Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Aki ilyen szinten gonosz, annak tényleg már csak a fokos hiányzik a kezéből

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akkor hát péntek után szombat, derűre ború, toleráns, maszk nélküli jó reggelt kívánok a hétvégi felkelőknek! Természetesen a zsigerből vagy megélhetési okokból homofóboknak is, csak tudom, hogy ők jól elvannak a buborékjukban, aligha tartanak igényt az én jókívánságaimra. Pedig néha emberbarátilag sajnálom őket és együttérzek velük, tudva, hogy erre sem tartanak igényt.

Például nem lennék a helyükben most, amikor Varga Judit és Semjén Zsolt egymásnak ordítóan ellentmondó iránymutatásaiból kell kiválogatniuk, hogy egy fideszkeresztény, Orbán-vallású embernek mit illik/szabad/kötelező gondolni például a szexuális másságról. Miután az természeténél fogva nem válogat, és fideszkeresztény, Orbán-vallású embereket is megtalál, nem csak hazaáruló, dekadens liberálbolsevikokat. Talán nem kell emlékeztetnem külön senkit a sokévi fideszes átlaghoz képest valóban nagytudású Szájer Józsefre és az ő ereszcsatornán landolt politikai karrierjének csúfos végére, amely egyetlen dologgal állt összefüggésben: hogy soha, egy pillanatra nem élhetett teljes, önazonos, boldog életet. Hogy lényegében egy egészen életen át bujkálnia, titkolóznia, szégyenkeznie kellett azért, aminek született.

Aki látta a Telex két nappal ezelőtti videóját, amelyben minisztereket, államtikárokat és miniszterelnöki megbízottakat (hát hogy a rákba ne láttuk volna) kérdeztek a burjánzó homofóbiájukról, az szinte mindent látott, amit erről a kormányról tudni érdemes. Ez az a kormánypárt, amely a saját melegeiből is páriát csinál, ha azon múlik, hogy a felcsúti félisten hatalomban maradjon. Bármilyen hihetetlen ennyi év után is, ezek tényleg egy országot vezetnek. Az egyik, aki saját bevallása szerint egy keresztény párt elnöke, simán BŰNNEK nevezi a homoszexualitást, és a bigámiához meg a házasságtöréshez hasonlítja. A másik azt bizonygatja, hogy miután ez a 21. század, ez pedig egy szabad ország, a főnöke és bálványa (értsd: szabadságharcos IKON) is megmondta, hogy számára az egyén szabadság egy kincs, már hogyne élhetne nyíltan homoszexuális kapcsolatban egy fideszes politikus is. Holott persze a buzik természetesen mindig odaát vannak, és ott sündörögnek a gyerekeink körül, hogy őket is buzivá tegyék. (Az külön is lenyűgöz minden alkalommal, amikor szembesülök azzal, hogy az igazságügyminiszterséghez ma már bőven elég egy jogi diploma, némi bírósági fogalmazói gyakorlat és a főnök iránti ájult rajongás.)

Igaza volt a Hofi Géza emlékére készült dombormű és emléktábla tegnapi átadásán beszédet mondó élő klasszikusnak, Bödőcs Tibornak abban, hogy amióta Semjén Zsolték a kereszténydemokraták, Máriapócson nem könnyezik a Szűzanya, hanem zokog. Szó szerint. Egyszerűen lenyűgöző (nem!), ahogy ezek az emberek, akik a vallásból olcsó politikai terméket fröccsöntöttek, a Bibliára és az úgynevezett keresztény tanításokra hivatkozva mondanak ítéletet más emberek feje fölött, kiáltják ki őket bűnösöknek, miközben csak azt tartják magukra nézve kötelezőnek a Bibliában leírt úgynevezett keresztény tanításokból, ami nekik szimpatikus. Vagyis pardon. Nemigen jut eszembe semmi a házasságtöréstől, vagyis a házasságon kívül létesített szexuális kapcsolattól, a válástól (soha nem érnék a felsorolás végére, ha listázni akarnám a fidesz ilyetén módon bűnöző arcait) a kenőpénzes zacskókig, alkotmányos költségekig, túlárazott közbeszerzésekig és egyéb cifra, elemi gonoszsággal, hidegvérrel elkövetett, korrupcióra és más bűncselekményekre hajazó ügyekig, amelyekkel összefüggésben nyilvánosan megrökönyödnének és bűnt kiáltanának. Ha saját magukról, a saját elvtársaikról és elvtársnőikről van szó. Mert akkor rohadtul megengedőek. Amikor saját magukat kellene megítélniük mondjuk a Tízparancsolat napi szintű lehányásáért, akkor nem érzik magukat kompetensnek az ítélkezésben. Amikor 70 milliárdot (és ki tudja, hol lesz a vége) költenek az úri kényüket és kedvüket szolgáló vadászati világkiálllításra, de van pofájuk a járvány elleni védekezés miatti átcsportosításra hivatkozva (!!!!) rongyos 95 millió forintot elvenni a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb gyerekeket támogató Iványi Gábor-féle MET-től, akkor nem érzik a keresztény tanítás súlyát.

