Ordítok Blog

Orbán berúgta a kocsmaajtót

Ezt speciel én nem láttam jönni. Pedig azt hittem, mindenre fel vagyok készülve, ezernyi lehetőséget számbavettem, mindenféle kanyarra, 180 fokos fordulatra, hazugságra, propagandára, karaktergyilkosságra felkészültem, de erre nem. Nem tudom, hogy azért-e, mert gyengék a szellemi képességeim, vagy valóban nem volt előre kiszámítható, de most bevallom, tátott szájjal bámulok kifelé a fejemből.

Kipattant a Fudan-ügy. Nem értem ma sem, miért. Talán valaki kurvára benézett valamit, talán azt hitték, a járvány örve alatt ezt is csont nélkül át fogják tolni, ahogy az összes többi szemétséget, ahogy az önkormányzatok végletes és végleges megnyomorítását, ahogy az egészségügyben dolgozók falhoz állítását az új munkaszerződéssel, a közvagyon alapítványokba csatornázását, a felsőoktatás fideszes alapítványokba szervezését. Azt hitték, ez sem más, mint a 30 ezer halott, a 16 ezer lélegeztetőgép, a milliónyi kínai oltás. Hiszen volt egy kis morgás, inkább dünnyögés, de a halottakról nem beszélünk, nincs nevük, csak sorszámuk van és többségében idős, krónikus beteg jelző van. Ha kicsit felerősödik a felháborodás, akkor lohol valamelyik orvosi szabadcsapat és felháborodik, kikéri magának, hogy a ballibsik kritizálják, bántják, méltatlanul támadják az egészségügyben dolgozókat, kétségbe vonják a tudásukat, képességeiket, elkötelezettségüket. Ez le is hűti a kedélyeket, mert perszehogy nem az orvosokat és az ápolókat akarja senki bántani, hanem a kormány munkáját éri jogos kritika, de nem lehet elmagyarázni, a fideszes propagandát nem lehet túlordítani.

A lélegeztetőgép- és oltásbiznisz kavar ugyan hullámokat, de majd elcsitul, hiszen mint általában, most sem érzi a kéményen dolgozó kisember, hogy azt a pénzt tőle lopták el, mert neki soha nem voltak százmilliói, milliárdjai pláne nem, elvenni sem lehet tőle. Az immunválasz nélküli oltottak majd valahogy megnyugszanak. Ha nem kapják el a következő hullámban a vírust, akkor azért, ha elkapják, akkor azért fognak elhallgatni.

Annyi, de annyi szemetet benyelt ez az ország, miért lenne más a Fudan ügye? Felháborodnak, aztán megnyugszanak. Ahogy mindig. Az eszelős kapkodás akkor kezdődött, amikor a fideszes felmérések elkezdték ontani magukból az adatokat és kiderült: nem, baszki. Nem nyugszanak meg, nem lépik át, nem felejtik el. Ezt valamiért nem.

Pedig kurvára lehetett volna előre tudni. Orbán ennyire nem ismeri a saját országát, és ennyire nem képes felmérni a saját hatalmának korlátait. Azt gondolta, a kétmillió szavazója elég lesz most is. Azt hitte, a propagandagépezete megoldja, ahogy mindig. Mire kiderült, hogy nem, kurvára nem tudja megoldani a propaganda, még a kétmillió szavazóból is veszíthet Orbán, mert még ők sem akarnak kínai egyetemet a kínaiaknak az ország közepén a magyarok rovására sem hitelből, sem más forrásból. Orbán Viktor szavazói okosabbak, mint a vezérük. Ők – a többségük – értik, hogy valójában miről szól ez az egész szar.

Orbán bukását ezernyi dolog okozhatta volna. Most úgy fest, a kínai kormány fog nálunk rendszert váltani. Az az érzésem, Kína nem érti Magyarországot, nem érti Európát és nem érti az Európai Uniót. Hogyan is érthetné, amikor a fővárosában kétszer annyi ember él, mint egész Magyarországon? Hogyan érthetné, amikor itt az emberek viszonya a közösséghez és az egyénhez teljesen más? Putyin sokkal okosabb, ő érti, és nem indít nyílt támadást Magyarország ellen. Tudja, reálisan milyen célokat tud elérni, ezeket el is éri, de nem próbál hatalmi eszközökkel beavatkozni, nem óhajtja demonstrálni az orosz befolyás kiterjesztését. Kína vezetése úgy tudja, ez működik. Mert náluk működik, tehát máshol is. Márpedig nem.

