NEHAZUGGY

Van, ami sosem változik

Vogronics András | 2021. Május 7, Péntek | 10:28

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem csak az ország, hanem egy személyautó kormányánál is ott ül Holy Viktor, aki egy pár másodperces, ezt illusztráló performanszal jelentkezett a minap a Facebook-csatornáján, és erről eszembejutott néhány kínzó gondolat. Erről van szó:

Nem nagyon értem, abban mi a ráció, illetve azzal mit akar sugallni a nézőknek, hogy állandóan ő vezeti a szolgálati Transportert, de Habony fejében biztos megtalálnánk a választ erre a biztonság kedvéért fehér ingbe bújt, ámde nagyon is egyszerű melós vagy téesz-elnök szerepkörre. Bár akkor az is elvárható lenne, hogy ne szórakozzon a hívekkel, vegye fel a gumicsizmát is. Aztán nem is biztos, hogy ez egy szerep, az is lehet, hogy kifejezetten élvezi ezt a szegénylegény, a legkisebb fiú bőrébe bújást, aki elindult szerencsét próbálni a városba, és lám-lám, be is jött neki az élet.

Tulajdonképpen ez a népmesei motívum mintha valóban Viktorkára íródott volna, annyira magyar, annyira népi. Összeér a miniszterelnök Viktoréval, aki faluról felkerült városra, de ugyanaz maradt, aki volt: egy közülünk. Ez annyira megható. Felcsúton annyira el volt szigetelődve a külvilágtól, hogy minden vele szembejövő emberre ráköszönt. Mert az apja lebaszta, talán még el is verte, ha nem köszönt Pista bácsinak és Marika néninek, amikor elküldték a boltba.

Egyébként ez így rendben is van, mert köszönni illik. Hiszen általában annak, akit ismerek, vagy akivel egy liftbe szállok be, vagy aki csak egyszerűen rámköszön, annak illik visszaköszönnöm. Ez egy nagyon egyszerű tétel, írott és íratlan szabály, ha úgy tetszik, alapvetése a civilizált társas együttélésnek. A fentiekből úgy látszik, Viktorkának már akkor nehéz volt a felfogása, vagy pont fordítva: túlbuzgott benne a szereplési vágy. Vagy talán annyira rettegett az apjától, hogy inkább boldogra, boldogtalanra ráköszönt. Sokadszorra jut eszembe: lehet, hogy szar gyerekkora volt a kis Vikinek, de azért ne rajtunk vegyen már revansot az agresszív, bántalmazó apja miatt. Aki nem csak köszönni tanította ezek szerint igen kegyetlen módszerekkel a kicsi fiát, hanem néhanapján jól el is tángálta. Embert próbált faragni belőle. De sikerült?

Úgy látszik, már akkor reménytelen volt az alany, nem volt eléggé befogadó, vagy egyszerűen csak meghaladta a képességeit bizonyos alapvető emberi gesztusoknak a gyakorlása. Másfelől azért apuka is elég sok mindent kifelejtett a nevelési szokások tárgykörből, mert vannak hiányosságok dögivel. Például a tahó módon zsebre dugott keze, ami lassan a védjegye lesz a miniszterelnök úrnak. Nem lennék a kezet fogó helyében azzel a tudattal, hogy előtte pár perccel azzal morzsolgatta a bögyölőjét. Ez valami felsőbbrendűségi késztetés lehet nála, hogy így alázza a másikat? Vagy a mosdóban nem használja a törölközőt, ezért a nadrágzsebébe szokta törölni a kezét? De ott van az állandó kézcsokólgatása is, ami annyira kínos, hogy nézni is megterhelő. A ruházata állapotáról ne is beszéljünk: pont úgy áll rajta, mint azon a bizonyos tehénen a gatya. Katasztrófa a kinézete, az inge alá felvett atléta, és maga az ing, ami rendszerint olyan gyűrött, mintha a faluvégi kutya szájából húzták volna ki. Anikó asszonynak annyi a dolga, hogy az urát nem képes normálisan munkába küldeni? A nyakkendővel sajnos a mai napig gondjai vannak. Nem szereti, valószínűleg zavarja, ezért állandóan húzgálja, és ha nem muszáj, akkor inkább fel sem veszi. Köldökig gombolja az inget, jól van az úgy. Máskor szimplán csak a vállára dobja a zakót, mert úgy még impozánsabb az összkép.

Aztán ahogy látom, apuka az étkezési szokásokkal is hadilábon állhatott, mert késsel-villával enni se igazán tanította meg a gyermekét. Volt olyan fotó, ahol a pörkölt mellé csak egy villa volt téve, kés már nem. Amiben viszont verhetetlen, az a szotyolahéj köpködés, az megy neki. Meg a lángos zabálás. Látszik is rajta, bár ehhez mondjuk nincs sok közünk. Sőt, egyen ami belefér, ameddig teheti, az legalább meglátszik rajta. Egyszóval, nincs azzal a világon semmi baj, ha valaki faluról, vidékről kerül városi milliőbe, a gond azzal van, ha nem tudja megtanulni az alapvető civilizációs szokásokat. Ha az egész élete arról szól, hogy ő majd megmutatja, hogy a vidéki legény milyen sokra vitte. Ami viszont nem mindegy, hogy közben egy országot képvisel egy egész világ előtt, és rohadtul nem mindegy, hogy milyen kép alakul ki általa rólunk. Mert hiszen ő a mi elsőszámú emberünk. Ha tetszik nekünk ez, ha nem. Még egyetlen külföldi politikust sem láttam olyan igénytelenül és civilizálatlanul kinézni és megnyilvánulni, mint Orbánt. Talán Trump még ekkora tahó, vagy Kim Dzsongun, aki állandóan valami idétlen népviseletben rohangál, azzal a megejtően buta frizurájával. Meg is lehet nézni a szellemiséget, amit képviselnek. Közben meg azt én személyesen például elvárnám, hogy az országom miniszterelnöke normálisan legyen felöltözve, és úgy viselkedjen, ahogy az egy miniszterelnöktől elvárható. Nem az apja vagyok, de lenne hozzá egy-két kéretlen szavam, az biztos. A többi NER-lovag legalább helyette is ad a külcsínre. Luis Vuitton, Prada, Armani, van ott minden, Szijjártó csilliárdos szabósági öltönyéről ne is beszéljünk, ami a kukában végezte. Mi fizettük azt is.

Egyszóval ha ez egy Borat-film lenne, jót derülnénk, de ez itt sajnos a valóság. És ez az ember még büszke is rá. Mármint erre a vállalhatatlan viselkedésre és leplezetlen prosztóságra. Megteheti, kétségtelen, mert senki nincs a környezetében aki annyi bátor lenne, hogy rászóljon: fújd már ki az orrodat, Viktor; ne töröld az inged ujjába a pörkölszaftos szádat, Viktor; ne büffizzél a Kossuth rádióban, miközben a néphez beszélsz, Viktor; és kurvára ne köszönj be a disznóólba a malacoknak, hogy hello, röfik, mert végtelenül kínos. Vagy erre tanított apád? Ugye nem? Ne legyél igénytelen, legalább add meg a módját, megteheted. Mondjuk egy előnye van ennek a stílusnak: ha a Vir szigetre megy nyaralni, nem kell sokat fáradoznia azon, hogy saját magát adja. Bőven elég ha nem borotválkozik meg, és a hóna alá csap egy kilós kenyeret, és máris újra otthon érezheti magát. Ez az ő valódi világa, és azt hiszem, az is marad. Van, ami sosem változik.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!