Szeptember 16,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A felelős a magyar kormány, a Fidesz és Orbán Viktor

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 982,211 forint, még hiányzik 2,017,789 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt, vidám hétfőt, kellemes tavaszi napot mindenkinek! Hátha valami összejön ezek közül. Az elmúlt néhány nap az inaskodás árnyékában zajlott. Úgy gondolom, tévedés azt feltételezni, hogy véletlenül szaladt ki a csúti száján, nem akart ő semmi rosszat, hanem a népieskedés jegyében ez jutott eszébe, de nem gondolta át, mit beszél. Idejét sem tudom, hogy mikor fordult elő utoljára az a csodája a politikai bolhacirkusznak, hogy Orbán ne előre megírt szöveget szavalt volna. Még a parlamenti válaszaihoz is cetlit ragad, ezért dőreség azt feltételezni, hogy nem hat agyilag lúdtalpas szómágus mérte ki és barkácsolta össze a fideszes magánrádióban előadott heti hőbörgését. A nemzetieskedésbe tökéletesen passzol az inas, valószínűleg elő fog majd kerülni a gémeskút, karikásustor, délibáb és hasonló, a csodálatos múltat idéző – amikor még a férfi lehetett igazi férfi, és alaposan szájon törölhette a nyelvelő fehércselédet, a gazda kedve szerint – szigorúan, de igazságosan botoztathatta a helytelenkedőt – szókincs. Az asszonyság, az inas, a közjószág már előkerült, a többi is elő fog.

Nekem erről nem – csak – az jutott eszembe, ami a normális többségnek, hogy elmennek ezek a picsába. Arra gondoltam, talán érdemes lenne megfogadni a Fidesz és nyaloncmédia tanácsát, és be kellene fejezni a finomkodást. Nevezzünk mindent a nevén, pontosabban fejezzük már be azt az indokolatlan kerülgetését a régen kihűlt, ám forrónak gondolt kásának, amire ráálltunk jó ideje. Nem kell ám bonyolult, elvont dolgokra gondolni, csak olyan hétköznapiakra, melyek körülvesznek minket. Mint például: a kormány nem azonos az országgal. Orbán Viktor nem áll a törvények felett. Orbán Viktor egy egyszerű pasas, aki megbízást kapott arra, hogy a legjobb tudása szerint vezesse ezt az országot. Arra nem kapott soha felhatalmazást, hogy sajátjaként gazdálkodjon a közpénzzel, arra sem, hogy kedve szerint rángassa az országot, erőszakkal alakítsa át a társadalom szerkezetét, teljhatalommal uralkodjon. Orbán Viktornak pontosan úgy el kell számolnia a munkájával, ahogy bármelyikünknek.

Aztán azt sem ártana kimondani, hogy hívőnek, nem hívőnek, jobboldalinak, baloldalinak, liberálisnak lenni nem bűn és nem erény. Ellenben lopni, csalni, hazudni bűn. Ha ezt egy közfeladatot ellátó ember teszi, ha visszaél a ráruházott hatalommal, akkor sokszoros bűn. Nem csak erkölcsi, főként nem bibliai értelemben bűn, hanem kifejezetten bűncselekmény, bíróság és rabruha jár érte. Azt is ki kell mondani, hogy egyetlen ember ekkora pusztításra nem képes, ehhez kellett segítség, a miniszterektől a polgármesterekig, közszereplőktől a firkászokig nagyon sokan lapátolnak azért, hogy Magyarország így maradjon. Hogy továbbra is lehessen gyűlöletet kelteni, hergelni, árkot ásni, hazudozásra épített uszítással és félelemkeltéssel helyettesíteni az ország vezetését, vagy a járványhelyzet kezelését. Mutatok példákat, csak találomra, amik ezen a hűvös, ám napos reggelen az ember arcába ömlenek, ha megnyitja a különféle portálokat.

