Szeptember 25,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ahol a pénz és a futball az Isten

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,437,618 forint, még hiányzik 1,562,382 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sokkal jobb reggelt kívánok mindenkinek, mint amilyen a tegnapi volt, sőt, még annál is jobbat, mint amilyen az elmúlt tíz év legjobb reggele volt! Szaporodnak a veszteségeink, miközben nem látszik a halovány jele sem annak, hogy a józan ész le tudná győzni az elvakult hatalommániát és a propagandát, az emberi életeket veszélyeztető hazudozást, az összevissza beszélést vagy az öncélú hazardírozást.

Gondolok itt most egyszerre elég sok mindenre, bár annál durvábbat pillananyilag nem tudok elképzelni egy, az áldozatok között nem válogató világjárvány leghalálosabb fázisában, minthogy egy ázsiai féldiktatúrákhoz dörgölőző, a járványt minősíthetetlenül félrekezelő kormány a saját maga által uralt parlamentben azt „vitatja meg” (leginkább saját magával) halasztást nem tűrő prioritásként, hogyan fogja kiszervezni az állami feladatok egy jelentős részét saját magának. Pontosabban az alá a párhuzamos állam alá, amelynek aljas terve Semjén Zsolt legutóbbi, április 1. előtt 20 perccel lebonyolított sunyi sündörgése nyomán került a törvényhozás lehányt asztalára A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról címmel.

Ebben írva található, hogy a valamiért kormánynak csúfolt Kft. (ebben a teljhatalommal párosuló korlátolt felelősség a lényeg) hogyan fogja kihúzni a közvagyont az országlakók alól, és hogyan fogja meggyengíteni a mindenkori magyar államot, elsősorban azt, amelyik a jövőben esetleg nem fideszes lesz. Nos, a következőképpen: a fideszes kézre került, alaptörvénybe betonozott, alsó hangon 600 milliós vagyonnal megajándékozott (felső határ a csillagos ég), esetenként egyetemekkel, közparkokkal, kikötőkkel, kastélyokkal, kiállítótermekkel, erdőkkel vagy éppen színházakkal kistafírungozott, rohadtul közérdekű alapítványokat a mindenkori államnak kutyakötelessége lesz finanszírozni. Anélkül, hogy hangyafasznyi beleszólása lenne a működésbe, a pénz elköltésének, a vagyon felhasználásának módjába. Vagyis ha egyszer majd nem fideszes kormány kerül az ország élére, akkor vagy kétharmadot szerez, hogy hozzányúlhasson ehhez az okádék alapítványi rendszerhez, amit Orbánék kiprivatizáltak saját maguknak, vagy az oktatás és a kultúra a Fidesz ellenőrzése alatt marad. Életfogytiglan. Ha meg a mezei polgárnak nem tetszik, hogy Demeter Megveszekedettorbánista Szilárd mit művel az általa megkaparintott A38 Hajón, vagy a Szijjártó- és Varga Judit-félék a felsőoktatási intézményeket fenntartó alapítványi kuratóriumokban, akkor tetszett volna időben forradalmat csinálni, mert nem lesz élő politikus, döntéshozó, aki hatással lehetne ezekre a területekre. Írhatnám azt is, hogy bevégeztetett, de ez már csak azért sem lenne igaz, mert a kormány kerekénél még mindig az elnyomott illiberális, magát páros napokon mártírnak, páratlan napokon győztes hadvezérnek képzelő diktátorkezdemény (a skizofrén hajlam már csak ilyen) istentelenkedik, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy megunta volna az ámokfutást.

Biztosan vannak lelkes néptömegek, akik szerint NEMZETI ÉRDEK, hogy a kormány sokmilliárdos állami vagyonokat szervezzen ki a saját emberei által felügyelt közalapítványokba, ahol mindenféle kontroll nélkül tűnik el a közpénz. Sajnos nem az. Azt nem tudom, hogy a nemzeti, polgári, konzervatív értékrend, valamint a minőségi oktatás nagyobb dicsőségére az olyanok, mint Kásler Miklós Gulyás László nevű történész cimborája majd háborítatlanul terjeszthetik-e az ő tanaikat arról, hogy az ember színe fehér, büdösniggerezhetnek, feketeribancozhatnak, teli pofával és ájultan nosztalgiázhatnak azon, hogy micsoda szép idők voltak azok, amikor a kecskebaszó migránsokat felrúgták a határon, miközben a női hallgatóknak minden következmény nélkül törlik az arcába, hogy nincs olyan férfi a világon, aki képes nemet mondani, ha egy random nő szájjal közelít (dicsértessék Borkai nertárs!). Nem tudom, de remélem, hogy mindenféle etikai vizsgálatok nem állnak majd útjába a nemzeti, polgári, konzervatív értékrend kiteljesedésének, a nemzeti kultúrharcos fordulat révbe érésének. Annál is  inkább, mert pénz, paripa fegyver dolgában nem lesz hiány.

Egyelőre sajnos az van, amit a mindig is teltházasnak álmodott stadion(já)ban szotyolát köpködő sufnijogász és teljhatalommal uralkodó miniszterelnök az elmúlt tíz év során megtanult: hogy a liberális politika ma Európában elnyomó politika. Aki nem ért egyet a liberális véleménnyel, azt elnyomják. És ha mégis hangot ad a véleményének, akkor megbüntetik. (…) Magyarország, különösen nehéz történelemmel a háta mögött, különösen az elmúlt száz évben, ma azért harcol, hogy egy komoly, erős és sikeres ország legyen. Akkor lesz Magyarország komoly, erős és sikeres ország, ha bizonyos törvényeket betart; fölismer, elismer és követi ezeket a törvényeket. Az egyik ilyen törvény (…) az, hogy egyetlen magyar sincs egyedül”.

