NEHAZUGGY

Ez olyanfajta gőg, ami meg fogja bosszulni magát

Swan Edgar | 2021. Március 12, Péntek | 7:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras jó reggelt, kibomló tavaszt és vidoran közeledő hétvégét kívánok mindenkinek! Függetlenül attól, hogy még magyarnak vallhatja-e magát, vagy már ezt a jogát megvonta a pánikban őrjöngő kormányhű sakálmédia. Tegnapelőtt még azt követelték nagyonnemzetiék, hogy tegyünk már különbséget azok között, akik támogatják a határon túli magyarok szavazati jogát, és azok között, akik nem támogatják, és ez utóbbiakat hazaárulás vádjával tagadhassa ki a nemzeti oldal. De minimum. Tegnap már ráfinomított a dologra valamelyik fröcsögőműves, ő már azt óhajtja a maga finom modorában, hogy a KD-s hazaárulók ne szavazhassanak.

a DK-nak nyilván semmi kifogása nem volt az ellen, hogy az itt élő, de nem magyar állampolgárságú, legfeljebb budapesti lakcímmel rendelkező külföldi állampolgárok több tízezren Karácsony Gergelyre szavaztak, és lényegében megnyerték neki a választást.

Miután ez visszatérő érv, talán nem baj, ha beszélünk róla egy kicsit. Egyrészt azt lenne jó tisztázni, hogy honnan tudja a pártmédia tetszőleges szalagmunkása, hogy ki kire szavazott? Amennyire tudom, a szavazás nem publikus dolog. Azt tudjuk, hogy külhoni magyarok közül mennyien szavaztak a Fideszre a parlamenti választáson, mert a külhoni szavazatokat külön vezeti a választási iroda, nagy ész nem kell hozzá, hogy megnézze az ember. Pontosan látni lehet azt is, hogy a külföldön élő magyarok közül hány levélszavazat érkezett, azt is lehet tudni, hogy csak az szavazhat levélben, akinek nincs magyarországi lakcíme. Tehát az itt született, de jelenleg külföldön dolgozó és élő magyar akkor szavazhat levélben, ha lemondott a magyarországi lakcíméről. Miután a többségnek itt él a rokonsága, esetleg ingatlannal is rendelkeznek az országban, nem mondanak le a lakcímükről. A más országban született és élő magyaroknak azonban nincs magyarországi lakcímük, ők tehát levélben szavazhatnak. Ez az adat nyilvános, ahogy az is, közülük hányan melyik pártra voksoltak.

Ilyen adat azonban a magyarországi lakcímmel rendelkező uniós állampolgárokról nincs – vagy én nem találtam -, de nem is ez az igazán fontos. Hanem az, hogy ezt a rendszert nem Karácsony Gergely találta ki a maga örömére. Ez uniós jog, minden uniós polgárt megillet. Az a magyar is szavazhat Bécsben, Párizsban, Münchenben vagy ahol lakik, aki nem rendelkezik az adott országban állampolgársággal, lakcímmel viszont igen. Arról nem tudok, hogy Magyarországon született és itt élő svábok tömegesen rohannának a németországi parlamenti választásokra voksolni. A két dolog tehát semmiféle módon nem összehasonlítható. Sőt, egymással ellentétes, hiszen az önkormányzati választásokon azok szavazhatnak – állampolgárságtól majdnem függetlenül – akik ott élnek az adott településen, ott fizetnek adót, az életüket közvetlenül befolyásolja a választás eredménye. Ezzel szemben a külhoni magyarokat semmi formában nem érinti a mindennapokban a parlamenti választás eredménye. Mondom érthetően: az erdélyi magyarok pont leszarnák azt is, ha Orbán fogná magát, és kiléptetné az országot az Európai Unióból. Attól még Románia tagja maradna az Európai Uniónak, az erdélyi magyar pedig uniós polgár lenne, annak minden jogával rendelkezne. A Makón élő Varga család meg nem rendelkezne. Ez a különbség. A külhoni magyarok szavazati jogát igenis lakcímhez kellene kötni, de sokkal egészségesebb és hasznosabb lenne, ha ők küldhetnének a magyar parlamentbe meghatározott számú képviselőt, akikre szavazhatnának, és aki aztán képviselné az érdekeiket. Ez nem nemzeti melldöngetés, hanem józan ész kérdése.

