Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Miért pont Mátyás? 

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már csak megfelelő sorrendbe kellene rendezni az eseményeket, mi volt előbb, mi következett miből, aztán persze a többi se lesz ettől világosabb, de legalább mi is dolgozunk rajta, nemcsak Kásler Miklós. Engem érdekelne, hogyan is történtek a dolgok: elment a miniszter Leploglavára valamilyen fontos államügyben, aztán ott ellátogatott a gyönyörű szép pálos-rendi templomba, ahol éppen feltárták Corvin János és fia sírját, majd megszemlélte a maradványokat, részt vett azok visszatemetésén és megáldásán. Egészen biztosan így esett, másképp nem lehetett. Azután – ha már belebotlott Corvin Jánosék csontjaiba, eszébe jutott, hogy van nekünk Fehérváron egy elintézetlen ügyünk, több király sírját feldúlták és kirabolták mindenféle népségek, törökök, császáriak, kifosztották, a csontokat pedig széjjeldobálták, így azok most királyokhoz méltatlanul, tömegsírban nyugosznak. Most viszont lehetőség adódik, hogy legalább Mátyást kiválogassák a többiek közül, így ő kaphat valami szép nemzeti síremléket.

Nem tudom, ki hogyan van vele, nekem mindig borsózott a hátam az ásatásoktól, van valami gyalázatos abban, amikor sírokat nyitogatnak, hajdanvolt emberek koponyáit nézegetik, esetleg ki is állítják például a múmiákat. Valamikor, amikor meghaltak, arról volt szó, hogy örök nyugalomra helyezik őket, erre jön az utókor és úgy gondolja, hogy bátran fosztogathatja a sírokat. Mert azokban értékek vannak, vagy csak arra kíváncsiak, milyen sarkantyút viselt valamelyik hajdani harcos. Nem hiszem, hogy bármilyen tudományos érdeklődés feljogosítana bennünket erre és nem hiszem, hogy egy milliméterrel is előbbre jutott az emberiség az ilyen sírokból tett felfedezésektől. Lehet, hogy nincs igazam, de mondjuk ezért is fognak engem elhamvasztani majd elszórni, nehogy valamikor ilyen megtörténhessen velem. 

Na de maradjunk Káslernél, akinek a csúcsminisztériuma annyira kiválóan működik, hogy igazából miniszterre nincs is szükség, megengedheti magának, hogy a Magyarságkutató Intézetre fordítsa minden energiáját. Arra azért kíváncsi lennék, miért nem kapott egy ilyen intézetet, aztán a minisztérium dolgát megkaphatta volna valaki más – azt mondjuk nem feltételezem, hogy akadna alkalmas ember, eddig se akadt. Érdekes, hogy az ilyen orvosprofesszorok némelyike mennyire bele tud csavarodni ebbe a nemzeti mániába, csoda tudja, hol gyökerezik ez, lehet, hogy már akkor rossz irányt vettek, amikor orvosnak jelentkeztek, valami más szakterület jobban feküdne nekik, van, aki a magyar nemesség feltámasztásán ügyködik például, és nem hobbiként űzik, mint amikor valaki bélyegeket gyűjt vagy horgászni jár, hanem egyre inkább ez válik a hivatásukká. 

Nem tudom, Kásler visszamegy-e Leploglavára, bár lehet, hogy magával hozott egy csontot, hiszen arra szükség lesz, hogy Mátyást össze lehessen válogatni. Mert ezek szerint borzasztó fontos, hogy a csontjai is ott legyenek, ahol majd a nemzeti emlékhely lesz – hát ami engem illet, el tudnék képzelni egy emlékhelyet a csontok nélkül is, az meg megint hogy néz majd ki, hogy ott kurkásznak megannyi királyi ember maradványai között? Miért nem jó minden úgy, ahogy van, a maga történetével együtt? Az meg külön egy vicc, hogy pont Mátyás fontos neki olyan nagyon, akinek a nevéhez valóban nagy tettek fűződnek, de elsősorban azért maradt fönn a neve annyira elevenen, mert a nép szőtt köré legendákat, hogy mennyire jóságos és igazságos volt, és gyakran vette pártfogásába a szegény embereket az urakkal szemben. Aztán ki tudja, lehet, hogy Kásler a szíve mélyén erős vonzalmat érez az elesettek iránt. 

Az előzőekhez semmi köze, viszont más sírokkal is vannak ám szándékok, most olvasom, hogy Gesztesi Károly sírját lehet, hogy áthelyezik. Igaz, hogy ő úgy rendelkezett, Budakalászon temessék el, most, hogy az örökösök el akarják adni a házát, állítólag egyik rokona azzal kereste meg Németh Sándort, szerinte méltóbb helyen kellene nyugodnia a színésznek. Németh Sándor (Hit Gyülekezete) egyetértett a gondolattal és úgy nyilatkozott, az áthelyezés esetén a gyülekezet hozzájárulna a költségekhez, sőt, a méltó síremlék állításához is. A család többi tagja az ötletről a sajtóból értesült, és hallani sem akarnak róla. Hát ilyenek esnek a csontok körül, ilyen nagy horderejű ügyek foglalkoztatnak bennünket, elsősorban persze nem bennünket, hanem nagyjainkat, de mi meg ezeken ámuldozunk, ahelyett, hogy annak örülnénk, hogy a járvány okozta kiesés miatt csaknem tízmillió forintos támogatást kapott egy budapesti luxusszálló dubaji tulajdonosa, aki mellesleg a világ egyik leggazdagabb embere. Erre akár büszkék is lehetünk, nem vagyunk mi akárkik, ha mi támogatunk egy dollármilliárdost, hát nem? 

Meghalt Mátyás és oda az igazság, de nincs veszve semmi, Kásler összerakosgatja nekünk és olyan lesz, mintha élne. Már csak az a kérdés, hogy az igazsággal mi lesz ezek után? 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.