Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A csodafegyver

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Végtelen számú tündérmesét láthattunk, hallhattunk az elmúlt évtizedben a Fidesz előadásában, ezért egyáltalán nem indokolt velük kapcsolatban bármin meglepődni. Nekem mégis sikerült: leesett az állam attól, amit csütörtökön a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában a Kiszelly Zoltán nevű vendég megvalósított. Az úriember eddig politológusként szerepelt a kormányhű média összes felületein, most viszont már mint a Századvég Gazdaságkutató igazgatója részesített bennünket bölcselmeiben. Igazából ezen sincs miért álmélkodni, nem ő az első és nem is az utolsó, aki ilyen fajta hűségjutalmat kap. Végül is megdolgozott érte.

A műsor témája a Fidesz Európai Néppártból való kilépése volt, ezzel kapcsolatban elhangzott az összes, az unásig ismert halandzsa, hanem a vége felé Kiszelly már fantasztikus teljesítményt nyújtott. Arra a kérdésre, hogy fogja-e ez befolyásolni a Fidesz érdekérvényesítő képességét az Európai Parlamentben a továbbiakban, csupa érdekességet mondott. Mint kiderült, valójában ennek nincs jelentősége, ugyanis amit Magyarország elért az utóbbi években uniós viszonylatban, azt a miniszterelnök érte el. Minden fontos kérdésben az Európai Tanács dönt, az államfők és miniszterelnökök tanácsa, a parlament szerepe valójában jelképes, ők legfeljebb finomítanak, igazítgatnak a döntéseken. Orbán Viktor ebbéli minőségében kiválóan teljesített, mindent elért, amit el lehetett érni, és ez nyilvánvalóan a jövőben sem változik, tehát aggodalomra semmi ok. Sorolta a példákat, legyen szó a költségvetésről, az újjáépítési csomagról, de akár Ursula von der Leyen megválasztásáról is, ez mind nem valósult volna meg Orbán nélkül, sőt, a jogállamisági mechanizmus című kezdeményezés, amelyet pedig éppen Magyarország ellen találtak ki, végül zátonyra futott.

A Fidesz végül is csak a frakcióból lépett ki, a néppártban bent maradt, aztán hogy hogyan tovább, az majd kiderül. Talán csatlakozik valamelyik másik konzervatív képviselőcsoporthoz, talán nem, azt nem mondta, hogy ez attól függ, hogyan dönt a főnök, de nyilvánvaló, hogy erről van szó. Az utolsó kérdés az volt, vajon mit lép erre Salvini, aki már jelét is adta annak, hogy szívesen belépnének a néppártba a Fidesz helyére. Erre lényegében reális választ adott: ha most kérvényezné Salvini ezt, minden bizonnyal nemet mondanának, ahhoz ugyanis, hogy változás következzen be, Salvininak látványosan el kellene indulnia a damaszkuszi úton. Szembefordulnia korábbi önmagával, azaz feladni a migrációval, a családdal és az euróval kapcsolatos álláspontját. Lényegében ugyanazt kellene megtennie, amit a Jobbik megtett, de akkor elveszítené azokat a szavazóit, akik pontosan azért voltak a hívei, mert ezekkel egyetértettek. A Jelenlegi Ligával ugyanis, amely lényegében ugyanolyan, mint a Fidesz, a néppárt nem lenne hajlandó együttműködni. Hozzátette, azt természetesen nem tudjuk, hogyan dönt majd az olasz Liga elnöke, mint ahogy azt sem, a néppárt miképpen fogadna egy ilyesfajta megtérést, az viszont tény, hogy végső soron mindketten nyernének egy esetleges szövetséggel, hiszen a néppárt frakciója visszanyerné korábbi létszámát.

A kívülálló persze kizártnak tart egy ilyen megegyezést, a néppártnak elég baja volt a Fidesszel, aligha fog sebtiben belesétálni egy pont ugyanolyan kelepcébe. Tény, hogyha csökken a létszám, azzal veszítenek is, főleg forrásokat, mert azt létszámarányosan állapítják meg, de gondolom, nincs az a pénz, amiért egy ilyet érdemes lenne elviselni. Az is egy fontos kérdés lett volna, hogy ezek után van-e bármi haszna a fideszes képviselők európai parlamenti jelenlétének – főleg annak fényében, hogy az Európai Parlamentnek amúgy sincsen jelentősége Kiszelly szerint, csak egy csomó ingyenélő, hiszen a lényegi munkát elvégzik az államfők és a miniszterelnökök. Sajnos, ezt a kérdést nem tették fel neki, pedig érdekelt volna a válasz. Na jó, természetesen haszna azért mégiscsak van, szép juttatást kapnak még így is a képviselők, hogy most el kell köszönniük az alapilletményen felüli juttatásaiktól. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy azokat a tisztségeket amúgy nem a képességeiknek köszönhetik, hanem a frakció juttatta nekik, tekintettel a létszámukra.

Hölvényi György, mint KDNP-s képviselő, úgy érzi, őt nem érinti a kilépési kényszer, különben is, egyenesen a Vatikán kérte, hogy maradjon az EPP-frakcióban. El nem tudom képzelni, mivel bírta felhívni magára a Vatikán figyelmét, hogy egyáltalán ott van, lehet, hogy egyenesen isteni sugallat működött közre, de az is elképzelhető, hogy a KDNP kért segítséget. Mindenesetre érdekes, hogy ezen még a fideszesek is csodálkoznak, ami egyáltalán nem meglepő, tekintettel arra, hogy a Fidesz nélkül a KDNP sem a parlamentben, sem pedig az Európai Parlamentben nem létezne, így az lenne a minimum, hogy ahol ajtót mutatnak a Fidesznek, onnan a KDNP is távozik.

Ez persze legyen az ő bajuk, nekünk legyen az elég, hogy bár most száműzetett a nagy csapat, nem maradtunk remény nélkül, hiszen van nekünk egy csodafegyverünk, Orbán Viktornak hívják, ő egyszál egyedül is elboldogul, a hátán viszi az országot, míg máshol romokban hever a gazdaság, nálunk bezzeg virágzik, nem és nem hagyja zsarolni magát. Lám, milyen frappáns választ adott arra is, hogy Európa nem akarja elfogadni a nem hitelesített vakcinákkal beoltottak oltási igazolványát. Ha ők nem fogadják el a miénket, majd mi se fogadjuk el az övéket és kész. Aztán megnézhetik magukat.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.