NEHAZUGGY

Ez az ország szabadulni akar

Tamás Róbert | 2021. Február 24, Szerda | 7:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, vidám tavaszt mindenkinek! Ma csodaszép idő lesz – ahol nincs nyakig érő köd -, aki teheti, élvezze ki.

Most jöttem rá, hogy igazából jó ideje hibátlanul működik a nemzeti konzultáció. Igaz ugyan, hogy nem az, amit az állampárt preferál, ez sokkal valódibb és sokkal reálisabb képet ad az emberek véleményéről, mint az irányított kérdésekkel ékes hivatalos konzultáció. Akit érdekel a dolog, az bátran nyissa meg Orbán Viktor Facebook oldalán, ott aztán belecsöppenhet a nagy magyar valóságba.

Ahogy olvasom a kommenteket – és már az is mindegy, melyik poszt alatt teszem ezt -, úgy érzem, ez az ország szabadulni akar. Régóta benne van ez a levegőben, nem kell ahhoz feltétlenül Orbán közösségi oldalát olvasgatni, hogy rájöjjön az ember. Mindenhol tapintható a feszültség, ott van a mindennapokban, a beszélgetésekben. Lassan nem lehet tovább úgy tenni, mintha minden rendben lenne ebben az országban, mert semmi nincsen rendben. Talán a közelgő tavasz teszi, talán túl sok mindent söpörtünk be a szőnyeg alá, nem tudom. Az biztos, hogy olyan érzésem van, mint vihar előtt, amikor tele van a levegő feszültséggel.

Úgy vélem, ez természetes jelenség lehet, és majd később, évek múlva el fogják mondani az elemzők, hogy egyértelmű volt, logikus, tisztán látható, egyik lépést követte a másik, máshová nem futhatott volna ki a történet. Igen, utólag minden világos és logikus, csak előre nem, még a jelenben sem. Pedig most, a jelenben is látható. Túlságosan elszabadultak a következmények nélküli fülkeforradalom következmények nélküli gyermekei. Külön-külön is sok, ami történt. Borkai, Rogán és feleségei, Kósa és az örökösnő, Szájer és az ereszcsatorna, Varga Judit és a csok. És ezek nem múltak el nyomtalanul (ahogy többszáz egyéb ügy sem), csak bekerültek a nemzeti szőnyeg alá. Még le sem hajtották annak a bizonyos szőnyegnek a sarkát, már lehetett is újra emelni, mert kipattant a nemzetbiztonságilag titkos alagút a Puskás Aréna alatt. A Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke hozta nyilvánosságra az ügyet, ezért őt egészen biztosan meg fogják rángatni. Példátlan gyorsasággal, órák alatt megszületett a válasz a kormányzat, pontosabban a Puskás Aréna Facebook oldala jóvoltából. Nem is igaz, kacsáról van szó, természetesen. A valóság az, hogy egy ötven méter hosszú autós aluljárót fognak építeni, azt is csak azért, hogy amennyiben védett személy, kiemelt vendég vagy előadó érkezik az objektumba, ne kelljen akadályozni a tömeget a hömpölygésben. És azért kell mindezt titkosan kezelni, hogy a védett személyeket védeni lehessen, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön az ötven méteres aluljáró tervrajza. Azt nem indokolták meg, ha ez nemzetvédelmileg nagyon titkos, akkor honnan tud róla a Puskás Aréna Facebook oldalának moderátora. Pedig az is érdekes kérdés, ha a mezei állampolgár (aki fizeti az egészet) ki van zárva az információból, a közleményt kiadó, a hírt kacsának nevező illető honnan ilyen jól informált?

Tudom, hogy demagóg vagyok, de úgy vélem, ha valaki ennyire veszélyben érzi magát, az ne menjen emberek közé, pláne ne menjen az Orbán Viktor gyerekkori álmát megtestesítő stadionba. Maradjon szépen otthon, az nekünk ingyen van, nem kell 2 milliárd forintot ráköltenünk arra, hogy szurkolhasson a falábúaknak. 2 milliárd forint (és ez még akkor ennyi, amikor tervezik. Mire készen lesz, alighanem a többszörösébe fog kerülni) kétezer olyan család túlélését jelentené, ahol a család jövedelemforrása bedugult a járvány következtében. Naponta bukkannak fel ezek a történetek, és hiába hiszik azt sokan, hogy ez is lecseng, mint annyi más. Elfelejtjük. Csakhogy ezek soha nem merülnek feledésbe, minden elő szokott kerülni, mégpedig drámai gyorsasággal és egyszerre. Most sem lesz másként.

Ha a rezsim ésszel csinálta volna, ha nem ír felül mindent a mohóság, ha a NER-lovagok némi önmérsékletet tanúsítanak, ha a harácsolás helyett egy időre figyelmet fordítanak a társadalmi problémákra, akkor meg lehetett volna úszni. Elkapkodták, egyben sokszorosan túltolták a kampányt. A kamu nemzeti konzultáció nem képes egyensúlyba hozni a dolgokat. Már nem csak az ellenzékiek, hanem a legtöbb ember – a fideszesek egy része is – úgy érzi, hogy csapdába esett. A hosszasan elnyúló járvány és az ezzel járó bezártság olyan csapda, melyben mindenki pocsékul érzi magát. Ezzel párhuzamosan fut – és nyilvánosan fut, mert már nem is gondolnak arra, hogy baj lehet belőle – a zsákmányszerzés és a parvenükre oly nagyon jellemző rongyrázás. A karanténból és a járványtól való szabadulás vágya nagyon könnyen hozhatja magával a rendszertől való szabadulás vágyát is. A kormánypárt senkivel, semmiről nem tárgyal, nem egyeztet, még csak gesztusokat sem tesz, már a látszatra sem ad. Ha valamikor, most igazán nagyon egyértelműen kinyilvánította, hogy sem az ellenzéki pártoknak, sem az állampolgároknak nem óhajtja és nem is fogja meghallgatni a véleményét. Soha. Most annyira egyértelművé tette, hogy ez itt egy diktatúra, ami már túlvan a veszélyes szinten olyan esetben, ha nem társul hozzá egy nagyon erős katonai- és rendőrterror.

A járvány minden kormányt nagyon nehéz helyzetbe hozott, az Orbán-rezsim erre rátett egy lapáttal. A hozzá nem értésével, a pofátlanságával, a pökhendiségével, a korlátoltságával és az eszelős zsákmányszerzési vágyával most összekapcsolódik a nyüszítő rettegés, hogy bukhatnak, mindent elveszíthetnek. Személyesen és egyenként is. Évek múlva majd elmondják az elemzők, hogy tisztán látszott mindvégig, mi fog történni. Most még – ugyanazok az elemzők és ellenzéki véleményvezérek és megmondóemberek – ezernyi érvet sorolnak el, hogy végül miért nem fog megbukni Orbán.

Azt gondolom, annyira beszorult a társadalom, hogy nincs már hova hátrálni. Talán eljött – vagy bármikor eljöhet – az a kritikus pont is, amikor sokan felismerik, hogy nincs már mit veszíteni. Ha pedig nincs mit veszíteni, akkor miért ne lehetne megpróbálni változtatni?

Jó ébredezést, vidám napot mindenkinek! Mi jövünk vissza és beszólunk, mint évek óta mindig.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!