor méltán népszerű közösségi oldalán olvastam egy kommentet. Az orbánhívő hozzászóló azt feszegette, hogy amennyiben – pontosabban szerinte biztosan – újabb fideszes kétharmadra szavaznak mimagyarok, akkor azok, akik most jajveszékelnek, plánefőleg bántják a vezért, szidják a rendszert, azok fogják magukat, és öles léptekkel távoznak végre ebből az országból? Hiszen ha annyira rossz itt nekik, mehetnek az imádott uniójukba, nem kell itt rontani a heteroszexuális, konzervatív, keresztény levegőt.

Nem először, de legalább ismét eltöprengtem azon, hogy mi lenne, ha valóban fogná magát az az embertömeg, amelyik nagyon nehezen éli meg a kipcsakvezér uralkodását, és még véletlenül sem szeretne további négy évet áldozni az életéből a teljes őrület felé száguldás oltárán, mert a jelenlegi leosztás szerint mindenkinek egy élete van. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy abban a pillanatban állna fejre a teljes költségvetés, az egészségügytől az oktatáson keresztül a nyugdíjrendszerig bedőlne minden. Hiszen ahhoz, hogy ezek működjenek, elég bevételnek kell befolyni az államkasszába. Ennek a bevételnek a döntő részét az aktív munkavállalók fizetik be. Minél magasabban képzett egy munkavállaló, annál több adót fizet be. És minél magasabban képzett egy munkavállaló, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy van kereslet a tudására más országban is.

Jól hangzó kijelentés persze, hogy akinek nem tetszik, az mehet innen, de alig hiszem, hogy a fideszes szavazók el tudnák tartani az országot. Valószínűleg önmagukat sem tudnák eltartani. Ez abból a szempontból megfontolásra érdemes, hogy igen gyakori és zajos elvárás a kormány és a hívek részéről az ellenzéki érzelmű emberek elhallgattatása. Akinek nem tetszik a rendszer, az ne fogadja el a különféle kormányzati jótéteményeket – a rezsicsökkentéstől a csokig -, az ne vegye igénybe a világszínvonalú magyar egészségügyet és ne igényeljen családi adókedvezményt, hanem utasítsa vissza ezeket. Az már soha nem szokott felmerülni az elvetemülten orbánrajongók fejében, hogy ugyanezen emberek akkor ne fizessenek adót és egyéb járulékokat sem, márpedig ez lenne az egyedül működőképes modell. De már ezen is sikerült túllépni, már az országból is jó lenne kilökdösni azokat, akiknek nem tetszik a rezsim. Mert ahhoz nincs joguk (fideszesék szerint), hogy ellenvéleményük legyen, kritizáljanak, arra pedig főként nincsen, hogy próbáljanak tenni ellene, esetleg leváltsák a kormányt. A kormányváltás vagy az erre való törekvés demokráciákban éppen olyan természetes jelenség, mint eső után a szivárvány. Illiberális konzervkeresztényiában azonban már a szivárványt is üdvös lenne betiltani, főként jó lenne hazaárulónak kikiáltani és elüldözni azokat, akik merészelnek mást gondolni és mást akarni, akik máshogy szeretnék élni az életüket és azt akarják, mindenki úgy gondolkodhasson és élhessen, ahogy akar. A törvényi kereteken belül.

Szóval menjenek innen azok. Vagyis ezek, mert magam sem szeretnék további éveket áldozni Orbán Viktor boldogsága érdekében. Ha alaposan megnézzük Orbán szavazóbázisát, elég egyszerűen ki lehet számolni, hogy mi történne, ha felkerekedne az országnak az a része, amelyiket annyira elkívánja innen a lelkes kommentelő. Nem mondom, kecsegtető gondolat és igen gyorsan megoldaná a kormányváltás kérdését, de ott van az emberben egyfajta dac. Nevezhetjük akár hazaszeretetnek is, fene tudja. Az érzés, hogy itt vagyunk otthon, és igen, máshol is otthon lehet az ember, de az legyen saját döntés, ne pedig kényszer. Miért kellene elmennünk onnan, ahová éppen úgy ideszülettünk, ahogy azok, akik mindenáron orbáni diktatúrában akarnak élni. Miért ne lehetne itt, ebben az országban élhetővé tenni a légkört a mostani gyilkos helyett. Már persze, ha még lehet. Mert az majd később fog kiderülni, miféle paktumokat kötött Orbán az oroszokkal és a kínaiakkal, abból mikor és hogyan lehet szabadulni. Ez a felfedezés még előttünk áll, és hazudnék, ha azt állítanám: örömmel várom.

Tegnap lejátszották a foci EB döntőjét, vége van a bajnokságnak, az olaszok győztek. Nem is tudom, hogy fogja kihúzni a sajtó az olimpiáig. Majdcsak megoldják valahogy. Szerencsére a közeledő választás ellátja témával a pártmédiát. A Magyar Nemzetből már hétfő reggel megtudhattam, hogy a ballibsiknek a fideszesek pénzére fáj a foga, ki akarják fosztani a családokat. Varga Mihály egy másik cikkben szólamlott meg és okosan elmagyarázta, hogy lényegében nem az élelmiszerek áfája miatt drága minden, ezért eszük ágában sincs áfát csökkenteni. Mert például ha sok dinnye terem, akkor olcsó lesz a gyümölcs, ha kevés terem, akkor drága. Ehhez nincs köze az áfának, az csak a sok hozzá nem értő ellenzéki agymenése. A Gyurcsány-koalíció már most kormányképtelen (én meg azt sem tudtam, hogy van ilyen koalíció), Svédországban halódik a demokrácia, bezzeg nálunk online is ki lehet tölteni a nemzeti konzultációt. És még csak reggel van.

Megyek, készítek egy kávét. Jó ébredezést mindenkinek (nekem is), hamarosan jövünk az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!