Szeptember 24,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Néha jó lenne legalább kompromisszumokat kötni a jövő érdekében

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,385,009 forint, még hiányzik 1,614,991 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Karácsony Gergelyt ismételten sikerült betámadni azért, mert Hollik Istvánnak azt mondta, hogy ha sokallja a dugóban töltött időt, akkor szálljon ki és gyalogoljon inkább. Nyilván a mondandóját kiforgatták, noha ebben nem csak az ellenzéki sajtó játszott szerepet. Valójában a dugók oka egyrészt az, hogy egy fővárosról beszélünk, másrészt pedig egy időben több felújítást is végrehajtanak Budapesten, ami miatt szűkült azon utak köre, ahol lehet közlekedni. Ha az ember nagyvárosban él, véleményem szerint ne panaszkodjon dugókra, pláne akkor ne, ha ő is épp az autósorban várakozik. A dugók oka, hogy egyszerűen túl sok ember jár autóval, miközben alternatív eszközökkel jóval kevesebben, noha a magyar  fővárosban – nemzetközi viszonylatban is – egyáltalán nem rossz a tömegközlekedés.

Igen, sok ócska busz és metrószerelvény van, de szinte a főváros minden pontjára el lehet jutni velük. Ez egyáltalán nem igaz minden nagyvárosban. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden nagyváros velejárója kellene, hogy legyen a sok dugó, de ha az emberek többsége úgy véli, hogy ő csakis autóval képes eljutni A pontból B pontba, akkor fogadja el a következményeit. A városok többsége nem az autósok számára épült, de minden kisebb változtatáson úgy felháborodnak, mintha minden út az övék lenne. Megértem én, hogy vannak problémák a kerékpárosokkal és elektromos rolleresekkel is, de ők legalább nem szennyezik a város levegőjét. Arra lenne szükség, hogy minél több alternatív közlekedési forma terjedjen el, és visszaszoruljon az autók száma.

Nyilvánvalóan vannak olyan emberek, akik számára az autó megléte elengedhetetlen, ezt meg lehet érteni. De hogy nem mindenkinek kellene kocsiba ülnie, akik Budapest útjait járják, az egészen biztos. Vannak persze megoldások a dugók kiküszöbölésére – a belváros lezárása az autósok elől, a külvárosban földalatti parkolókba terelve az oda behajtókat -, de hogy emiatt óriási lenne a felháborodás, az teljesen biztos. Granadában, ahol már jó ideje élek, szintén az autósok nyertek, amikor is a városvezetés – kihasználva a koronavírus járvány miatt lecsökkent autósforgalmat – több szélső sávot is biciklisávvá, valamint elektromos rollerrel használhatóvá tett. Óriási felháborodás lett belőle, és nemrégiben visszaminősítették a sávokat kizárólag az autósok számára.

És itt ráadásul egy pár százezres városról beszélek, ahol véleményem szerint szinte alig van szükség autóra. Egyrészt gyalog is bejárható a belváros nagy része, másrészt pedig jó a tömegközlekedés. Az emberek többsége azonban autóra vágyik és arra, hogy ne kelljen 10 percet gyalogolnia, ha a boltba szeretne menni vásárolni. Mindenhova is autóval járnak sokan, de az már nem tetszik nekik, ha dugók alakulnak ki. Nyilván mindig mindenki más a hibás, meg dögöljön meg a szomszéd tehene is, de talán jobb lenne, ha elgondolkoznánk azon, hogy talán eljött az ideje a változásnak. A globális felmelegedés nem vicc, mint ahogy az sem, hogy annak egy jó nagy szelete a kipufogógázok miatt történik.

Nyilván nem ez az egyetlen oka, de hogy nem segít a helyzeten az, hogy mindenki autóval jár mindenhova, az egészen biztos. Karácsony megpróbálkozik a kerékpározás fellendítésével Budapesten, de nem túl meglepő módon emiatt is sokan támadják. Nem akarják ugyanis elveszíteni a privilégiumaikat. Sok autós úgy véli, hogy minden út nekik épült, arra holmi kerékpárosok vagy elektromos rolleresek ne menjenek már fel. Nyilvánvalóan nem minden autós gondolkodik így, de hogy előszeretettel gyűlölik sokan azokat, akik nem autóval hajtanak fel mondjuk az Andrássy útra, az biztos.

Ha az Európai Unió légszennyezési statisztikáit nézzük, akkor elmondható, hogy Budapest a hatodik helyen szerepel a fővárosok között. Erre nem lehetünk túl büszkék. A főváros zöldítésére lenne szükség, arra, hogy a parkok eltüntetése helyett újak jöjjenek létre, hogy a biciklisávok száma megszaporodjon és legyenek olyan területek, ahova autóval nem lehet behajtani. Miközben a parkok létrehozását vélhetően mindenki támogatná, addig a másik két felvetést egészen biztosan sokan elutasítanák. Mert hát jó dolog a zöldülés, de nekik menniük kell valahova, méghozzá autóval. Ők nem fognak villamoson vagy buszon zötykölődni, mikor ott a kényelmes autókázás. A kényelemnek azonban megvan az ára, amit fel kellene végre fogni.

Nekem nincs autóm, gondolom ez elég egyértelmű, de még ha lenne is, akkor is amellett lennék, hogy a városokat meg kell tőlük szabadítani. Élhetőbb, zöldebb városokat kellene létrehozni, ahol nem halnak meg százezrek a rossz levegő miatt. Ehhez viszont az kellene, hogy sokan lemondjanak a luxusról és akár kompromisszumokat is kössenek azért, hogy végső soron mindenkinek jobb legyen. Ehhez bizonyára évtizedekre van szükség, de valahol el kellene kezdeni. Nyilván Karácsony kijelentése nem segít az ügyön, még ha pontosan nem is azt mondta, amivel a kormánymédia őt betámadta. De ez elég volt ahhoz, hogy az egyszerű ember feldühödjön és elküldje Karácsonyt a fenébe. Remélem, egyszer megélem, hogy megváltozik a mentalitás, és a városok élhetőbbé tétele fontosabb lesz, mint az, hogy 15, vagy 20 perc alatt érünk oda a Tescóhoz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!