Mondjuk ahhoz képest, hogy Magyarországon meg egyenesen a nemzetből tagadják ki azt, a magyarságát vonják kétségbe annak, aki nem azt gondolja, amit az állampárt, és hangot is ad e gondolatainak, ahol maga a miniszterelnök fenyegetőzik jogi, politikai és erkölcsi elégtétell, amit elvesz, megint elég riasztó önkritikátlan delirálásba torkollt a futballmániás tudathasadás tegnap reggeli istentisztelete, de ígérem, nem megyek bele a Petry-ügybe. Pedig ha jól látom, már csak egy lépés választja el ezeket az elnyomott, szexizmusra, rasszizmusra, homofóbiára, idegengyűlöletre (értsd: egyenes beszéd, a rohadt politikai korrektséggel való leszámolás) kormányzati politikát építő nagypályás kommunikátorokat attól, hogy kimondják: Petry Zsoltot valójában az elnyomó, liberális háttérhatalommal összekapaszkodott Gulácsi Péter miatt rúgták ki a Herthától. Irigylésre méltó luxusban (vagy egyszerűen csak boldog öntudatlanságban) fetrenghet az az ország, amelynek kormánya a vérlázító harácsoláson kívül azzal van elfoglalva egy világjárvány idején, hogy szabadságharcos diplomáciai botrányt és politikai hisztériát generáljon abból, hogy egy másik uniós országban egy magánalapítvány hogyan jár el az értékrendjét megsértő alkalmazottjával. Én mondjul nem vagyok meglepődve ezen, mint az egyik meglepődésből a másikba eső Navracsics Tibor, egyszerűen taszít és undorítónak tartom. Beteg és ijesztő módon fordult ki önmagából az a világ – hogy akkor én is mossam össze a Petry-ügyet a Gulyás-üggyel, holott semmi köze egyiknek a másikhoz -, ahol a futball véres politikai ügy lehet, meg az is, ahol az emberek méltóságába taposó, lealacsonyító, megszégyenítő gyűlöletbeszéd a nemzeti jobboldal zászlóra tűzött védjegye lehet.

Nos, egy ilyen országban, ahol miniszterelnöki szózatot, külügyminiszteri toporzékolást, kancelláriaminiszteri szélsőséges bunkóskodást, illetve népnemzeti tömegpszchózist ér egy magyar kapusedző sorsa, mert egyetlen magyar sincs egyedül, további széles néptömegek szembesülnek most azzal, hogy a propaganda és a valóság a végtelenben sem találkozik. Még emlékszem, amikor naponta több beszélő öltöny is kiállt a mikrofon elé (az egyik jellemzően Tállai András benzinárcsökkentő volt) elhencegni, hogy világszerte példaértékű a hitelmoratórium, amely amely közel 2000 milliárd forintot hagyhat több százezer banki adósnál. Ha nem tévedek, azokat, akik időben figyelmeztettek ennek az átmeneti könnyítésnek a buktatóira, álhírterjesztő, a kormány nagyszerű védekezését hátráltató senkiháziaknak is titulálták, de hát most mégiscsak az a helyzet, hogy szembejött a valóság. Mert nincs ingyenleves, kamatostul kell nyögni a kormányzati nagyvonalúságot. Hát persze, hogy senkit nem hagytak az út szélén. Mondjuk a kórházi beszállítókat pont igen. Ők a csőd szélén állnak megint, több tízezer család megélhetése került veszélybe azáltal, hogy a tavalyi adósságrendezést követően a kórházak 2 hónap alatt 6 havi adósságot halmoztak fel, csak januárban 11 milliárdot. Na erről garantáltan nem lesz szó a kormánnyal összeborulva a liberális véleményterror ellen harcoló közpénzmédiában, hát hiszen a miniszterlenöknek nem az egészségügy rendbetétele, hanem a futball a mániája.

Úgyhogy lehet persze kismillió objektív cikket írni arról, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt itt mindenki, aki a futball Eb-vel hozza összefüggésbe a minden józan szakmai megfontolást és tiltakozást felülíró erőltetett iskolanyitást, vagy a június elejére belengetett csillió oltást, dehát aki csak minden héten legalább egyszer olvasott híreket az elmúlt tíz évben, már annak is világos lehet, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül: ha nem a korrupció van éppen terítéken, akkor az eszelős, rögeszmés futballimádatnak rendelnek alá mindent. Így aztán nem olyan nagy csoda, hogy a betegesen futballőrült népvezér nem adja alább: míg a Magyarországnál jelenleg sokkal kevésbé fertőzött országok is legfeljebb a lelátók negyedét-harmadát töltenék fel és meg szurkolókkal, addig Orbánisztán egyedüliként teltházas mérkőzéseket rendezne. Nekem Orbánnal és Kovács Zoltánnal ellentétben fogalmam nincs, hogy milyen járványállapotok fognak uralkodni június 11. és július 11. között Magyarországon, hogy addig átdöfi a ketrecharcos a vírus tüdejét, vagy sem, de hogy nincs értelmes magyarázat, sőt semmilyen magyarázat nincs az egyes járványügyi döntések mögött, hogy ami egyik nap még kőbe van vésve, az másnapra már igaz sem volt, hogy egyik nap még lesz normális érettségi, másnapra meg már nem lesz csak írásbeli, az kurvaélet. Úgyhogy bár továbbra is fenntartom, hogy a halálkampányolásnak semmi értelme (meg ízléstelen is) a Fidesszel szemben, mert amiben ők a legjobbak, abban kár versenyezni velük, az ténykérdés, hogy ahol a pénz és a futball az Isten, ott a kiskorúsított és akként is kezelt nép életében és holtában egyaránt ívesen le van szarva. Nem tegnap óta, tizenegy éve megszakítás nélkül.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!