Tombol a radikális baloldali történelemhamisítás: a Nagy-Britanniát szimbolizáló harcos nő, az ősi kelta Britannia fekete lett (Origo)

Ez a cikk lényegében semmi másról nem szól, mint a magyar lélekre és indulatokra hatni akaró, bátran nácinak nevezhető hergelésről. Britannia nem volt soha létező személy, nem kelta harcos, hanem egy szimbólum. Olyasmi, mint Franciaországban Marianne, akit időről időre megújítanak, mindig más arcot kap. Britannia is ilyen (bár kétségtelenül régebbi) szimbólum, mindig az országot, annak lakóit szimbolizálja. A művész nem azt mondta, hogy egyértelműen színesbőrű a modellje, nincs is egyetlen modellje, hanem azt, hogy azokat az arcokat álmodta egy közös arcba, akik az utcán szembejönnek, akikkel naponta találkozik. Az érmén egyébként – szerintem – akár Angelina Jolie is lehetne. A világ gazdag és színes, Nagy-Britannia befogadó, sokszínű ország. Egészen jellemző, hogy egy, ezt a sokszínűséget szimbolizáló – Angliában egyáltalán nem közbeszéd tárgyát képező – érméről képes a magyar mocsármédia egy rasszista propagandát letolni azoknak a magyar olvasóknak, akiket egyáltalán nem érint és nem is érdekel, mi van a brit érmén.

Ellenben a nyalocmédia egyáltalán nem beszél arról, hogy Magyarországon egymillió lakosra számítva többen halnak meg a Covid következtében, mint a járványt az elején nagyon rosszul kezelő, ezért nagy árat fizető Angliában. Magyarországnak úgy sikerült megelőznie Angliát, hogy nálunk nem volt első hullám, ami ott tarolt. Arról sem ír a mocsármédia, hogy Szegeden már a rákbeteget sem tudják megfelelő módon ellátni (nem csak ott, de ezt nem lehet már tagadni), mert elviszik az egészségügyi személyzetet a Covid-osztályokra, annyi a beteg. Csakhogy rákban sem jobb meghalni, mint járványban. Több városban önkénteseket toboroznak, mert elfogyott az átvezényelhető szakszemélyzet. Őket most fogják – amennyire rohamtempóban ez lehetséges – átképezni. Holott a kormánynak bő egy éve lett volna arra, hogy felkészüljön a durva járványra, hiszen tudniuk kellett – mindenki tudta és mondta -, hogy nálunk is be fog következni. Semmit nem tettek. Azzal voltak elfoglalva, hogy kivéreztessék az ellenzéki önkormányzatokat, harcoljanak Brüsszellel, ócsárolják a magyar ellenzéket, átírják az alaptákolmányt, templomokat és stadionokat építsenek, vadászati világkiállításra és MotoGP pályára szórják a pénzt. Most pedig azért küzdenek, hogy titkolni tudják a magyar lakosság előtt, hogy nagyon nagy a baj, hogy szétlopták a pénzt, hogy elbaszták a felkészülést. Most, amikor minden energiát arra kellene összpontosítani, hogy ne haljanak és ne nyomorodjanak meg örökre olyan emberek, akiket meg lehetne gyógyítani, most is a baloldallal harcolnak, mert a világon semmi más nem számít a magyar kormánynak, kizárólag csak az, hogy jövőre is ők nyerjék meg a választást. Bármi áron. Az életünk árán is.

Erről kell beszélni. Akkor is, ha lakatot tettek az egészségügyben dolgozók szájára, ha katonák őrködnek, hogy ne kerüljön ki információ az egészségügy valódi állapotáról. Ehhez egyetlen egy kormánynak sincs joga, ez bűncselekmény. És el fog jönni az a pillanat, amikor nem lehet többé titkolni a tényeket. Nem a baloldal, nem az ellenzéki pártok, nem az ellenzéki szavazók, még csak nem is a brit éremtervezők okozzák azt a tragédiát, ami felé rohamtempóban száguld az ország. A felelős a magyar kormány, a Fidesz és Orbán Viktor. A valóság ez, és nem kerülhetjük el, hogy szembesüljünk vele.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!