Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem kell ezt magyarázni, ehhez nem kell jogdoktornak lenni, csak szimplán jó embernek kéne lenni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ami szembemegy a demokráciával, azt meg kell állítani❗️

⚠️ Itt az idő, hogy gátat szabjunk a Magyarországot érő alaptalan és hazug támadásoknak.

➡️ Az ellenzéki szavazatokkal együtt demokratikusan elfogadott gyermekvédelmi törvényt több európai uniós tagállam vezető politikusa is bírálta az elmúlt hetekben. Többen olyan durva és antidemokratikus kijelentéseket tettek, amellyel átlépték azt a bizonyos vörös vonalat. Ezek a hatalmi indíttatású, tiszteletlen megnyilatkozások mind a rég letűntnek hitt gyarmatosító beidegződésekből és a felsőbbrendűség hamis elgondolásából következnek.

➡️ Mindeközben az Európai Parlament arra készül, hogy szerdai ülésén elítélő nyilatkozattal gyakoroljon nyomást Magyarországra azért, mert törvényekkel szeretnénk megvédeni a gyermekek és szülők jogait.

❗️Eddig és ne tovább❗️ (Varga Judit)

Toljátok, bzmeg. Jó sok emojival, úgy még a leghülyébb is megérti. Tételesen boncoljuk már szét ezt a hazugságbombát.

Ami szembemegy a demokráciával, azt valóban meg kell állítani, ebben egyetértünk. Kezdjük veletek, Juditka. Menj fel a Várba, kopogj be a gazdádhoz, és közöld vele ezt a mondatot, aztán ha nem érti, ismételd el egy párszor, hátha. Megnyugtatlak: nem fogja megérteni. Mert nem ismeri a jelentését, vagy csak úgy csinál, mintha nem ismerné. Szerintem inkább csak úgy csinál, abban nagy játékos. Mindig úgy csinál, mint aki nem érti. Lófaszt nem érti, sőt. De játssza a hülyét, és hülyének néz mindenkit.

Ebben nagymester, az kétségtelen, de kurva idegesítő immáron 12 éve ebben a légkörben élni és létezni. Mármint sokunknak, akik vele ellentétben nagyon is jól értjük és látjuk is, hogy mit művel ez a demokratikusan megválasztott, demokratikusan mindenben magasan mindenki felett álló, olykor szociopata vonásokat mutató fiatal demokrata. Az, nem? Ja, hogy már nem fiatal? Jól van na, kicsit megöregedett, de legalább demokrata! Ja, hogy már az sem? Itt akkora jogállam van, kérem tisztelettel, mint a Gellért-hegy, a tetején a Szabadság szoborral. Igen, meg szabadság. Az is van. Van a szólásnak, és az emberi méltóságnak is, csak mi sokadmagunkkal nem jól értelmezzük. Igaz, Judit? Bezzeg te! Te tudod mi fán teremnek ezek az értékek. Egyenlőség, az emberi jogok, többek között a mindenféle kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása. Akik ezt vitatják, azok hülyék, értelmi fogyatékosok, és támadnak. A gyermekvédelmi törvényetek egy gusztustalan provokáció, egy homofób uszítás, de ne menjünk ebbe bele, mert ettől hangos a sajtó mióta megint szemfényt vesztettetek, mert azt nagyon tudtok a legalsó szinttől a csúcsig, ahol Orbán pöffeszkedik. Egymásra licitáltok a szemétkedésben és hülyének nézésben. Többen durván és antidemokratikusan kikérték maguknak helyettünk is azt, amit az egész világ előtt leműveltetek ezzel a gyermekvédelmi izével. Kvázi mindenki hülye. Mondjuk ez alaptézis a Karmelitában. 

Aztán amikor az antidemokratáknak el kéne magyarázni, miért azok, amik, akkor persze nyúlcipő. Amikor az Allianz Arénában elfogy a levegő, akkor inkább zabálás egy újfasisztával. Aztán amikor van fórum és lehetőség megvédeni egy álláspontot, akkor az már nem megy. Még a rinocérosz vastagságú arcbőr is kevés oda, ahol tenyésztek, ez az a szint, ahol elfogynak a szavak. A sunyiság, a jellemtelenség, a függöny mögül pislogás, az nagyon megy. Azt gyakorolta itthon, most ezt játssza külföldön. Ez politika? Amikor oda kéne állni az ügy mellé, ami állítólag teljesen rendben van, az már nem megy. Belerongyolni mindenkibe, csak azért, hogy még jobban utálják egymást az emberek, mert még nincs elég gyűlölet ebben a lebutított országban. Ahol lassan kést rántanak a feltüzelt, felhergelt hívek, akik oly sötétek és ostobák, hogy az borzalom. Hát tényleg eddig és ne tovább, Judit asszonyság! Inkább pózoljon valami vadvirágos réten, vagy szedjen pipacsot, utána posztolja ki az Instára vagy a Facebookra, minél több lájkért cserébe. 

Nincs megállás❗️

📰 A francia Le Monde napilap hasábjain is ott lesz a magyar álláspont: számunkra a gyermekek és családok védelme a legfontosabb❗️

➡️ Mi, közép-európaiak ismerjük jól, hogy milyen az, amikor az állampárt, illetve az általa működtetett diktatórikus rendszer vagy karhatalmi erő akarja a szülők helyett nevelni a gyermekeket. A kommunistáknak sem engedtük ezt meg, nem engedjük hát, hogy a liberális demokrácia önjelölt apostolai a magyar szülők helyett neveljék a gyermekeket.

Nem engedhetjük, hogy a szülők helyett civil szervezetek gyámsága alá helyezzék a gyermekeinket❗️ (Varga Judit)

Ezt a gusztustalan kommunikációt! Gyerekek és családok védelme, az. Amit ti megvédtetek eddig, az jól nem végződött. Szemét banda. És különösen aljas, amit Varga Judit művel, mindenesetre a legszebb eddigi, mindenkori eszmefuttatása ez volt:

Ki merne tényállást felvenni egy olyan ügy képviseletében, ahol a vonatkozó jog úgy szól: aki nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, azt meg kell büntetni” – fogalmazott a tárcavezető, mindezt ahhoz hasonlítva, mintha a büntető törvénykönyv csupán abból az egyetlen egy tételmondatból állna, miszerint „jó embernek kell lenni”.

De ki az, aki biztosan megmondja nekünk és másoknak, hogy jó emberek vagyunk-e. A szomszéd, a rokon vagy a rosszakaró? Egyáltalán: van általános, minden helyen és időben érvényes definíciója annak, ki a jó ember”? – tette fel a kérdést Varga Judit.

Azt hiszem, ez lenne a lényeg, semmi más. Nem is kellenének törvények, csak szimplán jó embernek kéne lenni. Nem kell ezt magyarázni, ehhez nem kell jogdoktornak lenni, sőt. De vállalom és megmondom én, ha eddig esetleg még senki nem tette meg: szar emberek vagytok egytől egyig. A jótól oly messze vagytok, mint Orbán, a főnökötök az európai értékektől. És ez csak rosszabb lesz, higgyétek el, Juditka. Mert az az utca, ahova Fideszestül behajtottatok, az illiberális lánctalpasotokkal az élen, az egyirányú utca. Ráadásul megfordulni sem lehet benne. Legfeljebb megszégyenülve kitolatni. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.