December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mekkora egója van ennek az emberi lénynek?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sok idő telt el legutóbbi írásom óta, mert egyszerűen megcsömöröltem. Bár írhattam volna éppenséggel Erdélyről, autonómiáról, ideológiai nézetekről, művészetekről, zenéről, táncról, bármiről, de nem ment. Annyira nem, hogy még a zongora billentyűzetét is kerülöm mostanság, mert mindent elnyom bennem a napi „élmény”, a mindennapok tömény, kéretlen információhalmaza, a mocsok, a fertő, az ámítás, a hazugság, a félrevezetés, a kilátástalanság.

Megterhelő találkozni minden nap a kiszolgáltatottsággal, szembesülni azzal, hogy már szinte óránként néznek hülyének bennünket, ha nem Orbán, akkor valamelyik kormányzati szócső, és ha ők sem, akkor a bennük feltétel, gondolkodás és mérlegelés nélkül hívők. Több mint egy éve nézünk farkasszemet egy járványkezelésben járatlan, tehetségtelen, szakmaiatlan, de magát állandóan fényező, a járványból mindenáron politikai hasznot húzni akaró kormányzat harcával. Nem, ez nem jó. Nem, ők nem harcolnak. Tudják kik harcolnak? Ők: a nagybetűs ORVOSOK, ASSZISZTENSEK, NŐVÉREK, ÁPOLÓK, HÁZIORVOSOK, REZIDENSEK, „INASOK”, „ASSZONYSÁGOK”, MENTŐSÖK, SZOCIÁLIS DOLGOZÓK, PÉKEK, MUNKÁSOK, TANÁROK. Egyszerűen képtelenség felsorolni mindazokat, akik miatt még nem omlott össze a gazdaság és az egészségügy maradéka. Nem, a kormány nem harcol, a kormány kommunikál, a kormány úgy tesz, mintha élne. Mondjuk ez megy is nekik: élősködnek rendesen még a járvány hátán is.

De ne vágjunk a közepébe. Tudjuk, az első hullámot mi magunk, az ismeretlen vírustól való félelmünk által generált saját döntésünkkel tudtuk lassítani. Azzal, hogy önként bezárkóztunk, mert Orbán akkor is az osztrákok intézkedéseire várt, mert mire másra? Saját tudása nem lévén, muszáj volt lereagálnia a szomszédok cselekvési programját. Bölcs, nagyon bölcs volt, gondolod te, igaz? 

Ameddig ez az aljas ember a napkeleti bölcseleteivel dakota módon „harcolt”, addig az ország megpróbált fellélegezni, a kormánytagok pedig példát is mutattak abból, hogyan lehet túlélni. Csak ugye nincs mindenkinek yachtja, nincs horvátországi kedvenc kocsmája, sőt a Maldív-szigetekről sincs valami nagy földrajzi tudása, legfeljebb azt tudja, hogy a Balaton a Riviéra. Mert mondták neki, hogy nem oda budi, nem mindennap Adria. Az operett törzs alá is muzsikált, a nemzet nagyanyja csak emelte a járvány nívóját, ha nem éppen beledöglenénk, még röhögni is tudtunk volna ezeken a nyomorultakon.

Aztán bekövetkezett az, amire nem várt senki. Mivel a kipcsakok fegyelmezett, szófogadó nép, ezért feldobták egy kicsit a Balaton turisztikailag éhes vállalkozásainak harci kedvét, és jött is hamarosan a zuhanyhíradó: hoppácska, itt van a második hullám, ami ugye a Hullámzó Balaton tetején még nem volt ijesztő, csakhogy a balatoni hősök mind hazatévedtek, és osztották ezerrel az összeszedett vírust.

Ekkor előbújt a nyaralásból a nagy kipcsak dakota hatalmas egóval felturbózott kettős személyisége, és még több napi videótárgyalással, task force operatív gyűléssel már nem csak péntekenként, de lassan óránként mondott egy-egy nagy ökörséget. A mi Ferenc Jóskánk, az al- és felcsútdobozi őfelsége, az önjáró Don Vétó Corleone, aki csak úgy szórta az atyai intelmeket és biztató ígéreteket. Azt mondta, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus elpusztít, hogy mindenkit meggyógyítanak, aki megbetegedett, és hogy neki minden emberélet fontos. Eközben ment ezerrel az osztogatás a haveroknak, a strómanoknak, vígan gyarapodott Ráhelke, Mészáros, Tiborcz, és épült-szépült Hatvanpuszta is, hogy a jog védőszentjének balatonhenyei nyaralójáról és gigantikus bankkkölcsön ügyletéről ne is beszéljünk. De a kormányzati propagandafelelős becsajozós ingatlanszerzési erőlködése sem volt elkerülhető a járvány elleni védekezésben, és nem hagyhatjuk ki a mellékvágányon eresz- és bádogos alkotmányozó – a család  az család, az anya nő, az apa franc sem tudja már micsoda, de keresztény, az biztos – brüsszeli pókember alakítását sem. Szerencsére a mi fáradhatatlan, kerozin meghajtású, kocsmadiplomáciai robotunk éjt nappallá téve körberepülte a Földet már tízszer is, ő is tett bőven a haza érdekében. Egy gyors cégalapítással sikerült a legdrágább kínai oltóanyagot behozni – Hofit idézve, háromezer ide, háromezer oda –, valamiből csak ki kell fizetni azt a kurva sok kerozint, meg Szíjj László tavaly nyári ajándékát. A ruszkiktól is sikerült lenyúlni-lenyelni egy töltőtollat, csak azt sajnáltam, hogy nem ivott rá tentát (Hofi), szóval hírünk a világban töretlen a járvány alatt is. Természetesen mindeközben van idő és akarat a mindennapi brüsszelezésre, gyurcsányozásra, soroshálózatozásra, moslékkoalíciózásra, libsizésre, oltásellenes ellenzékezésre, és annak ismételgetésére, hogy mindenki ellenség, aki nincs velünk.

