NEHAZUGGY

Alattvalók, cselédek, közjószágok, szevasztok

Molnár Bálint | 2021. Február 6, Szombat | 8:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Derűs, békés, optimista jó reggelt mindenkinek! Kedélyjavítási célzattal szeretném közölni, hogy szombat van. Ami abból következik, hogy tegnap péntek volt, amit meg onnan lehet tudni, hogy a utcai harcosok, kipcsakok és reggeltől estig keccsölő miniszterelnökök istene megtartotta az ő rendes igehirdetését a közpénzből fenntartott, világ szégyenére még mindig közszolgálatinak nevezett kanálison, a Kossuth rádióban.

Ha a mikrofonállvány néni így folytatja, és a tegnap is demonstrált felfokozott izgalmi állapotában, levegő után kapkodva, véget nem érően sorolja, sorolja, sorolja a nagyszerű kormányzati intézkedések se szeri, se számát úgy, hogy már a főnöknek kell félbeszakítania, aki alig jut szóhoz, szerintem rossz vége lesz. A kétoldali szervilizmus ugyan alapvető munkaköri leírás ebben a cselédszakmában, de azért simán át lehet esni az egyik ló egyik oldaláról egy másik ló másik oldalára, ha a nagyembernek elgurul a gyógyszere, aztán jön a következő biodíszlet a sorban. Nem mintha nagyon aggódnék Nagy Katalin sorsa miatt, de amit hétről hétre művel, attól magukat újságírónak nevező emberek a világ legtöbb pontján elsüllyednének szégyenükben.

Arról már esett néhány keresetlen szó, hogy miről delirált sok egyéb mellett a nagyember, úgyhogy csak két vonatkozást emelnék ki a tegnapi ámokfutásából. Bármennyire nem akartam elhinni, úgy tűnik, nem viccelnek. Vagy mégis? Olybá tűnik, megint nem sikerült semmilyen hatékonyabb szemfényvesztési, figyelem elterelési, átverési akciótervet kitalálniuk (a politikai innováció már rég nem az erősségük), úgyhogy újabb nemzeti konzultációt indítanak arról, hogy mi legyen a nyitással. Hogy érezzék a mimagyarok: őket emberszámba veszik, számít a véleményük, semmi nem történik ebben az országban, amit ők nem akarnak. Tehát a nagyember fél 8 és 8 között előadja, hogy azért olyan a járvány elleni védekezés, amilyen, mert a magyaremberek ezt akarták, úgyhogy a nyitás menetrendjéről is ők, a magyaremberek fognak dönteni. Ehhez képest két órával később a Gulyás nevű alászolgája kiáll a mikrofon elé és közli, hogy ők, a kétharmadukkal már eldöntötték, hogy szakaszos nyitást szeretnének, két ütemben: március elsejétől és április elejétől részleges nyitásra kerülhet sor. A kérdés az, hogy mi a francról konzultálnak akkor a pórnéppel, ha már úgyis megvan a terv? Akkor jó.

A másik aberrált kinyilatkoztatás, amit nem sikerült az agyammal felfognom, így hangzott:

A gyerek a mi fölfogásunkban KÖZJÓSZÁG (*jószág = haszonállat, saját tulajdon – szerk.) is, mer’ a nemzet a gyermekeiben és a jövőjében él azon kívül, hogy persze saját, személyes boldogságot ad minden szülőnek. De mégiscsak a jövőről van szó, a gyermek érték, akik ilyet vállalnak, ilyen életformát, családos életformát, azokat támogatjuk. De ezt úgy kell tenni, hogy ne beavatkozásnak tűnjön. Még egyszer mondom: tizenegynéhány éve gyakorlom ezt a szakmát, vagy vagyok miniszterelnök, és rendre minden évben vannak viták, amik erről szólnak. Annyira evidens számomra, hogy jót akarunk, hiszen segíteni akarunk a családoknak, a gyerekvállalást akarjuk ösztönözni, és mégis meg kell védeni egy evidensen jó álláspontot is a visszatérő politikai vitákban. De hát ettől szép a mi országunk, hogy ilyen bonyolult.

Sajnos bármennyi időt hagynék magamnak, ezt a közjószágosdit, akkor se tudná bevenni a gyomrom, úgyhogy iderakom, ami eszembe jut. Egyrészt néhány csilliárd forinttal gazdagabb, ugyanakkor lelkileg-szellemileg-erkölcsileg felfoghatatlan nagyságrendekkel egészségesebb és felnőttebb lenne ez az ország, ha a fent idézett beszélő fej csak tizenegynéhány éve gyakorolná a politikai prostitúció nevű szakmát. Másfelől lehet, hogy a tizenvalahány – ami valójában harmincvalahány – év megélhetési politizálás elhomályosítja az ember agyát, de akkor tegyük helyre: Magyarországon nincsenek politikai viták. Legkésőbb azóta nincsenek, hogy őgyávasága futva menekül minden vitalehetőség elől, helyette üzenget, alákérdezések segítgségével vagy nélkül igét hirdet, kinyilatkoztat, kioktat, helyrerak, és jól megmond. Harmadrészt tizenegyedik éve kristálytisztán látszik, milyen az, amikor a kormányprogrammá emelt, legalizált korrupció üzemeltetői evidensen jót akarnak. Abból minden esetben könny, vér és veríték lesz.

