Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kövér László és a negyedik birodalom

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kövér László nem bírt magával, és interjút adott a jobboldali DoRzeczy nevű lengyel lapnak. Azt már eddig is tudtuk, hogy a házmesternél nincs minden rendben már egy jó ideje, a mostani nyilatkozatával pedig csak megerősítette ezt. Kövér hisz a Soros-tervben, a háttérhatalmakban és vélhetően az illuminatiban és – ugyan ez csak feltételezés – de könnyen lehet, hogy a Qanon sem áll túl távol tőle. Na de lássuk, mikről is beszélt ez a nagyszerű ember, amiről az MTI számolt be, természetesen:

A Brüsszel és a nemzetállamok között zajló konfliktus egy szélesebb geopolitikai harc része – folytatta Kövér, kifejtve: a világgazdaságban olyan erők alakultak ki, „amelyek befolyása, pénze, a nekik alárendelt média és politikusok messze túlmutatnak a (központosított) európai állam lehetőségein. Lényegében amolyan, alakulóban lévő virtuális, nyugati, transzatlanti birodalomról van szó. Az ezt építő korrupt politikai elitnek”nemzetállamként áldozatul esett az Egyesült Államok is” – értékelte a házelnök.    

Szerinte Nyugaton jelenleg a politika szintjén zajlik a harc, mert a médiából „a jobboldali újságírók már kiestek, cenzúrázzák őket”.

Lapokból igen sok van, de mindegyik ugyanazt mondja, úgy, mint a kommunizmus idején Lengyelországban vagy Magyarországon volt – tette hozzá a politikus. 

Hogy ezeket Kövér honnan veszi, azt én továbbra sem értem. Én Nyugaton élek (ami igazából délre van), de például Spanyolországban egyáltalán nem jellemző, hogy a jobboldali újságírókat bárki is cenzúrázná, sőt. A két vezető lap az El Pais, valamint az El Mundo. Előbbi jobboldali, másik baloldali. Senki nem cenzúráz senkit. Sőt, Orbán jó haverja, Santiago Abascal is köszöni szépen, jól elvan Spanyolországban a szélsőjobboldali Vox vezetésével. A Twitteren milliókat elérnek, hasonlóan a Facebookhoz, de az sem mellékes, hogy foglalkozik velük több jobb- és baloldali lap is. Nem tudom, más nyugati országban mi a helyzet, de Spanyolországban nincs sem jobboldali, sem pedig baloldali cenzúra.

Odahaza viszont annál inkább van. Az, amiről itt Kövér beszél – a kommunizmus idején jellemző „újságírás” – az pont, hogy Magyarországon jellemző, mióta a Fidesz átvette a médiát. Sőt, nem hogy átvette, hanem leuralta, ezzel lényegében kinyírva a független médiát. Vannak persze blogok és kisebb oldalak még, amelyeket meghagytak, hogy azért – ha kérdeznék őket – mégis lehessen emlegetni oldalakat, de a nagyok fölött átvették az uralmat. Az utolsó bástya talán már csak a 24.hu és a HVG, amelyek még milliós olvasóbázissal rendelkeznek. Mindkettőt idővel szeretnék persze átvenni a nemzeti oldal szereplői, de az Index-es fiaskó után nyilván nem akartak ebbe belerohanni. Idő kell, mire ki tudják találni a megfelelő taktikát, amivel nem csinálnak teljesen hülyét magukból.

Kövérnek javasolnám, hogy nézzen szét a megyei lapok környékén és ezután mondja azt, hogy idehaza virágzik a független újságírás. Már csak azért is, mert nem tudom, mikor volt utoljára, hogy pártutasítás szerint alkottak meg egy lapot. Várjunk csak egy pillanatot, csak nem a kommunizmus idején? Csak nem akkor fordult az elő, hogy cenzúráztak egyes művészeket, alkotókat? De, pont akkor fordult az elő, hogy egyes ismert emberek évekig, évtizedekig nem kerülhettek egyetlen lap hasábjaira sem. Akkor volt az is, hogy a kormányról rosszat írni nem lehetett, hiszen parancsba adták, hogy milyen témákkal foglalkozhatnak és milyenekkel nem.

Na most ez jelenleg a köztévé működésének alap koncepciója. Oda nem kormánypárti egyének csak a választások előtt tehetik be a lábukat, akkor is csak 4-5 percre. Ezen felül azonban ezek az emberek csak úgy kerülhetnek a képernyőre, ha lejárató anyag készül éppen róluk. De ez Kövér szerint nyilván Nyugaton fordul elő, idehaza nyomát sem lehet felfedezni. Kár, hogy a valóság ezzel szemben az, hogy rajtunk röhög előszeretettel a nyugati média és nem fordítva van ez. Na persze igaz, hogy idehaza is akadnak olyan jobboldali megmondóemberek, akik összeülnek és a nyugaton nevetnek, csak hát az ő nézőközönségük nem épp az értelmiség. De haladjunk is tovább Kövér mondandójában, hiszen itt még nem fejezte be:

Az Országgyűlés elnöke szerint a politika területén folyó harcban „a demokratikus, nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik. E téren magakadályozhatjuk annak a határnak az átlépését, amelyen túlról már nem lesz visszatérés” – fogalmazott.    

Amennyiben a következő választásokon, a következő évtizedekben Közép-Európában „nem védjük meg a nemzeti kormányokat, nem kizárt, hogy mire gyermekeink elérik a mi mai életkorunkat, Európa már negyedik birodalommá válik, ahol a nemzetállamoknak, nemzeti kultúráknak nem lesz jelentőségük” – figyelmeztetett.    

Kijelentette:

„Identitásunk kiirtására fognak törekedni, akár a tömeges bevándorlás, akár a gender terjesztése révén”.    

Az Orbán-kormány tehát egy demokratikus, nemzeti kormány. Jó tudni. Mi lenne, ha nem lenne demokratikus? Komolyan érdekelne. Mint ahogy az is, hogy mégis hogyan lehet kiirtani valakinek az identitását? Ha csak nem zárják őket átnevelő táborokba – mint ahogy az sajnos Kínában jelenleg is történik -, akkor azért nehéz valakit meggyőzni arról, hogy neki nincs identitása. Egy bevándorlónak is van identitása, mint ahogy minden embernek ezen a Földön. Azt elvenni vagy kiirtani nem nagyon lehet, és sok értelme nem is lenne neki. Kövér a fenti szövegeivel csak azt bizonyítja, hogy továbbra sincs helye a házelnöki székben, noha ez már évek óta igaz. Akit ilyen tévképzetek gyötörnek, az inkább keressen fel egy jó orvost, mintsem az MTI-it, vagy valamelyik lengyel lapot.

Vannak nyilván problémák a Nyugaton is, de a cenzúra vagy a demokrácia hiánya pont nem ilyen. Magyarországon viszont többek között ezekkel is óriási probléma van, amit a nemzeti oldal egyszerűen nem lát, hiszen nem őket cenzúrázzák, hanem mindenki mást.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.