Ezt Orbán már megértette, jönnek is a ködösítések, hazugságok, elkenési kísérletek. A legújabbat Gulyás Gergely adta elő, nem is egyszer. Először a kormányinfón hangzott el a hátraarc, jelesül az, hogy a Fudan campusának felépítése még csak távoli terv, még semmi nem dőlt el. Ez akkora hazugság, hogy szerintem még a fideszes miniszterek is tátott szájjal nézték. Hiszen ott az aláírt stratégiai megállapodás. Ott a nemrégiben elfogadott törvény. Eddig befejezett tényként beszéltek a campus felépítéséről, azt hirdetve, az jó lesz az országnak, mellette épül majd valami a magyar fiataloknak is, használhatják a Fudan létesítményeit, jönnek ide a neves külföldi oktatók, mindenki nyer az ügyön. Ezt szarta telibe Gulyás, amikor azt állította, semmi nem dőlt el.

Szombaton tüntetés volt, nem is kicsi. Az ellenzék népszavazást akar a kérdésről. És megint jött Gulyás a mesével, hogy még nincs döntés, de lehet népszavazás, persze budapesti, ez egy virágzó demokrácia. Majd a jövő évi választás után szavazhatunk, mert akkorra dönt a kormány. Ó, de nagyon kedves és megengedő! Az a helyzet, hogy sem Gulyás, sem Orbán, sem senki engedélye nem kell egy népszavazáshoz. Megfelelő számú támogató aláírás kell. És ez nem csak Budapest ügye, az ország ügye is. Lesz népszavazás, és most lesz, nem másfél év múlva. Most még lehet.

Ezt benézte Orbán. A tüntetés után, vasárnap a budapesti kínai követség szóvivője jónak látta, ha helyreteszi Budapest főpolgármesterét. Ha rendreutasítja. Ha kioktatja. Ha finoman megfenyegeti. Ahogy tette ezt már a kínai sajtóban a kínai kormány. A saját állítása szerint 10 éve Magyarországon élő követségi szóvivő ezek szerint nem tanult még meg magyarul, hiszen angolul írta meg a kiáltványát. A kínai követségen ezek szerint senki nem tud magyarul, mert a szöveg fordítóprogram segítségével jelent meg magyar nyelven.

Azt írja a kínai követségi szóvivő, hogy fényes nappal nem illik kritizálni egy másik ország belügyeit. Mondja ezt úgy, hogy nyíltan kritizálja Magyarország belügyeit, a budapestiek által megválasztott főpolgármestert, a tüntetésen megjelent magyar polgárokat. Teszi ezt úgy, hogy kétségbe vonja a magyar emberek legalapvetőbb, még ebben a 90 százalékos készültségi szinten lévő diktatúrában is meglévő jogát a véleménynyilvánításra. Teszi ezt úgy, hogy kétségbe vonja egy település azon jogát, hogy közterületeket nevezhessen át. Beszarás. A kínai követség szóvivője nem vendégként, hanem megszállóként fogalmazott. Nem vette figyelembe, hogy ez egy másik ország, másik nép. Nem jobb és nem rosszabb nép, mint a kínai. Egyszerűen más.

