Október 17,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mi ez, ha nem a szélsőségek előmászása a kövek alól?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,015,824 forint, még hiányzik 1,984,176 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ennek a kurva járványnak sajnos rengeteg halálos áldozata volt. Az életünket is egy éve uralja, meghatározza, gúzsba köti. Ki gondolta volna? Én nem. Azt állítottam tavaly, amikor ez az egész kitört, hogy talán megint csak egy médiahisztinek vagyunk a szemtanúi. Sajnos nem nekem lett igazam. Ennek ellenére a sok-sok szar mellett azért történtek jó dolgok is (igen, erre mondják a legdurvább közhellyel, hogy minden rosszban van valami jó). A Föld nevű bolygó talán kicsit fellélegezhetett a rá nehezedő környezetszennyezés alól. A turisták nem tapostak le közkedvelt természeti parkokat, és a repülők sem szennyezték annyira a légkört, miután sok helyen szinte teljesen megállt az élet. Méregtelenít a bolygó, ez pedig nem teljesen haszontalan. Legalább.

Ezzel párhuzamosan, mert minden rosszban van valami jó, elmaradtak olyan szélsőséges felvonulások is, mint a Kitörés-emléktúra és maszkabál a Budai-hegységben. Ha valaki nem tudná:

A Kitörés Emléktúra célja, hogy minden év februárjában megemlékezzen azokról a magyar és német katonákról, akik a II. világháborúban két és fél hónapon keresztül hősiesen védték Budapestet — és ezzel együtt Nyugat-Európát — a bolsevik Vörös hadsereggel szemben.

Tehát ez az a kirándulás, amit a nem neonáci (csak kicsit), nem szélsőjobbos nem fasiszták szoktak megrendezni minden évben. A Budai Várból indulnak, és végigbohóckodják korhű jelmezben (SS-egyenruha, német tiszti ruha, stb.) az útvonalat, amit a hős védők megtettek, amikor már annyira körbe voltak zárva, hogy nem volt más választásuk. Kitörtek, mint a Vezúv. Az esemény történelmi kontextusába nem mennék bele, Ungváry Krisztián megtette mindannyiunk helyett. Aki kíváncsi olvassa el, igen tanulságos. Nem ez az első eset, amikor tényekkel cáfolja a fasisztoid beütésektől szenvedő jelenlegi kormány hazug állításait.

Mindenesetre, hogy ne legyen hiányérzetünk, „dicsőség a hősöknek” felkiáltással, Moys Zoltán – aki szerint „senki nem írhatja elő nekünk, hogy egy történelmi eseményt hogyan értékeljünk” – cikket közölt a Magyaridőknemzetben, ha már idén elmarad a „náci legénybúcsú”, ami természetesen nem is az. (Frissítés: A cikkem megírása után szembesültem azzal, hogy a járványügyi tiltások ellenére mégis megtartották az idei Kitörés Emléktúrát, sőt, még „Hitler-szalonnát” is osztottak a résztvevőknek.)

Közben meg ugye konzekvensen tagadják, hogy az lenne, náci hepaj. De akkor mi, ha többen tételesen cáfolják ezt a rózsaszín buborékba öltöztetett horogkeresztes dajkamesét? Persze, hogy az. Nem az, aminek látszik, és mégis. Amikor az egész világból idecsődülnek Budapestre ezek a neonáci kezdemények, és Martens bakancsban végigtrappolnak a fél városon, fel a hegyekbe, ahol út közben pecséteket gyűjtenek a túrakönyvükbe, az micsoda? Minden évben téma, és teljesen jogos a felháborodás ezzel kapcsolatban. Egyáltalán nem örülök annak, hogy azok, akik egykor a világégést okozták a degenerált fajelméletükkel, az eszmei követőik révén, mint a szellemek, újra meg újra megjelennek azokon az utcákon, ahol nagyapáinkat, dédszüleinket marhavagonokba terelték és haláltáborokba vitték.

Mi ez, ha nem a reinkarnálódott ideológia, a szélsőségek előmászása a kövek alól? Miközben tolják, hogy ez nem is úgy volt, meg itt nincsenek nácik, és különben is. Akkor azt szeretném tudni, hogy az orbáni diktatúra pártlapjában miért hoznak le egy ilyen témájú seggnyaló cikket? Hogy 15 év után miért nem lehet ezt befejezni, és egyszer és mindenkorra elfelejteni ezt a vondulósdit? A Pride-ot persze ökölrázva és buzizva támadják, mert az úgy a helyes. De egy szélsőjobbos felvonulás az rendjén van. Ez a mi országunk, ez a mi hazánk.

És megy a kikacsintás és seggrepacsizás ezekkel, meg a Mi Hazánkkal és társaikkal. Számomra egyszerűen undorító. Aztán jöhet ide a sok troll, meg vadhajtás, meg Légió Hungária, meg Nacionalista Zóna, meg mit tudom én még kik éltetik ezt a gyászos ideológiát. Köpedelem. De legalább Márai ide illő írását, az ő örök lényeglátásával. Nem is akarok többet hozzátenni, mert nincs mit.

„Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. 

Nem illethetjük őket szemrehányással. 

De a magyarok! 

Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! 

Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket is, hogy elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! 

Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem. 

A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget.

 Nem igaz, hogy a nyilasok a főbűnösök. 

A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. 

A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. 

Ez a társadalom ilyen, egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. 

De ilyen olcsón nem menekülnek. 

Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai, s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhizlaldákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték – gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás… 

S végül az auschwitzi, olmützi Vernichterunslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel… 

Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, és féltik a »zabrálóktól« a lisztet, a fehérneműt. 

Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.

 Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. 

S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. 

Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a »jobboldali, keresztény, nemzeti« világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül. 

Ez a fajta soha nem változik meg.” 

Márai Sándor – Napló (1945)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!