Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lehet, hogy nincs diktatúra, de ami helyette van, az mérgez és elpusztít

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

(…) A diktatúra

Azzal is gyilkol, hogy belélegzed, hogy élsz,

Hogy egyik nap jön a másik után és mindegyik ugyanolyan (Orbán Ottó: A létező szocializmusról)

Nem tudom, ez hogy jön ide, hiszen Magyarország köztudottan nem diktatúra, de szembejött a világhálón, megtetszett és nem akartam megtartani magamnak. Hirtelenváratlan, viharos jó reggelt kívánok mindenkinek! Még ha nincs is diktatúra (a nertársak és nertársnők határozottan kikérik maguknak), ez egy ugyanolyan nap, mint a tegnapi, csak tegnap még június volt, ma már július van.

Ez azt is jelenti, hogy miután a kormány úgy letörte a járvány második hullámát minden átmenet nélkül telibetrafáló harmadik hullámát, hogy nap nem telik el, hogy ne emlékeztetnének rá, most a doktorminiszterelnök felszabadítja az ő népét a korlátozások alól. Mert ezt kérte a nép a nemzeti konzultációban, és a jó királynak fontos a magyar emberek véleménye, úgyhogy már meg is  jelent a védelmi intézkedések feloldásának sorban hatodik fokozatáról szóló rendelet. Igaz, hogy ennek feltétele az ötmillió-ötszázezredik védőoltás első dózisának beadása, ami még nem következett be, de most már bármikor bekövetkezhet, és akkor jön a jó világ. Megszűnik a maszkviselés, az üzletekre vonatkozó korlátozások szintén, egy rakás helyre védettségi igazolvány nélkül lehet menni, a lakodalmakban már négyszáz vendég is mulathat, és így tovább (részletek ITT). Közben azzal valamiért már nem hencegnek ötpercenként – a Magyar Nemzet címlapjáról is lekerült a vonatkozó propagandagrafikon -, hogy az átoltottság terén toronymagasan vezetjük az európai seregeket, így például azzal sem dicsekedtek el, hogy miközben ők a homofóbia kormányzati programmá emelésével igyekeztek elterelni a köz figyelmét a kormányzati korrupció 50 árnyalatáról, a hanyatló, gonosz, 11 milliós Belgium letaszajtotta Orbán országát az uniós átoltottsági lista előkelő második helyéről, pedig ott rohadtul nem oltanak keleti vakcinákkal.

Nem akarom elrontani a propaganda ünneplését azzal kapcsolatban sem – idézem -, hogy Magyarország, miután elsőként vezette be a védettségi igazolványt és az oltást igazoló applikációt,  július elsején bevezeti az uniós védettségi igazolást is, de a keleti vakcinával oltottaknak ez sem olyan nagyon jó hír. Mármint Kazahsztánba és Mongóliába természetesen minden probléma nélkül utazhatnak akár nyaralási célzattal is, a világ boldogan hanyatló nyugati részére viszont sajnos nem annyira. A Sinopharm vakcinával oltottak egy része ráadásul ezen túlmenően is szív. Tekintettel arra, hogy egy részüknek jó eséllyel semmilyen védettségük nincs. A Videoton dolgozóinak körében készült vizsgálat eredményei elég gyászos képet festenek ezek kapcsolatban: azok a Sinopharmmal oltott 60 felettiek, akiknek nincs antitestes védelmük, sajnos T-sejtes immunitással sem rendelkeznek.

Még egyszer: az elvégzett kurvadrága vizsgálatok azt mutatják, hogy egy rakás ember két oltás felvétele ellenére sem rendelkezik semmilyen védettséggel a vírus ellen. Ami még hagyján, de az ennélfogva oly szükségesnek tűnő harmadik dózist sem kaphatják meg, mert erre vonatkozóan ADMINISZTRATÍV TILTÁS van érvényben (üdvözlöm innen is Müller Cecíliát, remélem, jól szolgál az egészsége). Ami elsősorban azért gáz, mert ugyan Orbán akaratából természetesen itt a delta variánssal összefüggő negyedik hullám se lesz, de ha mégis, akkor az érintettek életkorára és veszélyeztetettségének mértékére való tekintettel jó eséllyel megint elhullik egy rakás ember. Ne legyen így, de az tény, hogy a Magyarországnál nagyságrendekkel jobban védekező / Magyarországhoz hasonló, vagy annál nagyobb átoltottságú országok védekezését is kikezdi a delta variáns.

