Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legközelebb mindenünk is lesz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Lehet valaki ott a kormány körül, aki nem bír kifogyni a jobbnál jobb ötletekből. Még az is lehet, hogy nemcsak egy ember, hanem egy egész csapat, mert ennyi világmegváltó javaslathoz több emberre van szükség, akik valahol ott ülnek egy szobában és naphosszat azon törik a fejüket, milyen új kezdeményezésekkel lehetne fellendíteni a magyar gazdaságot. 

Amikor a járvány ideérkezett, itt álltunk gyakorlatilag szinte minden nélkül, alapvető felszerelések hiányoztak. Az, hogy mi, átlagemberek nem tároltunk otthon dobozszámra maszkokat, az hagyján, miért is tettük volna, de hogy igazából már a járvány elején kiderült, hogy a kórházak sincsenek felkészülve a várható többletigényre, az egészen egyszerűen ijesztő volt. Míg más országokban úton és útfélen osztogatták a maszkokat, nálunk addig mindenki maszkokat gyártott, eleinte nem is volt rá nagy szükség, hiszen úgy hirdették, hogy a maszk az egy fölösleges fényűzés, mire megváltozott az állásfoglalás, már mindenkinek volt mit magára vennie. Aztán egyszer csak kiviláglott, hogy fertőtlenítőszerből is hiány van, akkor hamar a MOL nekiállt nagy tételben gyártani. Lélegeztetőgépünk is alig volt, erre szétszaladtak a fürkészek és szereztek mindenfélét, többszörösen túlteljesítették a tervet, az ember nem is érti, hogyan bonyolítanak le egy-egy ilyen beszerzést, nincs senki, aki figyelné, mennyi az annyi? Nem kellett volna szólni nekik egy ponton túl, hogy most már hagyják abba? És ezzel még nincs is vége, mert eközben mi magunk is nekiálltunk lélegeztetőgépeket gyártani. 

Az általános fejetlenség ordított ki egész végig ebből a folyamatból. Maszkokat itthon is gyártottunk, valamelyik börtön melléküzemágában készültek, aztán amikor a hiány felütötte a fejét, fokozták a termelést, éjt nappallá téve készítették a maszkokat az elítéltek, de nyilvánvaló volt, hogy akárhogy is igyekeznek, a tömeges igénynek nem lesznek képesek megfelelni. Akkor a kormány vett egy csodagépsort, amellyel állítólag akár 2,8 millió maszkot is lehet gyártani havonta, aztán hogy mennyit gyártanak vagy mennyit nem, azt nem tudni, a tény viszont az, hogy végül a fürkészek szereztek be mindenfélét, maszkot, védőruhát irdatlan mennyiségben Kínából, nem annyira nagyszerű minőségben, de legalább már volt mindenből elegendő. A napokban hírt kaptunk arról, hogy egy dunaföldvári papíripari cég is bővítette palettáját, sebészeti maszkok gyártását kezdte meg, a beruházást a kormány is támogatta, évi háromszázmillió darabot készítenek majd. Csak remélni lehet, hogy ezzel kapcsolatban nem lesz több hír, ennyi maszk már biztosan elég lesz. 

A lélegeztetőgépek frontján is van némi zavar. Itt állnak a magyar készülékek, vevőre várnak, ráadásul ezek olyan csudálatos gépek, hogy ebből egy is annyit tud, mint amabból több, mert több beteget is rá lehet kötni egyidejűleg, így nagyon megéri megvenni. Hogy mennyit adtak már el belőle, nem tudni, de nem tartom valószínűnek, hogy sokat, hiszen már mindenki beszerezte a neki szükséges mennyiséget, így nagy forgalmat egészen biztosan nem tud majd lebonyolítani a gyártó. 

A legújabb hír pedig az, hogy épül a magyar vakcinagyár Debrecenben. Alapjában véve ez egy nagyszerű hír, most is milyen nagy hasznát látnánk, ha lenne ilyen gyárunk, és lesz is, csak éppen nem most, hanem jövőre, mert addigra készül el. A hírek szerint kifejezetten a Covid elleni oltóanyag gyártása lesz a feladata, és a jövő év második felében már a nemzeti oltóanyaggyárban készül majd a koronavírus elleni vakcina. Méghozzá a saját vakcinánk, mert most fejlesztik, és jövőre egészen biztosan kész is lesz. Na és itt kezdenek előtolulni a kérdések. Jövő év második fele? Ezek szerint most már azzal számolunk, hogy a továbbiakban állandóan a Covid ellen kell majd védekeznünk? Ha van járvány, ha nincs, mi rendszeresen Covid ellen fogunk oltakozni? 

Egy vakcinagyár természetesen jó, ha van, nyilván szükség is lesz rá, egészen biztos, hogy nem marad munka nélkül, de biztos, hogy a koronavírus ellen kell kifejleszteni valamit? Hiszen most már a világ tele van különféle oltóanyagokkal, amelyek ára nyilván zuhanni fog, hiszen most rendkívül nagy az igény, de nyilván hamarosan bekövetkezik az egyensúly, sőt, túlkínálat lesz, akkor olcsóbbak is lesznek, nem biztos, hogy a sajátunk jobb lesz, mint a meglévők, sőt, talán még olcsóbb se lesz. Nyilván a tudósok eddig sem tétlenkedtek, keresték a megoldást, de úgy tűnik, mások sokkal előbb találták meg, nincs ezzel semmi baj, előfordul, hogy akármennyire igyekszünk, mégiscsak lemaradunk, de akkor ezt tudomásul kell venni szerintem. Rengeteg terület van még, ahol új felfedezésre várnak, csak az állatgyógyászat jut eszembe most, például a madárinfluenza vagy az afrikai sertéspestis ellen még nincs védőoltás, pedig nagy szükség lenne rá, sőt, vinnék is, mint a cukrot. 

Olyan, mintha egy állandó világjárványra próbálnánk berendezkedni, pedig nem valószínű, hogy ez szükséges, ha végre sikerül legyőzni, akkor ilyen méretekben egészen biztosan nem tér már vissza. Nem kellene ehhez igazítani az életünket. Mintha egy földrengés után úgy gondolnánk, hogy a továbbiakban rendszeresen várhatóak a földrengések. Most alaposan felkészülünk bármiféle járványhelyzetre, legközelebb már mindenünk is lesz, de ha történetesen másféle csapás ér bennünket, az ellen ugyanolyan védtelenek leszünk, mint a Covid esetében voltunk.