Május 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A demokráciáért tenni kell, diktatúrát adnak kérés nélkül is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 876,448 forint, még hiányzik 2,123,552 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt ezen a különleges hétfői napon, ami azzal indul, hogy egyből kedd van. Tegnap, március 15. örömére díjeső hullott, művészek, a magyar kultúra, tudomány és közélet jeles szereplői vehették át Kossuth- és Széchenyi-díjaikat. Tehát (nem kizárólag, de jellemzően) olyanok, akik többet vagy kevesebbet, de valamit letettek a nemzet asztalára. Kitüntetést kapott továbbá Stefka István, Szánthó Miklós, Nagy Feró és sokan mások. Én ennél többet nem is fogok erről beszélni.

Varga Judit, aki főállásban amazon, mellékesen igazságügyi miniszter, egészen parádés dolgokat mondott a Kossuth Rádióban. Ha szerencséje van, talán éppen abba a mikrofonba, amelyikbe a főnöke is beszélni szokott. Már amennyiben a mikrofonállványként üzemelő alkalmazott nem szokta hazavinni az eszközt a miniszterelnöki szónoklat után, hogy nehogy valaki összevírusozza vagy összelibsizze.

  Varga Judit hangsúlyozta: nem lehet a nemzeti identitás, szuverenitás sérelmével zsarolni.
    Magyarország és Lengyelország március 11-én keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az uniós költségvetés védelmét szolgáló jogállamisági feltételrendszerről szóló uniós rendelet miatt.
    Varga Judit közölte: a jogbiztonságot Magyarország és Lengyelország védi; nem lehet hagyható, hogy a jogállamiságot sértő uniós norma maradjon hatályban.
    A kereset azzal érvel, hogy a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletnek egyrészt hiányzik a jogalapja, másrészt nem egyértelmű, kiszámítható, hiszen a jogállam fogalma nemzetközi szinten definiálhatatlan, végül pedig elfogadhatatlan az uniós alapszerződések megkerülése egy alacsonyabb szintű jogszabállyal – mondta a miniszter.
    A jogállamiság egy elérendő vágy. Célja, hogy az állami szervek kiszámítható elvek alapján működjenek, ám ez országonként eltérő módon történhet. E téren is létezik nemzeti identitás, a jogállamiságnak nem tudunk egységes definíciót adni – fűzte hozzá.
    Varga Judit szerint vannak az unióban olyanok, akik frusztráltak azért, mert a magyarok a többségtől eltérő módon viszonyulnak olyan alapvető kérdésekhez, mint például a család vagy a migráció.
    Ezt “a frusztrációt próbálják jogállamisági köntösben ránk önteni” – jegyezte meg.
    “Nem ilyen Európához csatlakoztunk”, akkor a tagállamok, nemzetek közti egyenlőség volt az egyik alapelv – hangoztatta.
    Elmondta: az egyik uniós biztos nemrég arról beszélt a rendeletről szólva, hogy végre van egy eszköz, amellyel a megfelelő álláspontot kikényszeríthetik. Most már az Európai Unió Bíróságán a sor, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba – tette hozzá Varga Judit. (MTI)

Haladjunk lépésenként, nehogy megártson egy szuszra ennyi egzotikum. Tehát tavaly akkorát győzött a magyar és a lengyel kormány, hogy azzal egyenesen a bírósághoz kell rohanni. Már nem a migránsokkal akarnak zsarolni minket unióék, ahogy eddig tették, hanem a nemzeti identitásunkat és szuverenitásunkat akarják elvenni. De minimum megsérteni. Mert a nemzeti identitás és szuverenitás nagyságrendekkel jobban értelmezhető, mint a jogállamiság, amiről sajnos Varga Judit nem is tudja, hogy micsoda lehet, de az biztos, hogy minden országban más. Addig is, ameddig az Európai Unió Bírósága tiszta vizet önt Varga Judit poharába, ismételgessük szépen az alaptákolmány Alapvetés nevű fejezetének B cikkét:

(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.

Ebből melyik szót nem érti Varga Judit?

Mindez azonban eltörpül az igazán nagy durranás mellett:

Megújult Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi, angol nyelvű honlapja – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.

