Szép reggelt! Átmenetileg telet tartunk, de akkor is március van, mindjárt vége a hidegnek. A járványnak még nincs vége. Orbán Viktor utoljára akkor szórakoztatta a fészbukosokat, amikor megkapta az oltást, azóta annyira elfoglalt, hogy nem ér rá még arra sem, hogy a személyzet feltöltsön róla egy fotót, amint rohan a törzsi gyűlésre. Úgyhogy Gulyás Gergelytől kellett megtudnunk, hogy az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és benzinkutak kivételével mindent bezárnak. Mert az a galád vírus terjed. Hát ja, már januárban is lehetett tudni, hogy erre kell számítani. Talán időben lépni kellett volna, amikor a mutációk elkezdtek terjedni. Az idő pedig nem akkor jött el, amikor kezd kicsúszni a járvány az ellenőrzés alól (francot, már kicsúszott) hanem akkor jött volna el, amikor még az elején voltunk. Szerintem. Ez most iszonyat nagy szívás lesz, megint sikerült elbaltázni a védekezést. Mégpedig nem kicsit, hanem nagyon. A kormány három hónapja áll tátott szájjal, tehetetlenül. Ha az elmúlt egy évben semmit nem tanultak, semennyire nem tudtak felnőni a feladathoz, amikor már nem pofázni kell, és nem a védtelenekkel kicseszni, hanem felelősen vezetni az országot, akkor legalább az utolsó három hónapban megerőltethették volna magukat. Máshol – ahol jóval előbb léptek a kormányok -, már nyitnak. De a propaganda alighanem Szlovákiára és Csehországra fog mutogatni – ahol szintén elszúrták a dolgot -, mert mindig ahhoz hasonlítgatják magukat, akihez megéri hasonlítani. Gondolom az lehetett a terv eredetileg, hogy belengetik a világvégét – ez a lengetés napok óta, már egy hete folyik -, az oltásokkal azonban nem következik be a legrosszabb és lehet mellet döngetni, hogy meg lettünk mentve. Azt kihagyták a számításból, hogy nem látszik azonnal az eredmény, az oltás eleve hetek alatt fejti ki a hatását. A nyakamat teszem rá, hogy a szakértők (nem Szíjjártó, hanem akik értenek hozzá) már jó ideje sípoltak. Arra is a nyakamat teszem, hogy a kormányzó úr számolgatott, neki mi térül meg. Mire rájött, hogy elszabadultak a dolgok, addigra késő volt. Azt mondta Gulyás, két hét múlva kezdődik a nyitás. Legyen úgy. Az valóban csodaszámba menne. Ugyanitt használt mosogatószivacs eladó, valamint mindenki töltse ki a nyitásról szóló nemzeti inzultációt, mert ha valamikor, most tényleg aktuális.
A járványhelyzetről ugyan nem nyilatkozott meg országunk büszkesége, de szerencsére arra akadt ideje – a személyzetnek -, hogy hörögjön egy sort ez Európai Néppártról. Mert azok hirtelen baloldaliak lettek, ideje felépíteni a jobboldalt. Azt elfelejtette megemlíteni a jövendőbeli volt miniszterelnök, hogy a KDNP nevű párt – amelyik elméletben a másik kormánypárt a Fidesz mellett – ott maradt abban a baloldali fertőben. Ilyen okosságokat írt őkegyelmessége:
Most az EPP nélkül kell felépíteni az európai demokratikus jobboldalt, amely otthont nyújt azoknak az európai polgároknak, akik nem akarnak migránsokat, nem akarnak multikulturalizmust, nem estek LMBTQ-őrületbe, védik Európa keresztény hagyományait, tisztelik a nemzetek szuverenitását, és nemzetüket nem a múltjuk, hanem a jövőjük részének tekintik.Itt az idő! Éljen a demokratikus jobboldal!
És akkor jöjjön a nap legviccesebb híre: eltűnt a radarról a NER kedvenc luxusrepülője. Mármint nem arról van szó, hogy maga a gép tűnt el, hanem arról, hogy az európai kormányzati adatszabályok miatt nem áll rendelkezésre radarkövetés. Csakhogy ez nem kormánygép, hanem magánrepülő. Érdekes.
Ma reggel előkerült a vírusharcos, ment a törzsi gyűlésre. Az egy dolog, hogy kézfogással üdvözölték egymást Pintérrel, az már más kérdés, hogy Kósa Lajos még most is ott tátja a száját. Nem tudom, ki hogy van ezzel, én elég rémisztőnek találom már azt is, hogy valaki, aki annyira kevéssé okos, mint Lajos, bármiféle posztot betölthet a járványkezelésben. Aki akar, attól megnyugodhat, hogy amúgy sincs beleszólása semmibe. Ami nem baj, az már annál inkább, hogy szakembereknek sem lehet sok szava ez ügyben. Ha lehetne, nem itt tartanánk. Na de hamarosan megtudjuk az aktuális miheztartást, amint a vezér beérkezik a magánrádiójába igét hirdetni. Addig már ki fogjuk bírni fél lábon is.
De azért ne fél lábon, hanem két lábon igyekezzünk elkezdeni a mai napot. Hamarosan jövünk és beszólunk, addig is kellemes ébredezést mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.