Szeptember 25,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kövér László: Az ügyészség a magyar szuverenitás egyik fontos tartóoszlopa

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,467,757 forint, még hiányzik 1,532,243 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az ügyészség, ami “a magyar szuverenitás egyik fontos tartóoszlopa“, lelkiismeretesen, kiemelkedő szakmai tudással és alázattal látja el feladatait, állapította meg az Országgyűlés elnöke az ügyészség fennállásának 150. évfordulója alkalmából készített videóban. Kövér László szerint “kizárólag a törvényt és az igazságot szem előtt tartó ügyészség működik Magyarországon.” Külön kiemelte, hogy a 2011-ben elfogadott alaptörvény is rögzíti, hogy a legfőbb ügyész és az ügyészség független. 

A fenti sorokra igen nehéz bármi értelmeset reagálni, hiszen az egész egy ordas hazugság. Az ügyészség nem a szuverenitás, hanem a maffiaállam egyik legfontosabb tartóoszlopa, az ugyanis lehetőséget nyújt Orbánék számára arra, hogy úgy lopják szét az ország vagyonát a haverjaikkal, hogy egy büntetőeljárás se induljon ez ügyben. Polt Péter nélkül ma vélhetően több NER-lovag is börtönben ülne, de legalábbis tárgyalóteremben, ahol kénytelen lenne elmagyarázni, hogy miért is gondolta úgy, hogy a korrupció egy legális, elfogadott tevékenység. De mivel a legfőbb ügyész Polt Péter, ezért ilyen még csak elő sem fordulhat, ami jól bizonyítja azt, hogy jogállamról egyáltalán nem beszélhetünk.

Persze ez nem csak a nem független ügyészség sara, hanem több tényezős dolog, de mivel Kövér az ügyészséget emlegette fel, ezért érdemes most róluk beszélni. A Kövér által említett szuverenitás nem jelent mást, mint hogy az EU-nak nincs joga beleszólni abba, hogy a régió állampolgárai által befizetett adókat Magyarországon szétlopják. Mi szuverén módon járunk el, a lopásokhoz pedig senkinek semmi köze sincs. Pont ezért nem csatlakoztunk az Európai Ügyészséghez sem, hiszen jelen állás szerint maximum az OLAF adhat ki különböző jelentéseket a magyarországi korrupcióval kapcsolatban, de valódi lépéseket nem tehet azért, hogy a helyzet változzon. Ők csak ajánlhatnak ügyeket, de nem kezdeményezhetnek büntetőeljárásokat, hiszen az a magyar hatóságok feladata lenne. De mivel a magyar hatóságok semennyire sem függetlenek, ezért pontosan tudják azt, hogy munkájuk teljesen hiábavaló.

Abban mondjuk Kövérnek igaza van, hogy az ügyészség alázatos, méghozzá Orbán Viktorral szemben, akinek minden parancsát végrehajtják. A polgárok érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva, a pártot szolgálják ki, aminek köszönhetően milliárdokkal károsítják meg az országot. Büszkék is lehetnek magukra, nem vitás, csak hát az emberek egy jelentős része biztosan nem felejt. Mert fényezgethetik itt egymást a maffiaállam egyes szereplői, csak attól még senki sem fog jobban hinni nekik. Pontosan látja mindenki, hogy Tiborcz vagy Mészáros érinthetetlen, miközben jól láthatóan olyan bűncselekmény-gyanús ügyek kapcsolódnak a nevükhöz, amelyek ha bíróság előtt is bebizonyosodnának, akkor elbúcsúzhatnának a fényűző életüktől.

Teljesen kizárt az, hogy az ügyészség mindig a párt kezében legyen, ezért jobb ha kiélvezik ezt az időt. Egyszer ugyanis újra olyan főügyésze lesz ennek az országnak, aki ki fogja vizsgálni a bűnügyeket pártállástól függetlenül, és börtönbe küldi a valódi bűnözőket. Az illiberális diktatúra egyik, talán legfontosabb szereplője Polt Péter, pont ezért a felelősségrevonása is borzasztóan fontos ahhoz, hogy megkezdhessük a demokrácia kiépítését. Az ilyen embereknek nem lehet megbocsátani, bűneik ugyanis nem megbocsáthatóak. Ki tudja, hogy hány ember életét tette tönkre az, hogy hagyták, hogy kisajátítsanak ingatlanokat és cégeket. Nem történik más, mint hogy a párt katonái egymást éltetik, miközben ők maguk is tudják, hogy bűnöket követtek el a saját népükkel szemben, vagyis elárulták a hazájukat.

Persze nincsenek illúzióim, vélhetően soha nem fogják őket felelősségre vonni minden elkövetett bűnükért, de szerintem sokan már attól is boldogak lennének, ha legalább eltűnnének a közéletből, és valami hasznos munkával töltenék a hátralévő életüket. Na nem a Bahamákon, az adófizetőktől ellopott pénzekből, hanem mondjuk valamelyik magyarországi kistelepülésen, árkot ásva. Ezeknek az embereknek az jár, hogy megtapasztalják, mit tett Orbán 11 éves uralkodása ezzel az országgal és rászoruljanak mások segítségére. Úgy hiszem, a legtöbben meg fogják úszni a börtönt, de nem mindenki lesz ennyire szerencsés. Lesznek majd hátrahagyott nyomok, amelyek mentén elindulva akár még bíróság elé is lehet állítani többeket. Ha pedig a bíróságok nem kapnak többé felső utasításokat azzal kapcsolatban, hogy kit lehet, és kit nem lehet elítélni, akkor ki fog rajzolódni a valóság.

Kövérnek, Poltnak és Orbánnak is a történelem szemétdombján van a helye, ezért remélem, hogy valóban oda is fognak kerülni. Ha ugyanis megszűnik a mások fölötti hatalmuk, akkor nem lesznek többek egy csapat frusztrált senkinél, akiket már senki sem fog komolyan venni. El sem tudom képzelni, mi fog történni Kövér Lászlóval, amint már nem működhet többé házmesterként a Parlamentben, és nem uralkodhat a képviselők felett. Már most is, hogy lényegében azt csinál, amit akar, képtelen megnyugodni és épeszű döntéseket hozni, belegondolni is nehéz, hogy mi lesz vele, ha az égvilágon semmiféle hatalommal sem fog majd rendelkezni. Mert hát Orbán nélkül ő egy senki, akinek a véleménye huszadrangú, arról nem is beszélve, hogy már jócskán eljárt az idő felette.

Lehet tehát itt a „független” ügyészséget ünnepelni, amely tökéletesen kiszolgálta a hatalmat az elmúlt 11 évben, de ha nem vigyáznak, akkor talán utoljára örülhetnek ennek a „függetlenségnek”.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!