Május 11,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ma már nem csak az olaj, de a szabadság is keletről jön?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 587,169 forint, még hiányzik 2,412,831 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről hozott törvényben kapott hatáskört Palkovics László tavaly júniusban, amellyel a miniszter megtilthatja külföldiek tulajdonszerzését Magyarországon.

Nem mai hír, mint látjuk, az viszont már igen, hogy ez a tulajdonszerzési tiltás vonatkozhat kiadókra és egyetemekre is. Ez már csak azért is vicces, mert a Fudan miatt igen nagy a felháborodás (ha nem is az egész országban), hiszen mégiscsak egy olyan kommunista egyetemről van szó, aminek nem igazán van helye Európában. Arról nem is beszélve, hogy mi fizetjük ennek a teljes költségét, és vélhetően még arról sincs szó, hogy majd magyar zseniket képeznének ki ezen az egyetemen. Még az is felmerülhet, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent az egyetem idetelepülése. Persze nem a kormány szerint, amely tárt karokkal várja válogatott diktatúrák jeles képviselőit, de akár korrupcióba keveredett, bukott politikusokat is Magyarországon. Gruevszki például a börtönbüntetése elől hozzánk menekült – utolsó hírek szerint a mai napig Budapesten éli mindennapjait -, Putyin és Erdogan szinte havi rendszerességgel jön hozzánk.

Orosz és kínai hiteleket vettek fel, ezzel keményen eladósítva az országot, és még csak azt sem tudjuk, hogy milyen feltételekkel kötötték ezeket a szerződéseket, hiszen minden is titkosítva lett. A magyar kormány kiárusítja az országot a keleti diktatúráknak, miközben felhatalmazta magát arra, hogy megtiltsa, hogy egy neves nyugati egyetem kampuszt nyisson mondjuk a fővárosban. De külföldi cégek vélhetően újságot sem vásárolhatnak majd idehaza, hiszen nem kell nekünk a demokrácia. Mi csak és kizárólag keleti autoriter országok képviselőinek adunk lehetőséget a terjeszkedésre. Az az ideológiai nevelés belefér, hiszen közelebb áll Orbán elgondolásához, mint az, hogy esetleg azt tanulják meg a diákok, hogy mi is az a demokrácia.

A Fudan nevű egyetmen ilyenről egészen biztosan nem fog szó esni, mint ahogy vitaesteket sem fognak tartani. Egészen szürreális az, hogy Orbán kommunistázik, eközben viszont ott segíti ki a Kínai Kommunista Pártot, ahol csak tudja. Nyilván pénzügyi okai vannak ennek, de a lényegen nem változtat, hiszen lehetőséget kínál ezen államoknak arra, hogy megvessék lábukat az országban. Ez nem csak Magyarország, de úgy vélem az EU számára is egy veszélyes precedenst teremt. Mert megértem, hogy a világ egyik legerősebb gazdaságával bíró Kínával nem akar összeveszni egyetlen állam sem, de itt már nem erről van szó, hanem arról, hogy lényegében csicskává tette a kínai elnök Orbánt. Lényegében mindent végrehajt, amit csak kér tőle.

Egészen elképesztő módon közeledünk a Kelethez, és ezzel haladunk visszafelé az időben. Ameddig az ország egyik legjobb egyetemének fontos kara volt kénytelen elhagyni az országot, mert Orbán ezt akarta, addig tárt karokkal várjuk a kommunista Kína elit egyetemét. Hát mi történt itt az elmúlt 10 évben? Miért fordult Orbán Kelet felé?

De visszatérve a külföldi cégek tiltására: azért arról érdemes megemlékezni, hogy ezzel egyidőben Mészáros és egyéb strómanok a régió különböző országaiban vásárolják fel a médiát, és befolyásolják a helyi politikát. Azzal nincs semmi probléma ugye, hiszen az teljesen normális, ha Orbán befolyásol másokat. Mégiscsak ő Európa megmentője, a keresztény kultúra lovagja, akinek minden megnyilatkozása aranyat ér. És noha egyfelől érteni vélem azt, hogy nem szeretnék, ha külföldi cégek kezébe kerülnének fontos, úgynevezett nemzetstratégiai ágazatok, de ez nem minden esetben egy rossz döntés. Elég ha megnézzük, hogy Mészárossal felvásároltatták a fél országot, ami után elmondhatták, hogy nemzeti kézbe került több száz cég. Csak hát nem biztos, hogy ezzel a magyarok jobban jártak, hiszen attól még, mert valaki magyar nemzetiségű, nem fogja jobban kezelni a cég ügyeit, nem fog nagyobb bevételt termelni, egyáltalán nem lesz gazdaságosabb és sikeresebb a működése.

Az ilyen fajta nacionalizmusnak az égvilágon semmi értelme nincs. Elég csak megnézni egyébként az országba települt külföldi multikat, ezek közül is az élelmiszerláncokat, amelyet megmutatták az embereknek, hogy lehet minőségi árut elérhető áron biztosítani. Ez kezdi olyannyira felháborítani Orbánt, hogy könnyen lehet, hogy ellehetetleníti ezen boltok működését, ezzel is előtérbe helyezve a hazai élelmiszerláncokat. Csak hát minőségi különbség van a kettő között, na meg mégiscsak az Európai Unióban élünk, ahol lehetőség van arra, hogy külföldi cégek beruházhassanak idehaza, ezzel hasznost hajtva nem csupán saját maguknak, de a magyar gazdaságnak is. Lehet, hogy Orbán és haverjai azt állítják, hogy nem kívánnak kilépni az EU-ból, de a viselkedésük alapján mégis egyre megalapozottabb ezt gondolni.

Szerintem ha nem lenne az EU kifizetési listájának előkelő helyén Magyarország, már nem biztos, hogy tagok lennénk. De hát Orbánnak kellenek a milliárdok a hatalma fenntartásához. Kár viszont, hogy ezekből a milliárdokból alig szánt arra, hogy utolérjük a Nyugatot, mint inkább arra, hogy lesüllyedjünk a Kelet szintjére. Pedig annak idején még maga Orbán is megmondta, hogy lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik. Most ott tartunk, hogy az olaj és a szabadság is keletről jön. Kár, hogy ennek a szabadságnak nem sok köze van a valódi szabadsághoz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!