A www.primeminister.hu-n és az orbanviktor.hu-n elérhető weboldal új, modern formában mutatja be Orbán Viktor életútját, személyes és politikai hitvallását, a kormányzás eredményeit – mondta a sajtófőnök.
    Hozzátette: az új portálon elérhetőek angolul a legfrissebb miniszterelnöki beszédek, írások, és a nagy nemzetközi érdeklődésre tekintettel számos új tartalmi elemmel, érdekességgel is bővült az internetes felület. (MTI)

Nem is hiszem, hogy jelenleg létezhet ennél fontosabb dolog ebben az országban. Életút, meg személyes hitvallás és nagy nemzetközi érdeklődés. Be is szarok menten. Készül nagyon a főni Európa elfoglalására? Hogy halad a szélsőjobbos pártcsalád összebarkácsolása? Nem, mintha valóban érdekelne, mert momentán lenne mit megoldani országon belül is. Vagy bőven elég, ha a kijelölt illetékes óránként kijelenti valamelyik propagandakanálison vagy portálon, hogy annyira fasza itt minden, hogy az valami hihetetlen, a vírustól csak az hal meg, aki már egyébként is halni készült, mindjárt mindenki be lesz oltva, de addig is van elég ágy, orvos, nővér, ne fossunk már? Ezek tényleg eltörpülnek Orbán Viktor angol nyelvű honlapja mellett. Bármennyibe került a fejlesztés, a fordítás, a működtetés, nekünk minden fillért megér. Mert nyilván mi fizetjük.

A végletekig lezüllesztett, ide-oda rángatott, minden irányból összemocskolt, nemzeti ünnepnek nevezett tegnapi produkciókról nincs mit mondanom. Nem az a bajom vele, hogy mindenki a magáénak érzi. Az természetes. A baj az, hogy mindenki arra próbálja használni, hogy megdobja vele a másikat. Ez pedig szánalmas.

A Magyar Nemzet mintha profilt váltott volna. Persze valószínűtlen, hogy engedélyt kaptak erre a pártközpontból, nem is az ellenzéki összefogás reklámozása lehetett a cél. Mégis azt kell mondjam, példásan összeszedték az ellenzéki előválasztásban részt vállaló szervezeteket. Jó látni, ahogy végre formálódik egy olyan rendszer, mely érdemben képes lehet koordinálni az előválasztás folyamatát, a társadalom ébresztgetését, tájékoztatását, és majd a jövő évre esedékes választásra való felkészülést és annak bonyolítását is. Minden egyéb mellett nagyon fontos lesz jövőre, hogy minden választókörzetben legyen nem fideszes szavazatszámláló. Csak így lehet annyira visszaszorítani a csalásokat, hogy az már érdemben ne tudja befolyásolni a választás végeredményét. Aki szeretne valami módon részt vállalni a munkában, mert van ideje, van kedve és vágyik a változásra, az a cikkben felsorolt szervezetek valamelyikénél tud jelentkezni. Biztos vagyok abban, hogy örömmel fogadják. A kormányváltás, a rendszerváltás, egyáltalában a politika nem passzív dolog. Főként a jelenlegi helyzetben nem elég négyévente elsétálni a szavazófülkéig. A demokráciáért tenni kell, diktatúrát adnak kérés nélkül is. A Fidesznek korlátlan anyagi lehetőségei, kiépített elnyomórendszere, óriási propagandagépezete van. Csakhogy mindez addig hatékony, ameddig hiszünk benne, hogy nem érdemes felemelni a fejünket és szembefordulni vele. Az ellenzéki pártok összefogását a változást akaró társadalom kényszerítette ki. Óriási erő ez, csak élni kell vele. Ha mindenki csak annyit tesz, amennyit ő a saját közegében tenni tud, ki lehet rántani a kátyúból az ország szekerét. Mindössze el kell hinni, hogy lehetséges, és nem szabad félni a kudarctól. Ennyi kell, de ennyi mindenképpen kell.

Jó ébredezést, szép napot mindenkinek! Mi tesszük továbbra is a dolgunkat, hamarosan jövünk az első beszólással.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!