Ennek fényében valószínűleg most sokan örülnek, midőn azt látják, hogy a Szijjártó nevű toporzékolási mindent beszerző X adag nyugati vakcinát elajándékoz, Y adag nyugati vakcinát kölcsönad az ő (jellemzően) illiberális cimboráinak, miközben korábban azzal zsarolta a kormány a lakosságot, hogy Brüsszel elcseszett vakcinabeszerzése miatt nincs más, tessék felvenni a finom kínai oltást, mert az elvtársak is azzal oltakoztak. Úgyhogy én várom Merkely Bélát a propaganda hangosbemondójánál, meséljen arról, hogy miért szarok az 50 ezer forintos tesztek, amelyek semmilyen védettséget nem mutatnak, és miért nem szabad ebből semmilyen következtetést levonni.

Ámazonban ameddig a Szijjártóék által bűnösen drágán összeharácsolt, kétes hatékonyságú kínai vakcinával kapcsolatos szerecsenmosdatással előállnak a drága nertársak, beszéljünk az egyebekről. Elég egy percre félrenézni, és az ötös számú fröcsögőberendezés már fel is ravatalozta az Európai Uniót és szervezi a temetését. Attól tartok, komolyan gondolja. Ő is, meg az egész apparátus is (ITT egy másik gyöngyszem), amelyik összehangolt propagandahadjáratot indított annak sulykolása céljából, hogy az EU haldoklik és hamarosan meg is döglik, nekünk pedig az a jó, ha nem veszünk részt ebben az egészben. Ha engem kérdeznének, azt mondanám, hogy Orbán külföldi lapokban megjelent fizetett hülyehirdetései is ennek a csúcsra járatott EU-ellenességnek és felravatalozásnak a gondosan előkészített elemei. Ha ez ilyen egyszerű volna – szerencsére nem ilyen egyszerű – azt gondolhatnánk, hogy már a menekülő útvonalat készítik elő, ami jelen esetben az EU-ból való kilépést jelenti. Ez egy pöttyet bonyolultabb, konkrétan jóval bonyolultabb, mint a magyar állampárt Európai Néppártból való önkéntes távozása, de az algoritmus nagyon is hasonlít. Az Európai Néppártot is meg akarták reformálni, aztán amikor rájöttek, hogy rohadtul nem fog menni, akkor kiléptek a picsába. Az is valahogy úgy kezdődött, hogy az ötös számú fröcsögőberendezés egy óvatlan pillanatban – egészen pontosan 2019. április elsején – felvetette, hogy jobb lenne kint, mint bent, hogy nem kéne olyan gyáva és becstelen nyomorultak között ülni, mint Manfred Weber, úgyhogy kifelé, a de gyorsan. Először valószínűtlennek tűnt, ma már látjuk, hogy mi lett belőle.

A szélsőjobbos perifériára szorult Orbánhoz már azok is nehezen adják a nevüket, akik korábban a legnagyobb cimborái voltak. Ott van például rögtön Horst Seehofer, Bajorország miniszterelnöke, aki 2019 áprilisában még nagy erőkkel védte Orbánt, és nem volt hajlandó megkérdőjelezni, hogy a haverja demokrata. Ehhez képest Horst Seehofer tegnap már arról beszélt, hogy a homofóbtörvényével Orbán túl messzire ment, ezt az EU nem nézheti tétlenül, úgyhogy az egyik lehetőség, hogy csökkentik a Magyarországnak járó EU-s támogatásokat. Nem az a lényeg, hogy az EU-nak erre egyáltalán van lehetősége, vagy nincs, hanem hogy már a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest is mennyit hanyatlott a felcsúti küldetéstudat, és ezáltal sajnos az ország megítélése is az EU-ban, hogy milyen bűzös vizekre lavírozta az elszabadult hatalommániája.

