Szeptember 24,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Politikai ítéletidő

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,385,009 forint, még hiányzik 1,614,991 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Harmatos jó reggelt kívánok mindenkinek ítéletidőn innen és túl! Politikai értelemben már olyan régóta ítéletidő van, hogy narancssárga riasztások nélkül is viszonylag pontosan és kiszámíthatóan meg lehet jósoloni a következő lépést. Mármint azt nem, hogy holnap majd mit fognak meg a négy sarkától és viszik, mintha sose lett volna, de azt igen, hogy holnap is garantáltan visznek valamit. Mert a következő lépés mindig eggyel súlyosabb, mint a korábbi volt, mert nincs az a kormányzati disznóság, amit ne lehetne még nagyobb kormányzati disznósággal megfejelni, majd ártatlan bociszemekkel – esetenként nyelvcsapkodva, rángatózva, nem létező nyakkendőket rángatva – ideológiát gyártani annak kimagyarázására, hogy a soros kormányzati disznóság valójában éppen mely szuverén nemzeti érdekeket szolgáló hazafias cselekedet.

A kommunikációs és propagandakormányzás olyan jól működik, hogy miközben a tizenkettedik éve a szimbolikus lövészárkokkal keresztülszabdalt ország egyik fele már nem tudja ép ésszel követni se a hűvös halomban tornyosuló disznóságokat, a másik fele mindent IS képes hazafias cselekedetként értékelni. A magánnyugdíjpénztári megtakarítások múlt homályába vesző lenyúlásától Mészáros Lőrinc és az Orbán-holdudvar milliárdos közbeszerzésekben és lassan már komplett iparágakban mérhető (lásd: Orbán Ráhel menetelése a turizmusban, aminek az lesz az eredménye, hogy mire felébred Csipkerózsika-álmából a turizmus, már a kormányhoz közel álló szereplők döntenek életről halálról az ágazatban) mesés saját lábra állásán át az ország keleti diktatúráknak való, egyébiránt semmilyen közérdekkel nem magyarázható kiárusításáig mindent. Kivétel nélkül mindent. Ez egy lineáris folyamat, amely ugyanabba az irányba mutat, soha nincs megállás, és a sebesség, a fordulatszám ugyan változik, de a visszafordulás lehetősége nem igazán látszik.

Az én olvasatomban még csak nem is az ország – ezermilliárdos közvagyon által kísért – fideszes közalapítványokba való kiszervezése az a pont (de, ez is), ami után végképp nem látszik reálisnak, hogy innen még szépen, békében vissza lehet fordulni, hanem a kínai kommunisták érdekeit szolgáló, a rohadt világjárvány romjain magyar közpénzből épített Fudan Egyetem körüli, különösebben már nem is titkolt kormányzati vergődés. Mármint nem a kínai kommunistákkal kötött csilliárdos szerződéseket nem titkolják, hanem a szándékot és azt, hogy ezt ők tényleg nemzeti érdeknek tartják. Az, hogy a magyar kormány tíz év leforgása alatt Kína trójai falova lett az Európai Unióban, hogy a kormány SOHA MEG NEM TÉRÜLŐ kínai hitelekbe veri az országot, önmagában is vérfagyasztó a felcsúti utcai harcost körüllengő antikommunista mítosz fényében. De az, hogy mindeközben rendre a budapesetiek és a budapestiek választott képviselőinek fejére szarnak, egy demokratikus választást vesznek semmibe, a Fővárosi Önkormányzat tudta és beleegyezése nélkül terveznek dönteni arról, milyen beruházások valósuljanak meg a városban (lásd még rozsdabizottság), egyszerűen a véres legalja. Tudom, hogy kínos és kellemetlen, hogy önismétlésekbe bocsátkozom, de muszáj.

Miután a főváros nyilvánvalóvá tette, hogy itt az emberek megkérdezése nélkül nem épül semmi, és bizony akár népszavazást is hajlandóak kezdeményezni az ügyben, és ahhoz képest, hogy Palkovics azt ígérte, tárgyalóasztalhoz ül a Baranyi Krisztinával és Karácsony Gergellyel a Diákváros és a Fudan ügyében, mi történt? Kedd este megjelent a kormányhatározat, miszerint Orbán utasításba adta Palkovicsnak, hogy rajzolják át a projektet úgy, hogy az önkormányzati területeket ne érintsen. Vagyis hogy a ferencvárosiak ne szólhassanak bele a dologba, majd Palkovics rajzolgat a tervezőasztala mellett. Az a kurva kérdés merül fel tehát, hogy amennyiben a kormány a budapestiek választott képviselőivel való tárgyalás helyett ilyen ócska, átlátszó cseleket vet be azért, hogy semmilyen módon ne kelljen az érintetteknek információkat szolgáltatni, hogy ne kelljen az érintettek akaratát figyelembe vennie, holott korábban azt hazudták, hogy „a főváros beleegyezése nélkül nem épül semmi Budapesten”, akkor ehhez viszonyítva mi az, ami már hazaárulásnak számít? Ha ez nem az, akkor mi a hazaárulás? Ha a kínai kommunisták érdekei ennyire nyilvánvalóan fontosabbak, mint a budapesti magyarok érdekei, akkor kinek fér rá még a pofája nemzetinek nevezni az orbánizmust?