Ezért aztán a hivatali vesztegetés, azaz kenőpénzek elfogadásával vádolt, hat év letöltendő börtönbüntetéssel megkínált, Boldog nevű vérkorrupt fideszes pártkatona nem egy sötét sarokban szégyenkezik, szánja-bánja a tettét, és várja az ítéletét, hanem berongyol a párttévébe és azon moralizál, hogy nincs szükség arra, hogy a 18 évnél fiatalabbakat a szülőkön kívül bárki, „mindenféle média vagy egyéb propagandával próbálja valamilyen irányba elvezetni”, és ő abban reménykedik, hogy még ebben a ciklusban sikerül a kémiai kasztrálással is szigorítani a homofób/transzfób irányba torzított pedofilellenes szörnytörvényüket. Ja, és megmagyarázza, a szeme se rebben, hogy Orbán Magyarországán azért vádolják korrupcióval, mert túl radikálisan állt ki a keresztény értékek mellett. A lábon kihordott agyhalál és Budai Gyula ehhez képest a kanyarban nincs.

Ezért aztán az egykori főhercegi majorságból az adófizetőktől törvényesen ellopott pénzből magának kacsalábon forgó uradalmat felhúzó Orbán-dinasztia papíron földönfutó, bérből és fizetésből rángatózó feje – úgy is, mint ócska, megélhetési homfób -, aki nem foglalkozik üzleti ügyekkel, nőügyekkel, és egyéb, számára kínos és vállalhatatlan ügyekkel; aki közpénzből fizetett hirdetésekben teregeti Európa-szerte az agybaját, majd megfutamodik, amikor az igazsággal hadilábon álló hirdetése publikálása helyett interjút kérnek tőle; akinek valamelyik félhülye udvaronca valószínűleg azt mondta, hogy a homofób elborulásával a rosszarcú európai szélsőjobb élére kerülhet vezérkosként (nem fog), az általa kisajátított közrádióban odáig vetemedik, hogy a nemváltást a szerelmi csalódásokból vezeti le az egységsugarúra hülyített hívei számára. És tényleg bármilyen hiheteten, ez az ember nem a felcsúti traktort, hanem az országot vezeti:

Van, hogy az ember nem jön be mindenkinek, vannak csalódások, de akkor nem az a válasz, hogy arra buzdítjuk őket, változtassanak nemet, hanem az, hogy azzal a fizikai adottsággal próbáljanak meg együtt élni, amivel rendelkeznek, és így megtalálni a helyüket a felnőttvilágban.

Nem durvább ez se, mint bármelyik kipcsak bölcselet, amit a második trónra kerülése óta eltelt több mint tizenegy évben kipréselt magából. És mégis. Mégis mindig az tűnik a legdurvábbnak, amit éppen frissen böfög fel magából. Aki ilyen szinten sutyerák, sötét és gonosz, aki ilyen primitív, beteg módon egyszerűsít le bonyolult, emberi drámákat, annak tényleg már csak a fokos hiányzik a kezéből (legnagyobb bánatára az Európai Tanács legutóbbi, kizárólag miatta botrányba fulladt ülésére sem vihette be a fokost). Ez az ember tényleg egy országot vezet, és éget szénné főállásban, életvitelszerűen nap mint nap, miközben azt hazudja, hogy azok az Übermenschek, akik a primitív hatalomtechnikai gonoszságát bírálják, valójában az magyar népet támadják. És Soros.

