Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Van bennem némi aggodalom az ország szellemi állapotát illetően

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Itt a hétfő – már megint kezdődik a következő hét -, és ha ez még nem lenne elég csapás, én is itt vagyok a hülyeségeimmel. Orbán Viktor megint az unokájával kampányol, pedig szegény kis srác tényleg nem tehet semmiről. Ha én politikus lennék, biztosan a lehető legtávolabb akarnám tartani a családomat a rivaldafénytől, főként abban a korban, amikor még nem is tudja eldönteni az illető, hogy akar-e részt venni a nagypapi népszerűséghajhászásában. Mert mi van, ha nem?

Bevallom, van bennem némi aggodalom az ország szellemi állapotát illetően, mióta Varga Judit és az összes cöfös vállvetve szellemi honvédenek. Már a kifejezést sem értem, hiszen ehhez a kulturális forradalom áll talán a legközelebb, azt pedig mindannyian tudjuk, hol és miért zajlott. Valahogy nekem soha nem jutna eszembe csatateret vizionálni erre a területre. Persze, ha félreértem, és valójában arról van szó, hogy Varga Judit, Balog Zoltán és a komplett CÖF valamiféle háborús témájú scifit forgat, ahol elhunytak kísérteteivel lézerkardoznak, akkor hajrá. Csak jó lenne, ha azt nem nekem kellene fizetnem, mert tényleg nem telik most baromságokra. Beszéljék meg a dolgot Kálomista Gáborral, ő nagyon ügyesen szerez pénzt filmekre. Biztosan örömmel beszáll a magánvagyonával a szent cél érdekében.

Ha már – mert mindig – Gyurcsány, akkor persze Karácsony Gergely. És ha ellenzéki összefogás (és persze Gyurcsány. Vagy ezt már említettem?), akkor Fürjes Balázs, a Fidesz egyik emberarcú politikusa. Olyan, akinek tök önálló gondolatai is vannak, mint például Karácsony Gergely angol nyelvtudása, ami véletlenül és hihetetlenül eredeti módon pontvéletlenül eszébe jutott neki. Mert szerinte – Fürjes szerint, bár ha úgy fordul a szél, lehet, hogy majd később Gyurcsány szerint visszamenőleg – az van, hogy a nemzetközi megállapodások zárt ajtók mögött, a klotyóban vagy homályos ablakmélyedésekben dőlnek el, ezért kell angolul tudni. Meghát mindenki tud, a bolti eladók is. Szerintem talán a Fidesznek nem Orbánnal kellene indulnia a választáson, hanem egy eladóval. Az ország garantáltan jobban járna, mint a kocafocista-félügyvéddel. A bolti eladónak van szakmája, ismeri a valóságot, be tudja osztani a pénzt, amit munkával keresett, tudja, hogy különféle emberek vannak, és mindegyiknek más az igénye. Plusz még azt is tudja, hogy neki nem az a dolga, hogy a saját ízlését vagy agybaját tukmálja rá másokra, hanem az, hogy szolgálja a vásárlókat. Legalábbis a bolti eladók többsége ilyen, bár nyilván van köztük néhány kivételesen szerepzavaros. Amilyen szerencsénk van, tuti azt találnánk meg.

Bakondi György előkerült – a legjobbkor, mert éppen itt van az ideje újra elkezdeni a migránsozást – és természetesen üzemszerűen migránsokat látott. Azt mondja ő, hogy fokozódik a nyomás, és tavalyhoz képest megtöbbszöröződött az illegális határátlépési kísérletek száma. Hát én nem tudom, hol kezdődik a többszöröződés, nekem nem szúrt szemet. Ez a tavalyi grafikon a rendőrség oldaláról:

Ez pedig az idei:

Ez nekem elég stabilnak tűnik, nem látok fokozódást, pláne többszöröződést. Tavaly, a járvány legdurvább időszakában lecsökkent ugyan – vagy csökkent a határőrizet ébersége -, de az év második felében beállt erre a szintre, ahol most is tart. Valószínűleg amióta ott van a határ és már nem lövik le az embert, mint a szocializmus építésének szorgos időszakában, nagyjából ugyanennyi határátlépési kísérlet történt eddig is, legfeljebb grafikont nem vezettek róla. Egyvalamire tökéletes ez a kis ábra: bizonyítja, hogy indokolatlan a tömeges bevándorlás miatt fenntartott, már sokadszor meghosszabbított válsághelyzet fenntartása. Arra viszont nagyon megfelelő, hogy amikor az emberek elkezdenek valami olyasmire figyelni, amire a kormány szerint nem kellene – tehát a napi nyomorúságukra, az elbaltázott intézkedéskere, az alapítványokba szétömlő pénzekre, az ipari méretű lopásokra – akkor előpattan Bakondi, mint órából a kakukk, és elszavalja a fokozódikanyomás-mindmeghalunk kezdetű slágert.

Nagy-nagy híre a mai napnak, hogy egy kínai vakcinával oltott orvos tesztje negatív lett. Nem teszek be linket, mert az összes portálon ott van, szokás szerint mindenki átveszi ugyanazokat a híreket. Ez esetben annyi az újdonság, hogy a negatív tesztet produkáló beoltott egy nyugdíjas reumatológus, ami nem tudom, mennyiben más, mint az előtte már negatív tesztet a magáénak tudható több ezer ember, akik között bizonyára van pék, fodrász, tanár és talán vasutas is. A probléma ismert és általános, a kormány feladata lenne megoldást találni. Az biztosan nem megoldás, hogy legyintenek egyet. Ez a sokezer ember nem felelőtlen, akarták az oltást, regisztráltak, elmentek, beadatták maguknak. Most pedig nem tudják, hogy szereztek-e védettséget vagy nem. Látszólag nem. És ha ez így van, akkor nem tudják, mi a következő lépés. Ezt aligha fogja Bakondi megoldani két migránsozás között. Müller Cecília amúgy is felszabadult a napi nyunyókázás alól, talán végezhetné a munkáját. Gondolom én, de talán csak azért, mert annyira hétfő és annyira reggel van, hogy még nem ébredtem fel teljesen.

Akinek már sikerült, annak gratulálok. Akinek nem sikerült, az igyekezzen. Mi mindenesetre hamarosan jövünk az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.