Mindeközben ennek ismeretében, a spontán tudathasadás jegyében, az állítólag reneszánszát élő Orbán-irodalom kontextusában, a negyedik kétharmadra készülés lázas, kétoldali vergődése közepette (én inkább nem hiszek azokban a felvetésekben, amelyek szerint a felcsúti üstökös szándékosan el akarná veszíteni a jövő évi választást) összeülnek az Orbán-rezsim ideológusai, szekértolói, szolgái, megmondóemberei, és nem győzik egymást túllicitálni a bálványimádásban. Remélem, nem leszek jelen egy olyan köldöknéző, belterjes szeánszon soha a büdös életben, ahol Schmidt Mária udvari sóhivatalának (XXI. Század Intézet) szervezésében Stumpf István, Deutsch Tamás és Bayer Zsolt méltatja G. Fodor Gábor Orbánról írt könyvét, a szerzőt és a főszereplőt. Elolvastam az összes erről szóló tudósítást (például EZT vagy EZT), és arra jutottam, hogy kár abban bízni, hogy ez a tudatosan uszított, hergelt és megosztott nép még valaha nemzetté válhat. (Mondjuk ennél sokkal földhözragadtabb és elvetemültebb bizonyíték is van erre, például az, hogy a Fidesz nem hajlandó ellenzékiekkel közösen kampányolni az oltás mellett, mert az ellenzék „oltásellenes”, inkább a biztonság kedvéért kampányt indítottak a baloldal oltásellenességével szemben. Agyhalál.)

Tehát az van, hogy az országot a kínaiaknak és az oroszoknak éppen kilogrammonként kiárusító Orbán Viktor korszakalkotó politikus és metafizikai gondolkodó, aki alsó hangon is Periklészhez mérhető,

  • szeret csapatban dolgozni, a körülötte lévők intellektuális erejére támaszkodik, próbálja megőrizni a felcsúti plebejusi mentalitást, gondolkodás nélkül el lehet vele menni egy háborúba, egész Európában megkerülhetetlen, teljesítményét az egész világ elismeri, de dicsérni őt, még mindig bátorság;
  • tudatos, minden lépést előre megtervező politikája „a legjobb dolog ami Európával történhetett”;
  • nemhogy nem lehet megkerülni, hanem jó eséllyel megnyeri a következő évi választásokat;
  • akiről „még azok is elismeréssel beszélnek”, akik nem tartoznak a rajongói táborába, és ez a fokmérője a közéleti tevékenységének;
  • olyan politikai tehetségről, képességről, teljesítményről van szó, amely korszak-meghatározó módon hagyja itt a nyomait. (…) Ebben előbb-utóbb konszenzus lesz, legfeljebb az előjelek kérdésében lesz vita.

És tényleg. Azt aligha tudnám elvitatni a háromnevű ideológustól és pajtásaitól – igaz, könyvet még nem írtam Orbánról csak ezért -, hogy az ő szeretve tisztelt bálványának/bálványuknak rohadtul ittmaradnak a nyomai. Lényegében erről pofázunk évek óta. Hogy akkor is itt lesznek a lemoshatatlan nyomai, amikor őfényessége nem fog péntekenként igét hirdetni a közmédiájában. Amelyről úgy tudja egyébként, hogy kevésbé kormánypárti, mint a német. Az előjelekről is ritkán szoktam magammal vitatkozni, de az világos, hogy ami szerintem történelmi bűn, az mások szerint kiemelkedő politikai teljesítmény. Orbán jelenlegi és leendő nyomainak előjeleit a Postoj.sk című szlovák hírportálnak adott interjú világítja meg kristálytisztán, amely szerdán este jelent meg, és amelyről az MTI meglehetősen hiányosan számolt be. Én Bayer helyében azért nem indulnék háborúba egy ilyen bátor emberrel, aki tíz éve nem adott interjút egyetlen olyan magyar hírportálnak sem, amelyet nem ő rángat pórázon.

Szóval úgy kezdtem, hogy az a politikai ítéletidő, amit az orbánizmus Magyarországra hozott olyan szempontból kiszámítható, hogy mindig van egy következő lépés, ami üzembiztosan be fog következni, és durvább lesz, mint a korábbiak. Orbánban ezzel párhuzamosan az a kiszámítható, hogy mindig tud valami nagyobb disznóságot állítani, mint egy héttel azelőtt. Végül is ez is egyfajta teljesítmény:

– „Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért. Miközben én a szabadság oldalán állok, ők a véleményhegemóniáén”.

– „Ismerem a német és a brit köztévét, és biztosan állíthatom, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német”.

– „A közszolgálati médiát újságírók csinálják, én nem tudok, és nem is akarok utasítást adni. Azonban azt normális dolognak tartom, hogyha konzervatív kormány van, akkor a közszolgálati média is inkább ilyen beállítottságú. Nem adhatok nekik utasításokat. De ha be akar számolni az ország életéről, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a hatalmi centrum a kereszténydemokrata kormány”.

Nincs több mondanivalóm, csak pontosítok: a véres legalja még nagyon messze van.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!