Úgyhogy miután szellemi hanyatlása és erkölcsi rothadása teljében megfejtette, hogy ízléstelen, szalonképtelen homofóbiájából és transzfóbiájából azért lett nemzetközi botrány, mert a Soros-hálózat fenekedik, a Soros-hálózatot maga elé tolva támad rá most éppen a civileket támogató polgáraira. Mindenkire, aki akár havi 1000 forinttal támogat olyan civileket, akiket őfelsége már rég eltiport volna, ha nem az Európai Unió tagjai lennénk. De mert az Európai Unió tagjai vagyunk – remélem, maradunk is -, és nem sikerült külföldi ügynököknek minősíteni a felcsúti önkénytől független szervezeteket, úgy gondolták, hogy akkor megfélemlítik azokat a szintén civil polgárokat, akik támogatják ezeket a szervezeteket. Már többször írtam, hogy minden hatalmaskodásuk véres legalja az, amikor a becsületes, tisztességes polgárokat nyíltan fenyegetik, miközben esetenként vérbeli bűnözőket mentegetnek. Az, amit a legújabb agybajukkal (megtiltották az anonim adományozást a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére) elkövetni készülnek ugyanebbe a sorba illeszkedik: a saját honfitársaikra, az egyszerű polgáraikra támadnak. És ebben a jogalkotásnak csúfolt merényletben az a legdurvább, hogy miközben visszamenőlegesen listáztatják a civil szervezetek támogatóit, a közhatalmat gyakorló tetves pártalapítványok kimaradnak ebből az egész pályás letámadásból. Nem az a kérdés, hogy természetesen ebből is nemzetközi per lesz, és természetesen ezt is elbukják, hanem az a durva, hogy vették a bátorságot. Hogy miután naponta hordják szét az országot, ilyen aljadék húzásokkal akarják még jobban ellehetetleníteni azokat, akiket eddig is boszorkányüldöztek, és jobb híján ilyen eszközökkel akarnak zsinórban negyedszer is választást nyerni. Ha menne fokossal a kézben, akkor már rég használnák.

És ilyenkor az ember ül, és nem érti, hogy egy ilyen politikai erőszakszervezettel, az elmúlt tíz év fényében hogy lehet egyáltalán még közösséget vállalni. Miért kell önerőből valakivé lett figuráknak a nevüket adniuk ehhez a dúláshoz? Azt értem, hogy egy gázkamrázással nyomuló Demeter Szilárd, akinek élete értelme, hogy Orbán megveszekedett talpnyalója lehet, mit keres a hatalmas összegű, többmilliárdos kulturális/sport/ örnyezetvédelmi projektekről döntő, 200 milliárdos Mol-Új Európa Alapítványban. Vagy hogy mit keres ott Molnár-Bánffy Kata, az Orbán-família másik lelkes híve és rajongója, a felcsúti egykori szövegírója. De hogy mit keres ott Miklósa Erika vagy Kemény Dénes, azt a büdös életben soha nem fogom megérteni. A társadalomnak már szinte nincs olyan szegmense, amelyen ne mentek volna át az úthengerrel, már nincs lassan olyan csoport, amelyet ne aláztak volna meg emberi méltóságában, és mégis jönnek újabb és újabb önerőből sikeres, köztiszteletben álló szereplők, akiknek nem gáz népnyúzók oldalára állni.

És végül: ha jól értem, közel 12 év hatalmaskodás után a felcsúti nagyembert váratlanul elkezdte zavarni, hogy az agresszív apja extraprofitot realizál az építőanyagokon. Eddig nem zavarta. Most hirtelen elkezdett aggódni a kispénzű magyar állampolgárokért, akik a brutálisan elszállt építőanyagárak miatt nem tudnak profitálni a lakásfelújításhoz igénybe vehető nagyvonalú állami támogatásokból. Tök jó, hogy tíz éven keresztül, ameddig Orbán Győző milliárdos profitokat és osztalékokat realizált az állami közbeszerzésekhez szállított, sokszorosan túlárazott építőanyagokon, a miniszterelnöki székben pöffeszkedő fiának nem tűnt fel, leszarta. Sőtpláne: meg is sértődött, amikor az apja üzleti sikereiről faggatták. Na majd most háborút indít az építőanyagárak ellen. Ha másért nem, szemfényvesztésből. Jó lesz az ide választási kampánynak. Az más kérdés, hogy a homályos, nehezen értelmezhető és kérdéses hatékonyságú hepciáskodásának mikor lesz bármilyen mérhető eredménye, de propagandának tökéletes lesz. Ez az ország ennyit érdemel.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.