Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Müller Cecília már megint nem tudja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szél Bernadett ismét fennforgást okozott, hiszen volt mersze megkérdezni Müller Cecíliától, hogy mégis hogyan számolják a koronavírusban elhunytakat idehaza. Pontosan az volt a kérdés, hogy Magyarországon kik számítanak koronavírus-halálozási esetnek, milyen kritériumok alapján sorolnak valakit a koronavírus áldozatai közé? Ez egy egyszerű kérdés, amire Müller nyilván tudott volna válaszolni, ha nagyon akar, de ehelyett inkább egy Orbán Viktor interjú linkjét küldte el Szél Bernadettnek, amelyben a miniszterek elnöke nem túl nagy mélységekben kifejti, hogy kik is tartoznak ezen elhunytak közé. Ez így nézett ki:

„Valaki csak azokat veszi föl, akik közvetlenül a COVID miatt haltak meg, van, aki – mint például Magyarország – mindenkit bekönyvel, aki egyébként fertőzött volt, még ha nem is a COVID-tól halt meg, ezért nehéz összevetéseket csinálni.”

Ez nyilvánvalóan nem egyenlő egy szakmabeli ember magyarázatával, hiszen Orbán nem tisztifőorvos, noha könnyen lehet, hogy ő állt elő ezzel a számolási módszerrel. Hisz mit is számít a szakmai protokoll vagy egyéb jobb helyeken fontosnak tűnő dolgok. Egy a lényeg, mégpedig az, hogy Orbán elmondhassa: legyőzte a járványt. Ő egymaga, a két szép kezével. Az is jól mutatja, hogy kinek lehet véleménye a kérdésben, hogy Müller valódi válasz helyett inkább a vezér egyik nyilatkozatát ajánlotta olvasásra, hiszen akkor biztos, hogy nem lehet belőle problémája. Gondolta ő legalábbis, aztán mégis csak problémás lett, hogy egy tisztifőorvos nem tud válaszolni egy szakmai kérdésre. Sőt, ez nem is az egyetlen kérdés volt, amit Szél feltett, és amire nem válaszolt Müller.

Azt is megkérdeztem Müller Cecíliától, hogy hány olyan haláleset volt eddig Magyarországon, akiknél a fertőzés kísérőbetegség volt, de nem ez volt az elsődleges halálok. Erre azt válaszolta, „nem minősül adatkezelőnek”. ??? Ami egyébként azért érdekes, mert emlékszem, amikor Müller Cecília arról beszélt, hogy tragikus módon egy nyolc hónapos koronavírusos csecsemő is elhunyt, de halálát nem a vírus, hanem Meningococcus megbetegedés okozta. Ha erről volt információja a tisztifőorvosnak, kellett volna, hogy legyen adata mindazokról, akiknél a koronavírus kizárólag kísérőbetegségként került rögzítésre.

Nagyon úgy tűnik, hogy Müllernek lassan már semmire sincs jobb válasza, mint a terelés. Lehet, hogy törvényileg ki tudja magát húzni a felelősség alól, de lényegében teljesen hülyét csinál magából azzal, hogy nem mer megszólalni központi utasítás nélkül. Érteni vélem, hogy a cél az ellenzék nevetségessé tétele és ebben Müller is partner, csak hát az ilyen megnyilatkozásokkal saját magukat teszik nevetség tárgyává. Ezzel az erővel Müller helyére egy papagájt is betehetnének, amelyik elismétli azokat a mondatokat, amelyeket Orbán elmondott neki. Lehet, hogy írásban nem lesz képes majd válaszolni, de talán azért azt sikerül valahogy megoldani. Mert mint látjuk, Müller sem képes írásban válaszolni semmire, csak terel és titkolja az adatokat, ameddig csak lehetséges.

Most sikerekre van szükség, arra, hogy minden kinyithasson, és Orbánt imádhassuk azért, mert beoltatta a lakosság közel felét. Most az kell, hogy a kampányt erre lehessen felépíteni, amivel szemben az ellenzéket lehet majd ekézni. Halálkampányt folytattak, oltásellenesek voltak és mint azt jópáran megmondták és szolgaian ismételgették hónapokon keresztül a Fidesz háza tájáról is: ha az ellenzéken múlt volna, akkor sokkal többen betegedtek és haltak volna meg. Erre természetesen semmiféle bizonyítékuk nincs, pont ezért tökéletes lejáratásra is. Ameddig viszont az ellenzéket vádolják, addig ők még arra sem képesek, hogy a legalapvetőbb járvánnyal kapcsolatos adatokat és szabályokat közöljék. Mindenki csak találgat egy tucat olyan dologról, amely evidencia kellene, hogy legyen. Nálunk meg a képviselők könyörögnek azért, hogy olyan adatokat adjanak ki, amelyek bárki számára elérhetőek kellene hogy legyenek.

Müller Cecília a vicc kategóriába tartozik, ez úgy hiszem, már jó ideje nem titok. De jóval több ő egyszerű bábnál, hiszen tevékenyen részese annak, amit Orbán végrehajt. Egy teljes országot tart a sötétben a járvánnyal kapcsolatban, miközben politikai hasznot remél belőle. Nem vagyok azonban teljesen biztos abban, hogy a társadalom többsége elégedett ezzel a viselkedéssel. Elégedett azzal, hogy könyörögni kell a legfontosabb adatokért is, amelyek minden más országban elérhetőek. Az oltási program hiányát elfeledtette azzal, hogy rendelt annyi vakcinát a magyar kormány, amely képes volt az emberek többségének elhallgattatására. Mert ugyan sokan nem értenek egyet a Sinopharm vagy a Szputnyik oltásainak behozatalával, de mivel az uniós beszerzések is érkeznek, ezért lassan mindenki azt kaphatja majd, amit szeretne.

A 30 ezer halottat viszont sehogy sem tudja elfeledtetni. Egy ekkora országban nem szabadott volna ennyi embernek meghalnia, de mégis ez történt. Kérdés, hogy mi minden vezetett ehhez, és ki a felelős ezért. Nyilvánvalóan nem egyetlen ember a felelőse a történetnek, de azzal, hogy nem terelnek, és válaszolnak a kérdésekre, valamint az adatigénylésekre, egyszer kiderülhet, hogy miért is veszítettünk el ennyi embert. És miért van az, hogy míg az első hullámban alig hunyt el valaki, addig a második és harmadik hullám letarolta az országot. Valaki elszámolta magát, és nem a megfelelő intézkedéseket hozta, ráadásul nem a megfelelő időben. Nyilván Müller Cecília is vastagon felelős ezért, ha már őt tették meg a járvány elleni védekezés legismertebb arcának.

Mint ahogy a brit esetben is, úgy idehaza is egy független szervezet vizsgálatára lenne szükség annak eldöntésére, hogy mennyire volt sikeres a járvány elleni védekezés, illetve ki felelős az elkövetett hibákért. Nyilván ez az Orbán-kormány uralma alatt lehetetlen, de a jövőben még talán előfordulhat. Akkor talán választ kapunk a legfontosabb kérdésekre is, nem csak arra, hogy kimossuk-e a nyunyókát, vagy ne mossuk ki.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.