De hogy a lényeget is érintsem: aki a gyereket közjószágnak nevezi, mert annak is tekinti, az bármilyen elvetemült aljasságra képes. Pedig a libernyákozás és az asszonyságozás sem volt semmi. Nem csodálom, hogy egy ilyen humanoidnak, aki közjószágként tekint a gyerekre (nem egyenragú félként, nem partnerként és pláne nem a miniszterelnök feletteseként), annak brutális próbatétel lenne, ha a gyerekéről kiderülne, hogy homoszexuális, és idegösszeroppanást kapna, ha megtudná, hogy muszlim párt választott magának. Aki akár ötgyerekes köpönyegforgató keresztény (most éppen az van, hogy keresztények vagyunk, és minden Istenen múlik: az ítélet, a büntetés és a kegyelem) családapaként, sőtpláne egy ország miniszterelnökeként képes közjószágnak nevezni a gyereket – miközben az ő egész pereputtya közpénzből valósítja meg önmagát és őfelcsútisága elcseszett gyerekkorának álmait -, arra nekem egyszerűen nincsenek szavaim. Emberünk már nem is tudja, de nem is akarja titkolni, hogy ő tényleg haszonállatnak, (köz)tulajdonnak, cselédnek tekinti az ország lakóit. Természetesen minél több közjószág szolgálja igába hajtott fejjel őfelségét és kiterjedt holdudvarát, annál jobb.

Abban az országban pedig, ahol a miniszterelnök közjószágként tekint a megszületett vagy megszületendő gyermekre, ott nem a közjószág, hanem példának okáért a miniszterelnöki vő fog tízmilliókat hasítani a magyar és az uniós adófizetők pénzéből. Tiborcz István nemzeti anyatehéntartó és ökológiai gazdálkodó kurvára nem közjószág, ezért miközben kisvállalkozók mentek tönkre, egzisztenciák törtek derékba, ő lehajolt az apróért is: tavaly összesen majdnem 27 millió forint ütötte a markát különféle mezőgazdasági alapokból azért, hogy úri ficsúrként őstermelőt játszhasson. Egy ilyen országban, ahol a gyerek közjószág, a nő asszonyság, a nem fideszes pedig háton elhurcolható libernyák, a pórnép abban se keressen már kivetnivalót, hogy a propagandaminiszter összes felesége az ő lábán áll, és lesz milliárdos pillanatok alatt. Úgyhogy közjószágok, alattvalók, cselédek, lehet oszlásnak indulni: a legfrissebb Rogánné és famíliája gazdagodásában sincs semmi látnivaló.

Mindeközben. Azt még nem tudom eldönteni, hogy csak utolértük, vagy már meg is előztük Oroszországot, ahol pont olyan jogtipró, elnyomó, de legalább hazafiasnak csúfolt, közveszélyes politikai kultúra dívik, mint Felcsútisztánban. Miután tegnap reggel 6-kor a rendőrség rárúgta az ajtót Szász János filmrendezőre és családjára, egy fél napon keresztül kutakodtak, majd több mint nyolc óra fennforgás után egy csomagtartónyi digitális eszközzel távoztak, szerintem nem olyan valóságtól elrugaszkodott kérdésfelvetés ez. Mert azt persze értem, hogy van egy állítólagos konfliktus a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körül, és azt is pontosan tudjuk, hogy a korrupció kormányának hála már nem kell bírói engedély sem a házkutatáshoz. De mi az a bűncselekmény, ami indokolhatja, hogy fegyveres rendőrök hajnalban rátörik az ajtót egy családra? Ne jöjjön nekem senki, de a BRFK pláne ne jöjjön a személyes adattal való visszaélés vétségével, mert az nemhogy nem válasz, hanem még több kínzó kérdést felvető gyalázat.

Amikor tavaly májusban előbb egy szerencsi idős férfit, majd egy gyulai ellenzékit hurcolt el rémhírterjesztés gyanújával a rendőrség úgy, hogy az előbbi politikai véleményét fejezte ki a kormány munkájával kapcsolatban, az utóbbi pedig egy tényt rögzített, az igazságügyek minisztere annyit bírt kinyögni, és nem érezte kínosnak: előfordul, hogy a hatóságok tévednek, különben is csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Akkor majd most is ez lesz? Megmagyarázzák, hogy a ~~pintérség~~ rendőrség azért tört rá stukkerrel a filmrendező gyerekére és azért csavarta ki a kezéből a laptopot, mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik? És önérzetesen vicsorognak is majd mellé, hogy ez itt jogállam, akkor is, ha a jogállamnak nincs is definíciója? Így néz ki a jogállam? Hát rohadtul nem. És a fenti ábra szerint már nem is próbálnak úgy tenni. Ez ijesztő. Meg bíztató is, mert olyan, mintha a vesztüket éreznék. Nem tudom, hogy így van-e, de ideje lenne.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!