És aztán beütött a harmadik hullám, be ám a rohadtja, csak úgy értesítés nélkül, a mocsok, pedig a dakota megmondta a tutit: ő már novemberben megálmodta. Csak hát nem bírt időben felkelni, inkább visszaaludt, majd a tavaszi rügyfakadáskor ráébredt, hogy neki feladata van. Az van neki. Jó nagy! És akkor még mindig nem kelt fel, csak ráébredt. A bölcs, előrelátó matematikus. Feltételezem, hogy a halálozási számokkal is meg van elégedve. Mint annak idején, amikor Bözsi néninél ígérgette, hogy ha úgy lesznek a számok, akkor lesz ám kurva nagy Kánaán a nemzet disznóóljában. És lett is. A Csányiéban meg a Mészároséban. Szóval a számok azt mutatják, Bözsi néni drága, hogy az elhalálozások számát tekintve lakosságarányosan Magyarország a második helyen áll a világban, de mennyivel szebben hangzik, hogy az oltások tekintetében viszont leköröztük a rohadt Nyugatot – mondja is Győrfi főmunkatárs óránként, hogy el ne felejtsük.

De amiért ezt az írást elkezdtem, az a mérhetetlen cinizmus, amellyel a miniszterek elnöke eldicsekedett a minap azzal, hogy a dolgozószobájába felszereltek egy, a bölcs megmondásait tartalmazó táblácskát, gondolom, hogy el ne felejtse a marhája. Nem ám, hogy fiúk, vegyétek már le ezt a szar, Ceaușescura, Sztálinra, Észak-Koreára és Kínára emlékeztető seggnyalási művet, nem. Ennyi gerince sincs a nyomorultnak a lassan 20 ezer halott, 200 ezer körüli aktív fertőzött, 10 ezer körüli új napi fertőzött, és mintegy 1500 lélegeztetőgépen lévő árnyékában. Hát mekkora egója van már ennek az emberi lénynek? A fertőzöttek és az elhunyt hozzátartozók nevében üzenném: inkább a 19-20 ezer elhunyt nevét tessenek a Karmelita dolgozószobájának falára nagy, olvasható betűkkel felírni. Ők a kormány és a kormányt egyszemélyben megtestesítő miniszterelnök járványkezelésének kudarca, ezért tessék vállalni a nemzeti kevláros mellény mellé a felelősséget is.

Hogy ez a kormány, élén ezzel az élősködő, hol liberális, hol komcsi, hol jobboldali, hol keresztény (mikor milyen szél fúj, ugye), tahó érzéketlen miniszterelnökkel az élen mikor fogja egyszer beismerni, hogy az országot aljas indoktól vezérelve, a számonkéréstől menekülve, folyamatosan kifosztotta és átverte? Betegeket, melósokat, vállalkozásokat, orvosokat, ápolókat, mindenkit, aki él és mozog, és ezt a csürhét életben tartja a pandémia idején. Nagy valószínűséggel lesz egy bíróság, ahol Orbán 2018-as szavaival élve „választások után elégtételt fogunk venni, erkölcsi, jogi, politikai értelemben is”. Igen, ez így lesz, mert egy gazdaságilag, morálisan, egészségileg leamortizált, kisemmizett ország fogja ezt kikövetelni. Remélhetőleg nem lesz vádalku.

Egy Márai idézettel zárnám soraimat: „Senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt”Bár ha azt nézem, hogy a maffiakormány maffiaügyésze ebbéli minőségében még jó ideig rombolhatja az igazságszolgáltatást, akkor szerintem valóban nem marad más hátra, mint erkölcsi, jogi és politikai értelemben is kiganézni a Karmelitát. 

Csoma Gábor

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.