Orbán ezt elbaszta. Nem számított arra, hogy amivel a mellkasát döngeti évtizede, annak van némi valóságalapja. Igen, hiába kompország és hiába Kádár népe, hiába félázsiai, valami mégis van a magyar emberekben, ami összekapcsolja Európával és ami valahogy megtartotta ezt az országot az eltelt évszázadokban, megtartott valamit belőle akkor is, amikor a szovjet birodalom fújta az ütemet. Annak ellenére, hogy Orbán mennyire nézi le még a saját szavazóit is, legalább annyira nem érti az országot, mint Kína. Igen, itt lehet diktatúrát építeni, lehet lopni orrvérzésig, lehet a várba költözni, lehet a pereputtyot pénzelni a közösből, lehet simliskedni és alkukat kötni a mi bőrünkre, és mindezt el lehet fedni propagandával. Lehet hülyének nézni mindenkit. Egy bizonyos pontig. Orbán átlépte ezt a pontot, és minden ellene fordul. Minden eddigi hazugsága, minden eddigi pávatánca.

Az van, hogy a beletörődő, mindent elfogadó, mindig félrenéző magyarok kurvára nem akarják, hogy Kína, annak bármelyik tisztviselője, kormánya, pártvezetője, követségi szóvivője beleugasson abba, mi itt hogyan élünk, mit gondolunk, mit teszünk, mikor és miért tüntetünk, hogyan nevezzük el az utcáinkat, miféle jövőt akarunk.

Orbán ezt nagyon elbaszta. Úgy fest, a kompország ki akar kötni. A nyugati parton. És nem akarja magával vinni a kínai kommunista párt ideológiáját, az emberek nem akarnak ütemre tapsolni, egyforma ruhában járni, pártutasításra nevetni vagy sírni. Orbánnak a kínai kommunista párt hatékony közreműködésével – az üzengetéssel, a beleugatással, a fenyegetéssel, a kioktatással – sikerült az, ami senkinek. Egységgé formálja az ellenzéket. Döntésre készteti a bizonytalanokat. Választásra kényszeríti azokat, akik eddig leszarták az egészet, mert csak élni akarták az életüket. Most rá kell jönniük, hogy nem maradhatnak ki, mert ez az ő bőrükre is megy. Orbán elbaszta, mert azt hitte, a magyaroknak mindegy. Pedig nem. Nem mindegy.

Orbán 2018 januárjában azt mondta Berlinben, hogy amennyiben az Európai Unió nem ad pénzt, Kínához fordulunk. Azaz fordul ő. Ez ezek szerint megtörtént. Végezetül ide teszek egy idézetet Orbán Viktor 2017 januárjában elhangzott beszédéből (ekkor már az Orbán-kormány hat éve gazsulált Kínának, de pénzt nem sikerült szerezni), aztán döntse el mindenki, akar-e olyan országban élni, ahol így gondolkodik a miniszterek elnöke.

Az nem megy, hogy nyitni akarunk más országok irányába, Keletre, mondjuk, Kína felé gazdaságilag, majd minden reggel kioktatjuk őket az emberi jogokból. Ez így nem fog menni. Tehát az a fajta szövetségkötés, hogy a piacotok kell, gazdasági együttműködést akarunk, finanszírozást is kérünk tőletek, egyébként a tiszteletnek nem adjuk meg azt a szintjét, ami megillet minden egyes független nemzetet a világban – ez tarthatatlan. Tehát ez a hozzáállás az csak retorikailag eredményez nyitást Keletre, a valóságban nem. A Keletre való nyitás lényege a tisztelet. És aki nem érti meg, hogy a tisztelet megelőzi az ideológiát, az sosem fog tudni keletre nyitni, mert nem érti a keletieket. Nekünk szerencsésebb a helyzetünk, mert mi egy keleti nép vagyunk, amelybe kereszténységet oltottak, és az egy sajátos nézőpontot tesz lehetővé, és értjük mindazt, ami Kínában történik. Miután, ugye, egy fegyelmezett országról beszélünk, azt is értjük, amit nem adnak válaszképpen a Nyugatról érkező kritikákra, ahelyett, hogy elismernék azt a teljesítményt, amit mondjuk a szegénység és a reménytelen gazdasági helyzetből kiemelt néptömegek sikere és értéke képvisel, és amit Kína morális szempontból is a legfontosabb érvként maga mellett föl tud sorakoztatni. Ha ezt mi nem akceptáljuk, akkor nincs keleti nyitás, akkor csak üzletelés van, ami nem azonos a keleti nyitással. Magyarország keleti nyitásra törekszik.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább