Július 25,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Erre lassan már szavak sem lesznek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,219,305 forint, még hiányzik 1,780,695 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

M. Richárd és ügyvédei kezdenek teljesen hülyét csinálni a magyar igazságszolgáltatásból. Mondjuk ez annyira nem nehéz, hiszen igazságszolgáltatás már legfeljebb nyomokban létezik, de akkor is érdekes szembesülni azzal, hogy ezúttal mivel próbálkozik a halálos balesetet elkövető, a kecskeméti maffiaperben korábban elítélt bűnöző. Nyilván ügyvédei tanácsáról lehet szó, nemrégiben derült ki, hogy családja gondnokság alá helyezné a baleset elkövetőjét. Véleményük szerint ugyanis dühkitörései miatt nem tudja kontrollálni a tetteit, ezért már a szükséges papírokat is beadták a bíróságra. Ez azt jelenti, hogy amennyiben úgy dönt a bíróság, M. Richárd akár teljes egészében megúszhatja a börtönt, hogy aztán majd később, amikor már nem állnak fenn ezek a feltételek, akkor a gondnokságot megszüntével újra szabad ember lehessen a csávó.

Nem azt mondom, hogy ne legyen lehetőség arra, hogy valakit gondnokság alá helyezzenek, de M. Richárd esetében már a felvetés is nevetséges, hiszen pontosan tudja, mit tett, csak egyszerűen legyőzhetetlennek képzeli magát. Őt ne korlátozza senki, se a közutakon, se a magánéletében. Jelen állás szerint egy fogdában tölti napjait – mivel folyamatosan törvényeket sértett az elmúlt időszakban –, azonban a 4 év börtönbüntetés, amit kiszabott rá a bíróság első fokon, továbbra sem jogerős. Ha így haladunk, M. Richárd és ügyvédei lassan elérik, hogy előzetesben letölti a 4 évet és a büntetés meghozatala után már egy napot sem kell börtönben ülnie.

Ez az egész történet a magyar igazságszolgáltatás szégyene. Jól látható szerintem, hogy emberünket egyszerűen nem akarják börtönbe zárni, hiszen olyan kapcsolatokkal rendelkezik, amelyek miatt kivételezni kell vele. Ezt még a Fidesz-hívek is pontosan látják, pont ezért ekkora a felháborodás országszerte. Ha M. Richárd nem ismert bűnöző lenne, hanem egy egyszerű állampolgár, már régen a börtönben ülne. Egyszerűen felháborító az, hogy ott tartunk, hogy megfelelő politikai kapcsolatokkal – tegyen bármit is az ember – szabadon sétálhat az utcákon. Hogy most ezt az elkövető nem teheti meg, az csak annak köszönhető, hogy akkora volt a felháborodás az ügye körül, hogy vélhetően jobbnak látták, ha egy kis időre eltávolítják a reflektorfényből.

Az ő és a lúgos orvos ügye, nem beszélve az élettársa által a felismerhetetlenségig összevert Orosz Bernadett ügyéről, szépen megmutatja, hogy milyen állapotban van a magyar igazságszolgáltatás. Mind a három esetben olyan elkövetőkről van szó, akik komoly kapcsolatokkal rendelkeznek, amelyek befolyásolják a velük kapcsolatban születő ítéleteket. Orvos, katona, maffiózó. Ezekkel a „bizonyítványokkal” jól láthatóan elhúzható egy bírósági per, noha a felmentést eddig  (még) egyiküknek sem sikerült elérnie, hiszen a társadalom túl nagy része háborodott fel az ügyeiken. A lúgos orvosként elhíresült elkövetőt jogerősen 11 évre ítéltek végül, több éves huzavona után. Orosz Bernadett ügye még sehol sem tart, M. Richárd pedig – amennyiben így halad az ügye – hamarosan szabadon távozhat. Mire ugyanis jogerős döntés születik az ügyében, már bőven lehet, hogy letölti a rá első fokon kiszabott 4 évet előzetesben.

Az, hogy most gondnokság alá helyeznék, jól mutatja, hogy a maffiózó mennyire is bátor, ha arról van szó, hogy börtönbe kerül. Első körben a rossz szíve miatt – amin a szteroidok, valamint a kokain használata biztosan sokat segített – úszhatta meg a börtönbe vonulást, később pedig folyamatos törvénysértései ellenére sem akartak amellett dönteni, hogy visszakerüljön előzetesbe. Ez az egész egy rossz vicc, amin már senki sem nevet. De főleg nem a baleset következtében elhunyt két fiatal rokonai és barátai. Az ő megcsúfolásukkal egyenlő az, ami most mindenki szeme előtt lejátszódik M. Richárd körül. Úgy tűnik, az ő halálukért senki sem felelős, és azért is csak imádkozhatunk, hogy a bevont jogosítvánnyal azóta is vezető (jelenleg előzetesben van, de ki tudja meddig?) M. Richárd ne okozzon újabb balesetet.

Jelen esetben a mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek mondás teljes mértékben helytálló. És itt még csak nem is a törvényeket érdemes átgondolni, hiszen azok bőven rendelkezésre állnak, hanem inkább azt kellene átgondolni, hogy mennyire is független az a hatóság vagy bíróság, amely kivételezik azokkal, akik politikai kapcsolatokkal rendelkeznek? Mert lehet itt azzal jönni, hogy ezeknek az embereknek bőven volt pénzük jó ügyvédekre, de itt a döntés végső soron a bírótól függ, nem pedig – amerikai mintára – egy 12 tagú esküdtszéktől. Egy, a törvényeket ismerő, tapasztalattal rendelkező embert kell meggyőznie egy ügyvédnek arról, hogy védence nem hibázott, vagy ha igen, akkor is megbánta. Ez a fenti három esetből egyiknél sem igaz, amit többszörösen is bizonyítottak, ennek ellenére nem kapták meg a legsúlyosabb büntetést.

Ha valaki esetében lehetett volna ezzel a lehetőséggel élni, az pont M. Richárd, hiszen a baleset óta jogosítványa bevonása után vezetett, drogozott és megszegett több karanténszabályt is. Jól láthatóan érinthetetlennek képzeli magát, amihez a bíróság asszisztál is szépen. Nehéz lenne ugyanis másnak hívni azt, ami az elmúlt években történt az ügyével kapcsolatban. Az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite egyszerűen megszűnt létezni. Nevetségessé tették az egész intézményt, hiszen ameddig átlagembereket zárnak be évekre börtönbe szabálysértések miatt, addig bűnözők ügyében képtelenek döntést hozni.

Kit lepne meg, ha a bíróság elfogadná M. Richárd gondnokság alá helyezési kérelmét? Engem egészen biztosan nem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!