Érdekes kijelentést tett dr. Zacher Gábor a Pátria Rádiónak. Egyrészt azt mondta, hogy szar van a palacsintában, amit valamennyien tudunk sajnos. Másrészt azt, hogy a magyar egészségügy nagyjából ezer lélegeztetőgépen kezelt betegig működőképes, ha ennél többen szorulnak ilyen intenzív ápolásra, akkor nem tudja, mi fog történni, de nagy baj lesz. Ez a tudás – ami bizonyára nem csak Zacher doktor sajátja – hasznos lett volna akkor is, amikor a kormány iszonyatos pénzért összevásárolt annyi lélegeztetőgépet, aminek az öt százalékát képes a rendszer használni, mert nincsen több szakember és nincsen több olyan intenzív ágy, ahol ezeket üzembe lehetne helyezni. Tehát nem arról van szó, hogy a biztonság kedvéért a kormány a már meglévő – mert előtte is volt az egészségügyben lélegeztetőgép – mellé beszerzett még kétszer annyit a biztonság kedvéért, hanem beszerzett hússzor annyit. Ezt már akkor, a beszerzés pillanatában is tudni lehetett, hogy valami eszelős nagy baromság, és majd tudni kell a járvány múltával, amikor elérkezik az elszámoltatás ideje. Az is elhangzott ebben a rádióinterjúban, hogy a magánegészségügyben dolgozó aneszteziológusnak, aki éppen egy mellimplantátum behelyezése miatt altat a magánkórházban, nagyobb hasznát vehetnénk a lélegeztetőgépek mellett, és különösnek találja Zacher doktor, hogy a magánegészségügy jelenleg is működhet, nyilván nagy a lobbierejük.

Ezt a kijelentést különösnek és károsnak is érzem. Nyilván nem most van itt az ideje ennek, de a járvány után talán nem lenne baj tisztázni a magánegészségügy szerepét a magyarországi ellátásban, legalábbis a betegek szempontjából. Nem hinném, hogy szerencsés dolog a magánegészségügyet a luxuskezelésekkel és a luxusbetegekkel azonosítani. Nekem van olyan hozzátartozóm és ismerősöm, aki ma például fehér bottal botorkálna, mert az állami rendszerben csak nagyon sokára került volna sor a szemműtétjére, van, aki a magánegészségügy nélkül ma már valószínűleg nem élne, mert nem volt idő és ember rendesen – meg sehogyan sem – beállítani a vérnyomását, olyan is van, aki az állami rendszerben bolyongott addig, ameddig majdnem amputálni kellett a menthető végtagját. Tehát nem csak mellnagyobbításról és ajakfeltöltésről szól a dolog. Sőt, nem ártana tudni arról sok embernek, hogy aki eddig hordta a tömött borítékot a doktornak, amiért cserébe a világon semmi pluszt nem kapott, ugyanazért a pénzért elmehetett volna a magánba, és talán jobban járt volna. Ha sok esetben nem is közvetlenül a beteg életét menthetik meg a magánellátásban – bár ez sem példa nélkül való -, de a méltó élethez sok esetben biztosítani tudják a feltételeket, amire az állami rendszerben nem minden esetben van lehetőség a túlterheltség, a várólisták és a rossz szervezés miatt. Ezt érdemes lenne eltanulni, a hatékony működés nem ördögtől való dolog.

Valamit nagyon hiányolok az összes orvos megszólalásából. Mégpedig azt, hogy legalább gesztusszinten kiálljanak a szakdolgozók mellett. Azok mellett a nővérek és ápolók mellett, akik nyomorúságos fizetésért ott gürcölnek velük és mellettük, akik nélkül az orvosok nem boldogulnának, és akik a magasszintű szakmai hozzáértés mellett egészen alantas munkát is kénytelenek elvégezni annyi fizetésért, amennyiből képtelenség normálisan megélni. A hányást, vért nem az orvos takarítja fel, az ágyat sem ő húzza át, hanem az a nővér, aki emellett olyan szakmai feladatokat is el kell lásson, ami nélkül az orvos nem tudna hatékonyan gyógyítani. Mégsem láttam soha, hogy a saját fizetésemelésük mellett kiálltak volna ezekért a munkatársaikért. Ez olyanfajta gőg, ami meg fogja bosszulni magát. Sőt, már most is megbosszulja. Nem csak orvosból van kevés az egészségügyben, sőt, elsősorban nem orvosból van kevés, hanem szakápolóból. Amikor majd sor kerül az egészségügy átfogó reformjára, nem csak az aktuális kormánynak, hanem az orvostársadalomnak is alaposan el kell gondolkodnia a saját hibáin.

Lenne még mondandóm mindenféléről, de már most is alaposan kilógok a jóreggelt-puszinak szánt keretből. Majd folytatom más cikkben, most veszem a nem létező kalapomat, de előtte még kellemes napot kívánok mindenkinek. Aki most indul munkába, ne felejtse otthon az esernyőt. Mi nemsokára jövünk az első beszólással.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!