Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem kérünk belőled, nem kérünk belőletek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jakab Péterrel és Szabó Tímeával ellentétben tőlem egyelőre nem veheti el a szót se Kövér, se Latorczai, úgyhogy én elmondom, amit ők sajnos legutóbb nem tehettek meg. Ha már ezek ketten folyamatosan szívatják az ellenzéki képviselőket. Még egyszer sem láttam, hogy mondjuk Orbán személyeskedő és sértő megjegyzései miatt kikapcsolták volna csak egyszer a miniszterelnök úr mikrofonját. Mindenki nyugodjon meg, ameddig ez a két pártkatona ott ül, ahol, addig ez nem fog bekövetkezni. Sőt. Eleve úgy adják meg a szót az ellenségnek, mintha valami büdös, igénytelen, kellemetlen figurák lennének. Számukra egyébként valóban azok, de akkor is. Undorító és felháborító az a szélesvásznú cinizmus, ahogy a kétharmados önkény az ellenzéki politikusokat kezeli. Az a kegygyakorlás és felsőbbrendű kioktatás, amit megengednek maguknak, hányadék. Kinek képzelik ezek magukat? Komolyan kérdezem. Ha már ide taposták le a parlament színvonalát, akkor legalább álljanak bele, mert ez így baromira szánalmas. Ez olyan, mintha egy kerítésen keresztül hergelnék egy kutyát, aztán amikor az mondjuk átugorja azt, és a seggembe akar harapni – teljes joggal -, akkor még nekem állna feljebb! Hát hol élünk? Jó, tudom, ez lett a színvonal, ez lett a szint, de akkor is. Könyörgöm, ezek a mi pénzünkből urizálnak és néznek minket hülyének.

Orbán, elmentek ti a büdös franca a frakcióddal és a csicskáiddal együtt! Mit képzelsz te, mit képzeltek ti? Kik vagytok? Valami szuper csapat, akiket nem lehet számonkérni vagy kritizálni? Jakab helyében erősen vissza kellene fognom magamat, hogy a cipőmet ne engedjem el ennek ennek a pökhendi, hazudozógépnek az irányába.

Sokadszorra néztem végig a londoni újságírók kérdéseire adott válaszait. Így hazudni, így mellébeszélni, így hülyének nézni mindenkit, most már nem csak az országon belül, hanem azon kívül is. Mit ne mondjak, beteges és szánalmas. Meddig lehet még ezt csinálni? Meddig tudja ezt eladni? Azon gondolkodom, hogy ez ennyire tudatos, vagy már inkább beteges nála? Tisztában van vele, hogy bizonyíthatóan kamuzik, vagy el is hiszi, amit mond? Egyik sem jó, sőt! Ez hazugságbeszédezi le Gyurcsányt? Ez? Akinek minden szava egetverő hazugság?

De a legdurvább ez: ő bizony fizetésből él, nem is akar átmenni a tőkések táborába, köszöni szépen, és a tervei szerint még egy ideig marad a parlamentben.

Nem fognak tőlem megszabadulni akkor sem egyébként, ha a terveik teljesülnének, mert parlamenti képviselőként itt fogok maradni mint bérből és fizetésből élő még sokáig az önök nyakán. Ne reménykedjenek. Számíthatnak az együttműködésemre a következő 20 évben is.

A kurva életbe! Ezt meri mondani azok után, hogy kilopta alólunk az országot, és a családjára és a baráti körére íratta azt? Hát nem, azt biztos, hogy nem hagyjuk, hogy még húsz évig a mi befizetett adónkból ugassál, és mellé korlátlanul dézsmáld a közöst! Elég volt belőled, belőletek!

Takarodjatok el, húzzatok a fenébe kézen fogva és dalolva! Nem kérünk belőled, nem kérünk belőletek. És te nem csak a képviselők nyakán tespedsz, hanem az egész országén. Itt érzem a térdedet a mellkasomon, itt érzem a fasírtszagú leheletedet az arcomban. A cinikus, felsőbbrendű stílusodat, amiben nulla empátia van. Azt, hogy soha semmire nem válaszolsz, csak hazudsz, hazudsz és hazudsz. És ha véletlenül nem, akkor Gyurcsány. De ha Gyurcsány odaáll eléd – akit pénteken még mindennek elmondtál az általad megszállt közrádióban -, és szemtől szemben beszélne veled, akkor be sem mész a parlamentbe. A Dömötör nevű, ánuszrózsa kényeztető alattvalódat küldöd oda, hogy védje a védhetetlent, és közölje mindenkivel, hogy igen, most jön még csak igazán a gyurcsányozás. Mert erre futja, mert ennyi telik, mondhatnám, ennyit tudtok, semmi mást.

És akkor ezt is odahazudja:

de az az igazság, hogy semmifajta nemzeti összefogásban nem voltak hajlandóak részt venni. Egyetlen dolog érdekelte Önöket, hogy hogyan gyengítsék, buktassák meg a kormányt.

Mi van? Ezermilliószor cáfolta mindenki ezt a hazugságot, miszerint bármibe belementek volna, ha időkorlátot tesznek a korlátlan felhatalmazásba, csak egy dátum, semmi más! Leszarta? Le! Tóth Bertalan könyörgött, leszarta. Hátat fordítva az ellenzéknek a 133 bátorhoz fordult, hogy akkor majd ők itt mindent megoldanak az ellenzék nélkül, ugyehogy? Vagy rosszul emlékszem? De sikerült? Lófaszt! Rekordszámú halott, nulla széleskörű támogatás a bajba jutottaknak, seftelés a vakcinákkal és a lélegeztetőgépekkel, csődbe ment vállalkozások, brutális infláció, és suttyomban benyújtott, senkivel nem egyeztetett törvényjavaslatok tömkelege Semjén Zsolt segedelmével. Ez Orbán válságkezelése, amelynek meghajlított krónikája „Kétharmados elégedettség” (!!!) címmel jelent meg a kormányközeli Nézőpont Intézet legfrissebb kutatási összefoglalója formájában. A reprezentatív felmérés szerint háromból majdnem két ember (62 százalék) elégedett a magyar kormány járványkezelésével. Gratulálok! És ezt van, aki el is hiszi? Vagy csak Fidesz-szavazókat kérdezgetnek meg Orbán tetteinek megítéléséről?

Karikába hajlított valóság, telibe szart ország. Mondjuk szerintem ezt sem kell elhinni a fenyegetőművésznek, mármint azt, hogy 20 évig még itt rontja majd a levegőt, ha netán eltaknyolna jövőre a választáson. Mert amikor 2002-ben megbukott, mint a Rottenbiller, utána három és fél évig be se tette a lábát a parlamentbe. Sokan azt mondták akkoriban, hogy nagyon megviselte a dolog. Most már egyre jobban hajlok rá, hogy valóban így volt. Csak egy baj van: hogy kiheverte.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.