Február 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szolidaritás: a szó, ami hiányzik a magyar szótárakból

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,653,101 forint, még hiányzik 1,346,899 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A lengyel kormány megpróbálja kiherélni a helyi sajtót. Hasonlóra készülnek, mint amit Magyarországon a Fidesz már végrehajtott, csak a módszer különböző. Idehaza a legnagyobb lapokat megszerezték és a saját képükre alakították át őket. Orbán ugyanis pontosan tudja azt, hogy a sajtó egy olyan fontos fegyver a hatalom kezében, amely ellen nem nagyon lehet védekezni. Azon keresztül elérhetnek milliókat országszerte, és azt az üzenetet juttathatják el számukra, amit éppen megálmodott a Habony Művek. Nem baj, ha történetesen hazugság az az üzenet, hiszen nincs aki ezért felelősségre vonja őket, pont ezért működhetnek a különböző sajtótermékekek egyfajta propagandagépezetként. A közmédia a kormány talán legjelentősebb fegyvere, amely folyamatosan befolyásolja a választókat. Ezt demokratikus országokban választási csalásnak hívják, nálunk azonban még a Kúria is kimondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, a közmédia elvégzi törvényben előírt feladatait.

Független hazai lap napról-napra egyre kevesebb van már. Sokan képtelenek fenntartani egy szerkesztőséget, hiszen a reklámbevételeik szinte megszűntek, a magyar olvasók pedig nem tudnak mindenkit eltartani a piacon. Sokan átálltak előfizetéses rendszerre, azonban idehaza a mai napig a legtöbben úgy gondolkodnak, hogy ami az interneten van, az ingyenes és alanyi jogon jár. Ők már befizették az internet havi díját, azon felül nehogy már nekik kelljen még azért is fizetni, hogy olvashassanak valamit. Az igazság viszont az, hogy az internet előtti időkben az ember elment az újságárushoz és megvette a kedvenc lapjait. Fizetett azért, hogy színvonalas írásokat olvasson. Ez után következett az internet kora, amely a feje tetejére állította az újságírást.

Emberek százait küldték el, teljes rovatokat szüntettk meg, mert már nem volt elegendő a bevétel. A Facebook és általában a közösségi média berobbanásával ezek váltak a legtöbb ember elsőszámú tájékozódási platformjaivá, ami tovább rontotta a helyzetet. Magyarországon azonban igazán rossz akkor lett a helyzet, amikor 2010-ben kétharmados hatalomra tett szert a kormányt, majd nekiállt a független sajtó bedarálásának. Lassan, de biztosan elérték, hogy a komolyabb lapok képtelenek legyenek túlélni anélkül, hogy kormányzati hirdetéseket jelentessenek meg. A korábbi piaci szereplők, akik eddig támogatták a nagyobb lapokat sokszor inkább elálltak az üzlettől, mert féltek a kormány bosszújától. Féltek attól, hogy egy olyan médiaorgánumot támogatnak, amely kritikát mer megfogalmazni az állampárttal szemben. Féltek a retorzióktól, az állami támogatások megvonásától.

Ezzel szépen lassan átrajtolzák a hazai sajtó térképét. Megmaradt persze a HVG és a 24.hu, de ha a Fidesz 2022-ben is megnyeri a választásokat, akkor csak idő kérdése, hogy meddig maradhatnak függetlenek. A kormánynak tervei vannak velük, ez nem titok senki számára. És hogy ennek mégis mi köze a lengyel helyzethez, amire az elején utaltam? Amikor idehaza sorra levadászták a különböző lapokat, ugyan szerveződött egy-két kisebb tüntetés, de a sajtó, a szakma lényegében néma maradt. Megemlékeztek persze cikkekben, de igazi szakmai kiállást nem nagyon láthattunk. Szépen, csendben elfogadta mindenki, ami történt, és várta a sorát. Aztán nemrégiben az Index került sorra, amelynek teljes szerkesztősége – kisebb-nagyobb meglepetésre – egy emberként állt fel, és adta be felmondását.

Ezt érthetően egy, a korábbiaknál komolyabb szolidaritási tüntetés követte, és az Index újságíróira sokan úgy tekintettek, mint valamiféle hősökre. Ez valóban szép volt tőlük, azonban vajon mi történt volna, ha a 24.hu-t vagy a HVG-t darálja be a hatalom? Kiálltak volna értük? Sajnos nem hiszem. És ezzel nem az Index szerkesztőségét minősítem, hanem a teljes magyar sajtóról gondolom azt, hogy képtelenek kiállni a másikért. Fotóriporterek, újságírók, operatőrök nem vállalnak valódi szolidaritást a másikkal. Ha az egyiket vagy a másikat kitiltják, be sem engedik, meg sem hívják egy-egy kormányzati eseményre, a többiek nem állnak fal egy emberként, hogy akkor beszéljék meg egymás között az elvtársak a mondanivalójukat.

A lengyel példa viszont azt mutatja, hogy nem mindenhol működik így a sajtó, ott ugyanis ez a fajta összefogás egy pillanat alatt létrejött, és ezt igen hatásosan meg is mutatták. A lengyel kormány tervei szerint ugyanis megadóztatnák a reklámbevételeket, attól függően, hogy mekkora az újság mérete. Ez 2-től 15 százalékig terjedhet, ami egyes lapok véleménye szerint egyenlő a szabad sajtó kivégzésével. Az adóztatás célja az lenne – a lengyel kormány szerint –, hogy ezekből a bevételekből az egészségügyet és a kultúrát támogatnák. Ez persze szépen hangzik, de a független újságok vezetői nem hülyék, pontosan tudják, hogy ezek a bevételek a kormánypárthoz fognak majd vándorolni, aztán a közpénzből gyorsan magánvagyon lesz.

Ez a döntés egyébként hasonló ahhoz, amit idehaza Orbán tett az ellenzéki önkormányzatokkal, amelyeket megsarcolt a járvány elleni védekezésre való hivatkozással. Nyilvánvalóan ott is ezen önkormányzatok kicsinálása volt a cél, hiszen a kormány bevétele ebből az akcióból szinte aprópénz, azonban ezek a pénzek borzasztóan hiányoznak most az önkormányzatoknál. A független lengyel sajtó – ideértve online lapokat és tv csatornákat is – 24 órára elsötétültek. Ezzel közösen, szolidaritást vállalva a másikért, közölték a lengyelekkel, az olvasóikkal azt, hogy tulajdonképpen mire készül a kormány, és annak mi lehet a következménye. Ez egy olyan üzenet, amelyet igen nehéz lenne megkerülni. És még ha nem is állíthatja meg most a kormányt abban, hogy áttolja a törvénytervezetét a parlamenten – ehhez megvan a többsége -, legalább azt elmondhatják ezek a lapok, tévécsatornák, hogy közösen foglaltak állást a terv ellen.

Lehet, hogy Lengyelország egy Magyarországhoz hasonlóan leamortizált, autokratikusan működtetett ország, de úgy tűnik, a szolidaritás ott még működik. Lech Walesa hazája az abortusztörvény elleni kiállást követően ismét megmutatta, hogy képes az összefogásra és még ha most nem is lesznek képes megállítani a kormányt annak romboló tervében, de tudatják a világgal, hogy nem ért egyet azzal, amit a vezetés művel. Lengyelország sok tekintetben hasonlít Magyarországhoz, ám úgy vélem, a szolidaritás túl régóta hiányzik a magyar emberek zömének szótárából, és nem tudom, valaha újra elő fog-e kerülni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!