Holott arról még nem is szóltunk, hogy a mindenre kurvára ráérő, újabban tényleg mindenhez értő, a nemzet elsőszámú kerozinégetőjének számító hisztérikus külügyminiszter képes volt levelet írni Bajorország belügyminiszterének, miután állítása szerint mind a mai napig nem született magyarázat arra, hogy hogyan engedhettek a pályára rohanni egy szivárvány zászlós embert a magyar himnusz alatt a német-magyar meccset megelőzően. Az ország külügyminisztere azért ír levelet, hogy megérdeklődje, egy focimeccsen a pályára berohanó szurkoló milyen büntetést kapott ezért a bűncselekményért. Mutassák meg azt az országot, ahol egy külügyminiszter ennyire ráér, ilyen faszságokra ráér. Nem tudják megmutatni. Ellenben amikor az ország megítéléséről van szó, akkor ezeknek a pitiáner, óvodás, egyszerűen komolyanvehetetlen megnyilvánulásokról is szó van. Meg a jóval súlyosabbakról.

Az megvan, hogy a 2015 óta migránsterroristákkal riogató, a migráció és a büdöstalpú migránsok elleni hergelésből választásokon átívelően jól megélő állampárt úgy döntött, hogy nem tetszik neki egy terrorellenes katonai misszióról szóló szöveg, mert szerepel benne a gender kifejezés? Van ilyen? Van olyan, hogy egy európai keresztény ország azért gátolja az Iszlám Állam elleni közös uniós fellépést, mert nem tetszik neki egy szó? Amit nem mellesleg széthazudtak, és belső fogyasztásra alkalmas, szottyos gyűlöletpropagandát húztak fel köré? Tényleg van ilyen a világon?

Mert olyan van, hogy egy évtizedre titkosítják az adófizetőket jó eséllyel megint súlyosan megkárosító 35 éves sztrádakoncesszió háttérszámait.

Olyan is van, hogy a honvédség kötelékében a felettese által rendszeres közösülésre kényszerített nő ügyének nyilvánosságra kerülése utáni első dolguk (Honvédelmi Minisztérium) ferdítéssel és félretájékoztatással vádolni az újságírót.

Olyan van, hogy miközben a bűntársai egy része mindent beismer, a kenőpénzes zacskókra szakosodott, vádlottak padjára kerülő fideszes képviselő ártatlannak vallja magát, kikéri magának, hogy őt fotózzák, és örül, hogy az ítéletére csak a választás után kerül sor.

És természetesen olyan is van, hogy miközben Sorossal, egy újabb nemzeti konzultációval és a melegek elleni hadjárattal zsibbasztják az országot, a színfalak mögött futószalagon privatizálják ki az ország alól a még meglévő állami vagyont. Igen, még Gobbi Hilda öröksége is fideszes alapítványi köddé válik.

De hogy a terrorizmus elleni fellépésnek is keresztbe feküdjenek, mert egy tetves szövegben szerepel egy szó, amitől vöröset látnak, az nekem felfoghatatlan. Most kéne letenni a lantot. Lehet, hogy nincs diktatúra, de ami helyette van, az mérgez és elpusztít. Ez az agyhalott, mindent az országlakók szellemi nyomorba döntésének, kiszolgáltatottságuk növelésének alárendelő hatalmi menetelés megmérgez mindent.

Mondjuk az ország szerelmespárjának luxuséletét valószínűleg nem. Örülhetünk, hiszen ez is a mi közös sikerünk. Ha a bulvársajtó értesülései helyesek, akkor Jennifer Lopez énekel majd Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea közelgő esküvőjén. Lopez egyébként 300 és 500 millió forint közötti összegeket szokott kérni egy-egy privát fellépéséért, és szerintem a dupláját is megérné nekünk, hogy a disznószerelő és vadiúj asszonykája egybekelése felejthetetlen legyen. Keményen megdolgoztunk érte.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.